Ünnepeltek a nyugdíjas bányászok

2019-08-30 | Helyi közélet
"Négynapos, nagyszabású rendezvénysorozat kezdődött csütörtök délután a szabadtéri színpadnál, ahol elsőként a nyugdíjas bányászok ünnepelték a 69. Bányásznapot.

– Ma megemlékezünk és tisztelgünk az oroszlányi, vértessomlói, várgesztesi és Mór-pusztavámi szénbányászok előtt. Azok előtt, akik még közöttünk vannak, s azok előtt, akik már nem lehetnek itt.

A bányásznap mindenkori legfontosabb üzenete, hogy köszöntsük mindazokat, akik nehéz körülmények, sok esetben extrém viszonyok között dolgoztak, segítve a magyar nemzet gazdaságát, fejlődését – ezekkel a gondolatokkal köszöntötte Lazók Zoltán polgármester a széncsaták egykori hőseit, aki hozzátette: a bányász összefogás örök érvényű.

A bányászmunka, az egymásra utaltság, az egymásra történő odafigyelés szükségessége olyan közösségeket teremtett, amelyek értékhordozóként a mai napig is működnek.

Ezért lehetünk büszkék arra, hogy ezekben a napokban a bányásztelepüléseken a bánya nélkül is megünneplik a bányásznapot.

A délután folyamán többek között a Hébé iskola növendékei, keleti tánc és balettprodukció, operettdallamok, végül utcabál szórakoztatta a 69. Bányásznapok nyugdíjas vendégeit.”

Forrás:oroszlany.hu

Megosztás