Ott voltunk az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, az Astoria felé középtávon, a Fidesz délutáni ünnepélyes megemlékezésén. Soha, egyetlen alkalommal sem féltem még addig, a résztvevők, a „tömeg” mindig tudta, hogyan kell méltó módon viselkedni és ünnepelni történelmünk felemelő évfordulóit.
Akkor sem gondoltam semmi rendkívülire, amikor egy fiatalember szaladt a járdán a szervezőkhöz és feldúltan beszélt valamiről. Az ünnepség rendben lezajlott, bár a végén a műsorvezető megjegyezte, hogy aki teheti, ne az Astoria felé induljon haza, mert ott torlódás várható, rögtön megnyitják az Erzsébet hidat és arra lehet majd haladni.
Amikorra ez elhangzott, mi már elindultunk éppen az Astoria felé, hiszen onnan akartunk haza utazni. Egyszercsak úgy éreztem, most összeroppantanak, mert szemből nagy nyomással éppen szemben jött a tömeg – mintha szándékosan ránk nyomták volna őket.
Nem volt kellemes érzés, sőt, félelmetes, de férfi családtagjaim segítségével egy mellékutcán sikerült valahogy átevickélnünk a Kálvin térig. Rendben hazaértünk, és amit a televízióban láttunk, egyszerűen nem hittük el: Harcok Budapest belvárosában és a rendőrök (vagy ki tudja, kicsodák) ütik az embereket? DE MIÉRT?
A lengyel televízió esti híradóját élőben közvetítette Budapestről – azt hittem, elsüllyedek a szégyentől. A lengyel emberekben máig élénken él ’56 emléke, tudják, mennyi segítséget adtak akkor a magyar forradalmároknak, milyen agitáció folyt országukban véradásra, gyógyszerek küldésére. És most mit látnak? A magyar emlékezők ilyen támadásnak vannak kitéve – ez érthetetlen. (Utólag tudtam meg, hogy a lengyel televízió munkatársai és autójuk is hajszál híján kerülte el a „levadászást”.)
Néhány dologra már fény derült azóta – sajnos, következmények nélkül! -, de vannak, akik azóta sem mernek nyilvánosan megnyilatkozni, egész életüket tönkretették Gyurcsányék. Tudok egy fiatalasszonyról, akit nézelődőként, járókelőként kerítettek be, bevitték és soha senkinek nem mondta el, mi történt ott vele. Édesanyja nagy nehezen talált rá, pénzt kértek a kiengedéséért – és a fiatalasszony azóta nem beszél. Nem lehet szóra bírni, főleg nem arról, mi történt vele akkor ott. Nem tudott tovább dolgozni a szakmájában, tönkrement a házassága, az egész élete…
El lehet ezt felejteni? Dicső forradalmunk 50 éves évfordulóját?
SzK
