Természetesen kimerítőbben taglaljuk majd a régmúlt idők eseményeit, hiszen azok nagy jelentőségűek városunk lakói számára, sőt, országosan is. Egyelőre csak röviden…
A 300 éves szerződés 1. pontja magyar fordításban:
1. A fent nevezett újonnan telepítendő Budaörs falunak, amelynek telepítése és benépesítése most történik, a grófi földesúrnő megígéri mindazoknak, akik itt háztelket akarnak foglalni és azon letelepedni, hogy a mai keltezéstől számítva három éven át szolgáltatás és robot nélkül lakhatnak és megfizeti a szokásos uradalmi adományokat, hogy ezen idő alatt felépítsék végleges házaikat. De ha néhányan csak egy év múlva vagy azon túl érkeznének, ők is csak a meghatározott három évre és nem tovább élvezhetik az uraságtól kapott három évet.
A 200 éves Kálváriáról:
A keresztút építését 1821-ben kezdte meg az egyházközség. Kezdetben csak nyolc stáció készült el… A stációk fülkéiben egy-egy nagyon szép, a stációra vonatkozó relief volt elhelyezve. Mára a reliefekből nem maradt semmi. A stációkból is csak három erősen megrongált áll még, a szobrok és a kápolna teljesen megsemmisültek. – írta Hauser József Budaörsi Krónika c. könyvében 1985-ben.
Nézzünk csak fel a Kálvária utcán, azóta csodásan megújult minden!
A 100 éve lezajlott „budaörsi csata” emléktáblát kapott a Károly király utca elején 1991–ben.
Ez volt az utolsó magyar király, IV. Károly kísérlete trónja visszafoglalására. Sajnos néhány fiatal életébe került a csata. Budaörs ezzel bekerült a történelem könyvekbe is.
SzK