A Latinovits szinház 2026/27-es évadának bemutatói

2026-05-01 | Budaörs
A Budaörsi Latinovits szinház s sajtó és a szinházi szakma jelenlétében hirdette ki az 2026/27-es évadának bemutatóit.Az eseményre április 29-én került sor,

Berzsenyi Bellaagh Ádám a Szinház  igazgatója  és Wittinghoff Tamás polgármester megnyitó beszéde után sor került a színpadon várakozó rendezők beszámolóira az általuk bemutatásra kinált szindarabokról.

A 2026/27-es évadra nyolc bemutatóval is készülnek, melyek között lesznek gyermekeket és az ifjúságot célzó alkotások is, hiszen a színház egyik küldetésének tartja a kulturális nevelést. Ebből az alkalomból Fodor Tamást kérték fel, hogy a Stúdió „K” Színházzal közösen tartsák meg az első premiert, melyre 2026. szeptemberében kerül sor. Hans Christian Andersen A császár új ruhája című művét viszik bábjáték formájában a Városi Ifjúsági Klub színpadára. Az első szereplőt a színész-rendező el is hozta magával, melynek mozgatását és kezelését például Nagypál Gábor és Nyakó Júlia fogják a társulat számára megtanítani. Az előadás nem csak a gyerekeket és a fiatalokat célozza meg, hiszen az író alkotásai szélesebb közönséget is megszólítanak

Az első nagyszínpados bemutatót Máté Gábor, a Katona József Színház korábbi igazgatója rendezi. Bereményi Gézától kapták meg a Magyar Copperfield jogait. Az író önéletrajzi regényéből az önkeresésre tervez fókuszálni a társulat, mely témája ugyan a felnőtteknek szól, de az ifjabbak számára is tanulságosnak, élvezhetőnek ígérkezik. 2026. október 10-én láthatjuk majd a végső verziót.

Hegymegi Máté már visszatérő vendég Budaörsön, 2026. december 19-ére tervezik Csehov a Sirály premierjét.

A Városi Ifjúsági Klubban 2026. decemberében ezúttal a felnőtt közönséget célzó esti előadások is helyet kapnak. Berzsenyi Bellaagh Ádám, Németh Nikolett-tel, a társulat dramaturgjával közösen tervezi End Walsh Medicine-jét szinre vinni. A téma ezúttal a mentális betegségek témakörét mutatja be.

A következő év első bemutatója a Latinovits nagyszínpadán  2027. február 27-.,amikor is  Alföldi Róbert ezúttal is magasra teszi a lécet és új iránnyal kísérletezik. Ivan Viripajev Iráni konferenciája egyrészt nagyon aktuális a jelenünkben, másrészt formabontó a rendező korábbi munkáit tekintve, hiszen elsősorban monológokat tartalmaz. Ahogyan megszokhattuk, ezúttal is tabukat fog feszegetni és olyan témákat érint, melyekhez mások nehezen nyúlnak.

A Budaörsi Latinovits Színház fontosnak tartja, a fiatalok munkájának támogatását. Városi Ifjúsági Klubba terveznek egy előadást, Rákos Olivér rendezésében, 2027. februárjára. AJurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházzal korábban is voltak együttműködései, Az alkotó kiemelte, hogy szeretné a társulatot és a Jurányi Ház színészeit is a színpadon látni. A választott mű Borbély Szilárd Nincstelenekje, ami ugyancsak a felnőttebb közönséget fogja megszólítani, hiszen egy isten háta mögötti város dinamikáját és kilátástalanságát fogja bemutatni.

A társulat egy szenzációs ötlettel fordult  Berzsenyi Bellaagh Ádám igazgatóhoz, hogy saját művet szeretnének a közönség elé tárni. Fröhlich Kristóf rendezésében Németh Nikolett és a saját alkotása jelenik majd meg a színpadon, mely a társadalmi viszonyokra és a függőségekre szeretne koncentrálni. A Lagzi cím már sokat elmond .Az előadás tele lesz humorral, amellett, hogy komoly témákat is feszeget. Az előadáson a Bohemian Betyars dalai is meg fognak szólalni. Az előadás bemutatója  i2027. április 24. Az utolsó nagyszínpados premier igazán különlegesnek ígérkezik.

Cseri Hanna és Zrínyifalvi Eszter már az idei évadra is tervezte a Városi Iflúsági Klubos bemutatóját, a CAPTCHA azonban szinte örvendetes okból, még sem került  a színpadra,. A színház továbbra is szem előtt tartja ezt az előadást, és várják vissza a kismamát.

A társulat is bővül, a Dorothy Óz udvarában boszorkánya és a Cyrano de Bergerac Roxaneja, Bukovszky Orsolya csatlakozik a színházhoz.

Major Edit

Megosztás