-Szüleimmel és kis húgommal a Károly király utca legvégén laktunk, az állomás irányában. Arra emlékszem, hogy a felnőttek döbbenten beszéltek arról, hogy egy tankból a tömegbe lőttek a Fő utcán, többen meghaltak. Azt suttogták, hogy helyi besúgók hívták be a tankot. De később már elmúlt a rettenet. Mi, gyerekek nem vettük komolyan a helyzetet. Egy harckocsi állt az utca másik végén. Mi felmásztunk rá, a katonák nem bántottak. Zsíros kenyeret vittünk nekik, ők meg kölnit adtak. Az állomásra is kimerészkedtünk a katonavonathoz. – Tóvárosi adjál karendást! – így kéregettünk. Ha valaki nem értené: a tóvárosi távárist, azaz elvtársat jelent, a karendás pedig ceruzát. Eddig terjed ma is az orosz nyelvtudásom. Ezt a nagyobb fiúktól tudtuk, akik már tanultak oroszul. Nem hiszem, hogy a szüleink tudták, merre tekergünk. Az asszonyok is csereberéltek, vagy vásároltak katonapokrócot, lepedőt az oroszoktól.
Már elmúlt majd hetven év…ma már a házunk helyét sem találnám meg.
Fotó: illusztráció
Lejegyezte:s.k.
