A boldoggá és szentté avatott pápa

2020-05-18 | Budaörs
Vannak az ember életében felejthetetlen emlékek, emelkedett pillanatok, amelyekre szívesen gondol vissza. Nekem két szívet melengető emlék jutott eszembe Szent II. János Pál 100. születésnapján. Szinte csodaként élem meg, hogy jelen lehettem a boldoggá avatásán Rómában és a szentté avatást a szülőhelyéhez közel, Lengyelországban éltem át.

2011-ben a Gazdagréti plébánia szervezésében indultunk többen, budaörsiek, Rómába a boldoggá avatás ünnepségére. A buszon levetítették nekünk  a pápa életét dvd-ről. Utunk során ellátogattunk  Assisi Szent Ferenc emlékhelyére is.

Május 1-én a vatikáni Szent Péter téren és környékén összegyűlt, több mint fél millió ember előtt XVI. Benedek pápa boldoggá avatta II. János Pál pápát. Az Örök Városban megjelent tömeg arra is bizonyíték volt, hogy igenis van jövője a kereszténységnek.

Csoportunk lassan araszolva haladt a tömegben. Már nagyon vártuk, hogy elfoglalhassuk a helyünket. Végre bejutottunk az eddig csak képeslapokon csodált hatalmas térre. A tér két oldalát hatalmas oszlopcsarnokok szegélyezik. Ezek az úgynevezett kolonnádok, melynek 284 oszlopa, 88 pillére négy sorban helyezkedik el Bár távol álltunk a Szent Péter-székesegyház előtt elhelyezett oltártól, a hatalmas kivetítőn jól tudtuk követni az eseményeket. Ilyen kivetítőt a város több pontján helyeztek el. A bazilika erkélyét a boldoggá avatott egyházfő arcképe díszítette.

-Boldoggá avatom II. János Pál pápát! – mondta ki a mindenki által várt szavakat XVI. Benedek pápa, ami után a tömeg hosszú perceken át ünnepelt.

Emlék Jasna Góráról (Fényes Hegy)

 2014-ben Lengyelországba utaztunk abból a célból, hogy együtt ünnepeljük lengyel barátainkkal II. János Pál szentté avatását. Utunk először Czestochowába vezetett, a magyar pálosok által alapított kegyhelyre „Lengyelország lelki központjába”. Karol Wojtyla sokszor imádkozott itt a Fekete Madonna kegykép előtt. Természetesen a pápa szülőhelyét, Wadowicét, a kedves kisvárost is felkerestük. A lengyelek nagyon készültek erre a páratlan eseményre. Mindenhol barátságosan és örömmel fogadtak. Sokfelé a pápa emlékeivel találkozhattunk. Míg április 27-én Rómában a Szent Péter téren Ferenc pápa a szentté avatás szertartását végezte, mi Krakkó Lagiewniki városrészében, a Szentatya által megszentelt Irgalmasság Bazilika udvarán hatalmas kivetítőn láthattuk a nevezetes eseményt.

Az akkor érzett örömteli elragadtatás megmaradt a szívünkben, lelkünkben.

s.k.

Megosztás