A Budaörsi Nyugdíjas Polgári Egyesület hagyományait követve ünnepelt

2022-12-19 | Budaörs
Igazán bensőséges légkörben töltötték együtt a karácsonyi találkozójukat az egyesület tagjai. Örültünk egymásnak és főleg azoknak, akiket már régen láttunk.

Kiemelt szeretettel üdvözöltük Zoltán Atyát, aki személyével megtisztelte ezt a délutánt.

A várakozással teli egybegyűlteket Frank Anikó elnök köszöntötte.

Az alkalomhoz illő ünnepi műsort Sütő Ágnes és Pontyos Ili állította össze, szeretettel fűszerezve.

Zoltán Atya az Evangéliumból olvasta fel a betlehemi történetet, ami minden alkalommal elcsendesedésre készteti a hívő lelkeket. Majd saját gondolatait osztotta meg velünk, melyben a szeretet és a békevágy volt a központi mondanivaló.

Sütő Ágnes Orgoványi Anikó adventi versét mondta el. Majd Ambrus András, a mi drága Bandi bácsink Ady Endre a mindig csodálatos Karácsonyi regéjét adta elő.

A legszebb karácsonyról hallhattunk Siklós Endre előadásában. Hozzátette, hogy egy éve tagja a csoportunknak, és nagyon jó érzi magát közöttünk.

Ihász Gizella tagunk Baricz Lajos erdélyi papköltő versével örvendeztetett meg bennünket, amelyben a szerző az ünnep valódi jelentőségét, és egyedülálló értékét kívánja feltárni.

Közösen is énekeltük az ismert karácsonyi énekeket.

Befejezésül Gizi egy szép, bekeretezett Házi Áldást adott át mindannyiunk nevében Anikónak, megköszönve ezzel az egész évi munkáját.

A szendvics-mesterek.

Még sokáig beszélgettünk a karácsonyi díszbe öltöztetett  asztaloknál, szendvics és házi sütemény mellett, családias hangulatban , a jövőbe vetett hittel.

Fotó: Nagy Anna

s.k.

Megosztás