A munkálatok eredményeként a Citadellán található zöldfelület a másfélszeresére nőtt, az erődfalon belül pedig egy új, több mint 6000 négyzetméteres közpark jött létre, amelynek részeként kávézó, ajándékbolt és közösségi helyiségek várják a látogatókat. A falak megnyitásával az erőd ténylegesen szabadabbá és átjárhatóbbá vált. Keleti oldalán látványos lépcsősor vezet fel, amelyen keresztül a Szabadság-szobor felől közvetlenül be lehet jutni az udvarba és a parkba.

A megújulás részeként új kilátóteraszok épültek, amelyekről szinte az egész főváros panorámája megtekinthető. A nyugati ágyútoronyban több mint 1700 négyzetméteren kapott helyet A Szabadság Bástyája című látványos kiállítás, amely a magyarság történetét és szabadságküzdelmeit mutatja be. Több évtized után megújult a Szabadság-szoborcsoport is, a főszobor talapzatára pedig kereszt került, amely az 1100 éves magyar államiságot, a nyugati kereszténységet és az európai kultúrkört jelképezi. A restaurálás részeként a szobor körüli terasz is új kialakítást kapott, megjelenésében illeszkedve a Citadella külső és belső közparkjaihoz.

A megújult Citadella egyik legizgalmasabb újdonsága A Szabadság Bástyája című kiállítás. A nyugati ágyútoronyban kialakított, több mint 1700 négyzetméteres tárlat a magyar szabadságért folytatott küzdelmeket mutatja be, felidézve azokat a meghatározó személyiségeket és történelmi jelentőségű családokat, akik évszázadokon át kiálltak az ország függetlenségéért.

A tárlat alapgondolata az, hogy aki a hegyet birtokolta, az az ország fölött is hatalmat gyakorolt. A Gellért-hegy mindig is ezt szimbolizálta, hiszen különböző történelmi korokban különféle épületek, jelek és jelképek kerültek a tetejére. Hol kereszt, hol dzsámi, később Habsburg-erőd, majd szovjet emlékmű jelezte, ki kívánta irányítani az országot. A tárlat ezt a térbeli és jelképes örökséget használja, és a hegy történetén keresztül vezeti végig a látogatót a magyar történelem korszakain. (citadella.hu)
Még több információt olvashatunk ITT.
(SzK)
(Képek: citadella.hu)