A férfi dolga régen

2023-03-27 | Budaörs
A gondos, felelősségteljes,  családja boldogulásáért törekvő gazdának igen sok dolga akadt – munka a földeken, a pincében, az állatok körül…. Valamikor legtöbben a mezőgazdaságból, szőlő- és baracktermelésből, állattartásból éltek, önellátásra rendezkedtek be. Még az iparosok, a fővárosban dolgozók is műveltek kisebb-nagyobb területet.

A „Weingartenben” (szőlőskertben) a férfiak végezték általában a metszést, szemzést, oltást, a permetezést. Szüret előtt előkészítették a hordókat az újbor befogadására. A kádakat beáztatták, hogy a fadongák megdagadjanak. Ha valahol mégis szivárgott, ott kívülről faggyúval bekenték.

Egy helyi szabály szerint október 8-a előtt tilos volt megkezdeni a szüretet. Ha a csősz ettől eltérőt tapasztalt, azt jelentette a hegybírónak, a községháza alkalmazottjának. A szőlőművelés, a borászat tudomány apáról fiúra szállt. Amellett tanfolyamokon is képezték magukat a gazdák. A bor kezelése egy külön tudást igényelt. A fejtés, a kénezés, a pince tisztán tartása mind befolyásolta a bor minőségét.

Azoknál a családoknál, ahol nagyobb számban tartottak lovakat, teheneket, ellátásuk – etetés, itatás, almozás, csutakolás- jelentős feladatot rótt a férfiakra. A 10-12 éves fiúgyermek már segített az apjának, komoly munkaerőnek minősült. A módosabbak a szomszédos községekből szolgalegényt fogadtak fel, aki ha rászolgált, családtagnak számított. Közülük nem egy be is házasodott.

Nagyobb munkák idején napszámosokat, idénymunkásokat szerződtettek. Olyankor úgy illett, hogy a munkában a gazda ment elöl, ő diktálta az iramot.

 

Budaörsi asztalos mester.

A fuvarozással foglalkozók legalább két lovat tartottak. Budaörsön nem volt szokásban tehénnel szántani, terhet húzatni.

Elengedhetetlen feladatot jelentett a téli tüzelő beszerzése. Az erdőtulajdonosoknak, bérleményeseknek nem okozott gondot a begyűjtés. Mások részmunkában vállalták a kitermelést. Az egyezség szerint minden hetedik ölt haza vihették. A tuskózás, azaz a gyökérzet kiemelése igen komoly fizikai munkával történt, ezért felesben vállalták. Fele a munkásé, fele a tulajdonosé. Az apró ágfát „pirtl”-be kötötték és ingyen elvihették.

A gondos gazda szerszámai fényesen és nem rozsdásan sorakoztak a kamrában. A téli időszakban megélesítették, kiékelték, bezsírozták a fém részeket, megjavították a nyeleket. Egy jól felszerelt szerszámos kamrában megtalálhattuk a kis,- a hegyes, – az irtókapát, a horolót, ásót, ásóvillát, vasvillát, lapátot, csákányt, a különböző méretű baltát, fejszét, nagykalapácsot, a fűrészeket. Ott sorakozott a kasza, a sarló, a metszőolló, a kacorkés és még más egyéb. A szerszámokat így hívták a budaörsiek (kiejtés szerint): kapa – „hau”, ásó- „stichsaufü”, lapát- „saufü”, vasvilla-„mistgabl”, balta-„hocke” , fejsze-„hackl”, kalapács-„hamer”, hosszúfűrész- „szoge”, ágfűrész-„reizer”, sarló-„szihl”, csákány-„krampl”, metszőolló- „weinshar”.Akácfából készültek a szőlőkarók a „Hanslbank” segítségével. A több mint másfél méter hosszúságú fagereblyét aratás után a tarlón visszamaradt kalászok összegyűjtésére használták. Semmi sem mehetett kárba.

Cséplés régen.

A legeredményesebb gazdálkodók, a kiemelkedően szorgalmas, megbízható iparosok megbecsült, tiszteletet érdemlő személyei voltak a községnek. Még ma is emlékeznek néhányan Ebner György nagygazdára, Frank András, Schmidt István hentesmesterekre, Drixler Lipót asztalosra, Bóza György kovácsra, Eck Béla műszerészre, Kreisz József gazdálkodóra és Péter fiára, az ezermesterre, Rózsás-Hauser, Bencze István, Feldhoffer Gergely baracktermelőkre, Deigner Lipót fésűkészítőre, A Poschik testvérekre – az egyik pék, a másik virsli készítő volt, aztán Kahler kerékpár – és varrógépszerelőre, Rajcsányi Sándor tímárra, – a sort még lehetne folytatni.

Michelberger Bandinak sokszor mesélt arról a nagyapja, hogy egyszer a szüret előtti napon hatalmas jégeső hullott a budaörsi határra. A vízmosásokban folyt le a must. Odalett a termés – egy szorgalmas munkával töltött év gyümölcse. De a következő esztendőben a gazdák újból elkezdték a tennivalót a domboldalakon és a völgyekben. Reménykedve, szívósan, mint a szőlő, amelyik dacolva a fűnyíróval, újra és újra kihajt a régi gyökeréről.

s.k.

Megosztás