Két fáradhatatlan, a magyarságot – elsősorban jelenlegi határainkon túl – éveken át látogató, kedves, közvetlen embert ismerhetett meg a közönség.

A székely vendégfogadás csak így kezdődhet…
Bevezetőül Szentpály-Juhász Imre, az Etyeki Református Egyházközség lelkésze mondott néhány lelkesítő szót az egybegyűlteknek, a műsorvezetést Szilágyi András Levente vállalta magára.

Nem hiányozhatott kedves budaörsi székelyünk, Ambrus András színművész sem a találkozóról, aki – szokása szerint – felidézett néhány emléket, gondolatot, majd Petőfi gyönyörű, hosszú versét, A székelyek címűt mondta el:
Nem mondom én: előre székelyek!
Előre mentek úgyis, hős fiúk;
Ottan kiván harcolni mindegyik,
Hol a csata legrémesebben zúg.

Ezután ismerkedhettünk meg a Hazajárók alkotóival, Oszkárral és Sándorral. Meséltek arról, hogy lett egy váci és egy felvidéki egészen fiatal, kirándulni szerető fiúból egy hiányt pótló, nagy értékű műsorfolyam főszereplője.
A műsor atyja Moys Zoltán volt, és három alappillér alkotta a filmeket: a természet, a magyar kultúrtörténeti örökség és az ott élő magyarság bemutatása. (Minden stábtagot bizony dicséret illet a kitartásukért! a szerk.) A summa egyelőre: 4600 km gyaloglás, 1050 nap forgatás. Eredetileg 440 epizódot terveztek, a részeket 2011-től sugározta a magyar televízió.

Mint tudjuk, ez év nyarától az MTVA már nem tart igényt a filmekre, így a hátralévő néhány epizód közadakozásból valósult meg. Ezért nagy köszönetet mondtak az alkotók!
A forgatások alatt rengeteg élményben, nehézségben és vicces történetben volt részük. Vetített képeket láthattunk mindezek illusztrálására. Nagy volt a derültség. Immáron 700 közönségtalálkozó van az alkotók háta mögött, szinte az egész világot bejárták már.
Végezetül megtekintettük a Hazajárók Máramarosi-medencéről szóló legújabb epizódját, amely már csak youtube-csatornán nézhető meg ITT, mint az utolsó 10 rész is.
Közben ínycsiklandó pörkölt-illat szállt a levegőben, de mivel már beesteledett és a Heimatmuseum udvarán elég hidegre fordult az idő, e sorok írója a kóstolást nem várta meg.
Az élmény így is teljes volt. Köszönet a Budaörsi Székely Kör szervezői munkájáért.
SzK