Kiváncsian mentem át az épületbe – a kiírás szerint a „telephelyre” – mert ez a családi házakból átalakított rendelő még soha nem nyílt meg a nagyközönség számára. Némi keresgélés után, elolvasva minden feliratot, találtam egy szűk, másfél méternél is keskenyebb, ablaktalan folyosót, melynek végén az ajtón végre megpillantottam orvosom nevét.
Persze már számosan várakoztak ott, mivel a telefonvonalak délelőtt nem működtek – így többen is voltunk, mint elégséges, hiszen egy szokásos receptért is személyesen kellett most bejönni.
A bejáratnál valamilyen szerelés folyt, elég hangosan, de azért a várakozók beszélgettek. A hallott információk alapján megtudtam, hogy egyes szakrendelések mintha eltűntek volna a budaörsi „egészségügyi központból”, vagy olyan hosszú a várólista, hogy sokan inkább máshol keresnek orvost.
Gondoljunk bele: egy teljes emeletet elvettek most a magánkórház számára, így hol is lehetne elhelyezni azt a sok szakrendelést, amelyet eddig igénybe vehettek a budaörsiek?
Talán előbb-utóbb ez is kiderül…
SzK
