A búcsúi szentmisét főtisztelendő Spányi Antal megyés püspök úr mutatja be. A szabadtéri szentmise – rossz idő esetén – a templomban lesz megtartva. Szeretettel hívunk és várunk minden családot erre a szép ünnepi alkalomra.
Gyülekező: 8:45-től a Mindszenty Iskola előtti téren, ahol János atya áldását megkapva indulunk el a kereszttel és az iskolánk nevét láttató táblával.
Indulás: 9:00-kor a Templom térről a plébánia elől. A zarándoklatot Szűcs István igazgató-helyettes vezeti. Ő mutatja az utat. A diákok egymást váltva viszik majd a keresztet és az iskolánk nevét viselő táblát.
A szentmise után a kegytemplomba be lehet menni, majd a makkosi nagyréten lehet elfogyasztani a magunkkal hozott elemózsiánkat.
12:30-13:00 óra között indulunk vissza és 15 -16 óra között érkezünk a Templom térre. Aki szeretne, autóval is haza mehet a templomtól.
Szükséges az időjárásnak és a túrának megfelelő öltözködés (esőkabát, bejáratott nem új túracipő…), enni, innivaló kis hátizsákba pakolva. …és, hogy a lelkünk is felkészüljön a zarándoklatra, közradjuk Kocsis Fülöp érsek-metropolita
Zarándokolni jó című írását:
„Zarándokolni jó. Előre visz. Lépésről lépésre egyre közelebb a Cél felé.
De mi a cél? Látjuk-e? Értjük-e? Lépésről lépésre közelebb kerül. Lassan-lassan kirajzolódik. Egyre jobban látjuk, egyre jobban értjük. Ezért érdemes haladni. Ezért érdemes zarándokolni. Fontos az indulás, még fontosabb az érkezés. De lehet, legfontosabb maga az út.
Az indulás még csak remény, a megérkezés pedig meg nem érdemelt jutalom. De az út, a lépések, a kitartás, egymás támogatása, ez a mi dolgunk. Ekkor mi következünk.
Egyik lépés követi a másikat, egyik feladat a másikat. Sok a dolgunk. Sok lépés vezet el a célhoz. S egyet sem hagyhatunk ki! Az csak ugra – bugra lenne, ami nem célravezető, sohasem vezet el a célhoz.
Minden lépés számít, minden lépés fontos. Egyik a másik után. S ha azt mondtuk, lehet, az út a legfontosabb, akkor lehet, hogy ez az egymásutániság a legfontosabb feladatunk. Kitartani, menni, kitartani, menni.
Az idő múlásával haladunk előre. A távolság fogyatkozásával gyarapodunk.
Mindeközben pedig egyre közelebb kerül, egyre jobban kirajzolódik a cél. Egyre inkább megértjük, hogy miért jöttünk, miért indultunk el. Most kezdjük csak látni, hogy az elején szinte nem is tudtuk, miért megyünk. Sejtettük, valami vezetett. Belső késztetésnek engedve indultunk.
De ma már egyre jobban tudjuk azt is, hogy miért. Hogy mi okból és mi célból. Ezt hozza a haladás. Ez a haladás. Ez a növekedés. Voltaképpen erre vágyunk. Erre a növekedésre, amelyet az út hoz elénk.
Maga az út az örömünk forrása. Ezért jó zarándokolni.”
(Michelbergerné Kaiser Szilvia tanárnő, a szervezők nevében)
SzK
