Egy kőfaragó mester és egy ács-segéd fia, és betegeskedő, szerény, visszahúzódó ember volt egész életében. Magyar-francia szakon tanult az egyetemen, de súlyos anyagi gondjai miatt abba kellett hagynia tanulmányait. Előbb Debrecenben újságíróskodott, majd – immár a fővárosban – a Nyugat folyóiratnak dolgozott.
Az évek múlásával sem múló, izzó szerelemről senki nem írt olyan érzékletesen, mint Tóth Árpád. Egyetlen költő sem fogalmazta meg ezt az érzést olyan mély átéléssel és szép szavakkal, ahogyan ő:
„Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!”
Anna
Életét botrányok nélkül, halkan élte le annak a nőnek az oldalán, akit őszinte odaadással szeretett. Tóth Árpádot és Lichtmann Annát egy közös ismerősük mutatta be egymásnak a Piac utcában a debreceni Városháza előtt. A sors hónapokkal később, 1911 nyarán hozta őket újra össze. A pályaudvaron botlottak egymásba, mindketten Svedlérre indultak nyaralni. Hamar kiderült, hogy kölcsönös vonzalmat éreznek egymás iránt, és Anna alakja hamarosan feltűnt Pádi (a hozzá közelállók így nevezték) verseiben.
Hatvany
Hat évig éltek együtt jóban-rosszban, de főként szegénységben. Tóth Árpádnak nem volt elég pénze, hogy feleségül vehesse Annát. Ezért Hatvany Lajoshoz, a Nyugat mecénásához fordult segítségül, aki elutasította kérését, de ő nem adta fel. Írt neki egy válaszlevelet:
„Ne tessék azt gondolni, hogy ez a házassági izé nálam valami ifjúi tavaszi bagzás-féle. Hogy fejest akarok ugrani valami nőbe, vagy ilyesmi. Nem vagyok én úgy főzve a nőktől… Egész másfajta dolog nekem ez a mostani lakodalmi indulóm. Egy olyan nőről van szó, aki, hogy is mondjam? – hiszen bizonyára megbízhatom az ön diszkréciójában – , már évek óta a feleségem. És többet szenvedtünk már egymással, mint húsz tiszteletben megőszült házaspár együttvéve… És ő kitartott mellettem, rám várva, évekig, vergődött és várt. Nem lehet ezt így kibírni, jó Uram! Nem a testi vágy húz engem hozzá, hanem az összeroppanásig fájó lélek kínjai… Nem sürget, nem lamentál, és most, mikor az ön hideg levelét elküldtem neki, azt válaszolta, hogy önnek igaza van, és ő kész örökre félreállni az utamból...”
Hatvany végül állta az esküvő költségeit. A bőkezű mecénás fontos szerepet játszott Tóth Árpád életében. A költő tüdőbetegségben szenvedett, biztos volt idő előtti halálában, amit csak a Hatvany által finanszírozott kezelések és gyógyszerek késleltettek. Nemcsak a tátrai szanatórium költségeit vállalta magára, hanem segédszerkesztői állást is ajánlott a fiatal költőnek saját lapjánál, az Esztendőnél. Pádi nem véletlenül ragaszkodott a házassághoz: nem tudhatták, hogy még mennyi időt tölthetnek együtt. 1917. május 10-én megtartották a polgári esküvőt. Pádit az egyházi szertartásra nem lehetett rávenni.
Eszter
Három évvel később megszületett a kislányuk, Eszter. Tóth Árpád mindennapjai kis családja körül forogtak. Gondolatban együtt volt Annával és Eszterrel olyankor is, amikor állapota romlása miatt szanatóriumba kényszerült. Hosszú időn át csak leveleztek egymással. Az újtátrafüredi Palace szállóból így írt feleségének:
„Drága kis. Szívem, nevetnem kellett naivságodon, hogy kérdezheted, kell-e itt november végén hócipő? Hát hogyne kéne? (…) És ne sokat halogasd a jövetelt, hanem most már gyere, nagyon kellenél mélyen tisztelt férjednek. (…) Eszterke rajzát, az ablakon kinézőst, direkt zseniálisnak tartom; nem is képzelitek, milyen nagy teljesítmény egy ötéves agyvelőtől, hogy ilyen komplikált kompozíciót ilyen magától értetődő természetességgel megold, s ilyen bámulatos részletességgel végigvisz. Az a mozzanat, hogy a lerajzolt gyerek háttal áll a szemlélő felé, és csak a haja van megrajzolva, minden orr, szem, száj stb. ráerőszakolása nélkül, a megfigyelés teteje egy ilyen kis taknyostól. Mindezt lelkesen elmagyaráztam Vágéknak is, akik persze befelé röhögtek, és apai elfogultságot láttak áradozásomban, de azért mégiscsak nekem volt igazam, ez a kis rajz zseniális. Na! (…) Mindnyájatokat sokszor csókollak, legyetek jók, és szeressétek azt, aki titeket olyan nagyon szeret, hű Apsitokat”.
Úton című versében pedig megörökítette a hazaérkezés örömét:
„Mire leszáll a boldog este,
És csöndben megérkezem,
Elmaradt száz határtól
Lesz napfényes a szívem.
Víg villany gyúl a szobában,
Vagy szívemből csap ki a fény? És alvó kicsi lányom
Felkacag álma ölén.”
Anna nem volt írófeleség
Anna sosem akart beállni az írófeleségek sorába, ahogyan az irodalmi életben sem szeretett volna részt venni. „Nem akart írófeleség lenni, csak feleség” – írta róla Nyáry Krisztián. A 42 éves Tóth Árpád halálát a tuberkulózis okozta, ekkor Eszter még csak éves volt. Anna a temetésen elköszönt férje íróbarátaitól és hiába hívták, többé nem ment el egyetlen rendezvényükre sem.
„Az az érzésem, hogy Pádi halálával annak az egynek örült, hogy hátat fordíthat az egész irodalmi bagázsnak. Nem harcias, nem féltékeny. Mi, akik csaknem valamennyien ugrásra készen, kinyújtott karmokkal álltunk egymással szemben, őt sohase bántottuk, ő sohase bántott egyőnket sem” – írta később róla Kosztolányiné Harmos Ilona.
Bár Anna férje halála után eltávolodott az irodalmi élettől, lánya, Eszter, édesapja nyomdokaiba lépett: költő, író és műfordító lett. Apu címmel könyvet írt az édesapjáról.
R. V.
