Az évforduló kapcsán adott most interjút.
Életmű koncertre készül egy különleges alkalomból. Ritka alkalom, mivel lepi meg a közönségét?
Valójában most az egész szezonban, minden hangversenyem születésnapi koncert lesz. Én ugyan augusztus 11-én születtem, de az ezt megelőző és követő koncerteket is évfordulós eseményként hirdettük meg. Amikor megkérdezték tőlem, mi szerepeljen az első koncert műsorán, nekem azonnal Beethoven 9. szimfóniája jutott eszembe, annak is az utolsó tétele, az Örömóda. Schiller szövege és a mű mondanivalója számomra egyértelművé teszi, hogy ennél jobb kívánságot nehéz lenne találni erre az alkalomra.
Ez volt az első zenemű, amit nyolc évesként dirigáltam, bár még nem igazi zenekarnak, hanem csak hanglemeznek, amit a nővérem tett fel a lemezjátszóra.
90 éves és turnét szerveznek vele a Távol Keletre. Ez szeptemberben kezdődik, Japán, koreai és kínai zenekarokat fogok vezényelni, Tokió, Szöul, Peking és más városok legkiválóbb együtteseivel. Ez a program fiatalok számára is megerőltetőnek tűnik. Hogy bírja erővel?
Én a zenélést sosem tekintettem munkának, hanem inkább egy kiváltságos állapotnak. Nagyon jó érzés a legszebb zenéket játszani, vagy karmesterként dirigálni. Ezt a munkát én az élet ajándékaként fogom fel.
Van-e még esély arra, hogy születik új klasszikus zene?
Persze ma is írhatnak a zeneszerzők olyan zenét, ami hasonlít a régi klasszikusokhoz, de azt a jelenkor kritikája nem fogadja el, mert szerintük, amit ma komponálnak, az a ma terméke legyen. Óriási viták vannak a 20-21. századi zenével kapcsolatban. Általában, amikor klasszikus zenéről beszélünk, akkor a nagy klasszikusokra gondolunk, nem azokra a zeneművekre, amelyek később íródtak és már nem abban a stílusban jöttek létre, aminek a hangzását és harmóniáját a publikum megismerte és megszerette. Kivételt képez például Wagner zenéje, amelyről a kritikusok részéről elhangzott, hogy ez a jövő zenéje („Zukunft Musik”) ami alatt azt értették, hogy ezt a zenét majd csak a jövőben fogják tudni értékelni. Ebben tévedtek.
A művészetek kedvelőinek ez a hagyománykövetése szerintem nemcsak a zenére vonatkozik, hanem a képzőművészetre, vagy az irodalomra is. Egyébként a 21. században is lehet kiváló alkotásokat létrehozni. Ha belehallgatunk a 19. századi kompozíciókba, akkor 90 százalékban olyan harmóniákkal találkozunk, amelyeket az egész közönség kedvelt. Kiválót minden stílusban lehet alkotni. A klasszicitás a kiválóságban rejlik és nem a korban, amelyben született.
A koncertsorozat programjában túlnyomórészt klasszikus darabok szerepelnek. Mit tapasztal: mennyire igényli ezt a közönség, van-e még jövője a klasszikus zenének? Születik-e ma még klasszikus zene?
A klasszikus, romantikus és nagy kompozíciókat keresi és igényli a publikum. Inkább az a kérdés, hogyan jut el a közönséghez, mit hallanak ezekből a mai és a következő generáció zeneértő emberei? A lemezfelvételek az élő zenét rögzítik, a koncertfelvételeken még a köhögést is lehet hallani. Ma már úgy készülnek a lemezek, hogy a felvétel előtt beállított számítógép önállóan korrigálja a hangokat. De bizonytalan, hogy a gép átengedi-e a pillanatnyi érzéseket, azt a hangulatot, amit a dirigens az előadás során a zenekartól kért.
A digitalizáció bizonyos értelemben nagy segítség a zenemű közlésében, de ugyanakkor művi beavatkozás. Nagy különbség van a között, hogy a zenét egy ember művészi produkciójának eredményeként hallgatjuk, vagy hogy egy gép csiszolta hibátlanra a felvételt. Ha sarkosabban, szigorúbban fogalmazok: a lemezfelvétel az élő zenét megfosztja művészi hitelétől. Számomra a művészet értékének fokmérője az érzésvilág. Az a zene, az a vers, ami nem hat meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, szerintem nem igazi művészet. Tehát csak az interpretáció, az élő zene adja azt a varázst, ezzel a tökéletesen „előállított” hangrögzítés nem veheti fel a versenyt.
Ez így van. Ám Isten tudja, mi lesz ennek a vége… A mesterséges intelligencia belép a zenébe is. Nem veszi át a művész vagy a dirigens szerepét, de az első hangtól az utolsóig beavatkozik.
+++
Vásáry Tamás a nemzet művésze, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, az UNESCO Mozart érem, Bach és Paderewszki-érem tulajdonosa, a londoni College of Music, valamint a Royal Academy of Music díszdoktora. Kitüntették a Fancia Művészetek Érdemrendjének Tiszti fokozatával, a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztje és a középkeresztje a csillagokkal, Kossuth-díjjal és Köztársaság Aranyéremmel. Birtokosa a Millenáris Kölcsey díjnak, Köztársaság Elnökének Érdeméremének, a Magyar Örökség díj, a Bartók Béla – Pásztory díj, a Pro-Arte díjaknak.
Vásáry Tamás a Magyar Kultúra Követe, Debrecen város, Hajdúböszörmény és Újbuda díszpolgára, a Debreceni Egyetem díszdoktora, a Nemzet Művésze. 2013-ban a magyar kormány Vásáry Tamás-Ösztöndíjat alapított zenei és önkéntes kategóriában.
A karmester 1933. augusztus 11-én született, de az ünnepi koncertsorozat csak később indul, szeptember 3-án, a Magyar Rádió Szimfónikus Zenekara megalapításának 80. évfordulóján.
R. V.
Forrás: EJI
