Most is, mint mindig, Bandur Erzsébet elnök és szorgalmas segítői szépen megterített, ünnepi asztallal várták az érkezőket. Jutott étel, ital, apró meglepetés, saját készítésű sütemény, és még virág is. Jól estek mellé Erzsike köszöntő szavai.
Hamarosan megérkeztek a Kincskereső Óvoda kicsinyei. Kedves műsorukat nézve bizony megcsillantak a szemekben a könnycseppek. Végezetül a gyerekek mindenkinek egy-egy saját készítésű papírtulipánt nyújtottak át. Köszönjük nekik és a felkészítő óvónőknek!
Sajnálattal vettük tudomásul, hogy korunkból adódóan már sokan nem tudtak eljönni erre a várva-várt találkozóra. Számba vettük őket és szeretettel gondoltunk az együtt töltött időkre.
Végül, hogy ne legyen szomorú kicsengésű az összejövetelünk, régi óvodásaink emlékezetes bemondásait elevenítettük fel, amelyektől felderültünk.
Ebből nyújtunk át néhányat.
Zsófika rendszeresen nem vesz részt a játékelrakodásban. Óvónéni megkérdezi: – Zsófika, nálatok otthon ki rakja el a játékokat? – Otthon mi csak úgy lábbal arrébb rugdossuk – feleli a kislány.
Altatáshoz készülődik a csoport.- Óvónéni, ez így nem lesz jó! – figyelmeztet Attila. – Itt két rendetlen fog egymás mellett feküdni.- És ki az a két rendetlen? – Hát én és a Berényi – volt a válasz.
A kiscsoportos Peti kínlódik a cipőfelhúzással. Végül kifakad: – Annyi lyuk van ezen a cipőn! Most melyikbe dugjam a lábamat?!
Szintén öltözködés alkalmával történt. Egyszerre több gyerek is nyújtja a lábát cipőkötésre. (Régen fűzős cipők voltak…) – Gyerekek, türelem! – mondja az óvó néni. -Látjátok! Csak két kezem van! – Pedig jó lenne, ha a hátadon is lenne kettő – állapította meg Bálintka.
s.k.
Fotó: Vargóczky Judit
