A Patyomkin páncélostól az Örök tél című filmig

2021-09-20 | Kultúra
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége budaörsi csoportja és a Budaörsi Polgári Kaszinó meghívta az érdeklődőket Deák-Sárosi László: A magyar kultúra helyzete ma – és 1918-ban c. előadására.

A megjelenteket Fejéregyházi Sándor köszöntötte. Elmondta, hogy másfél évet kellett várni a pandémia miatt, de ezúttal örömét fejezte ki, hogy végre megtartható az előadás. Megköszönte a Szent Benedek Iskola igazgatóságának , hogy helyet adtak a rendezvénynek.

Bemutatta Deák-Sárosi Lászlót, a kiváló irodalmi, film és zenei szakembert, az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársát. Több, feltűnően kiváló értékelő munkája és nyilatkozata jelent meg sajtóban, televízióban és az interneten. Számos verseskötetét adták ki, több versét megzenésítették.

A bevezetőben az előadó egy lenini idézetet vetített elénk: „A művészetek közül számunkra a legfontosabb a film.”

A filmgyártással a XX. század elején egy új művészeti ág indult útjára. Egyre másra készültek a propaganda filmek. Közülük is Eisenstein rendezésében a Patyomkin páncélos erős kommunista propagandisztikus céllal jött létre. Csakhamar a filmtörténet klasszikus alkotásai közé emelkedett. Nemcsak a hazájában, szerte a világban a filmtörténet egyik csúcsaként emlegetik.

Később aztán készültek filmek különböző ideológiák, izmusok mentén, modern vagy posztmodern alkotások, történelmi filmek. De gyakran találkozunk történelemhamisítással is.

Rákosiék másfél száz, 1945 előtt készült, nekik nem tetsző filmet tiltottak és zúztak be!

Napjainkra már megjelent a feminizmus, a genderizmus, a zöld mozgalmak, a BLM mozgalmak.

A törésvonalat én a globalisták (internacionalisták és liberálisok), illetve a lokalisták, vagyis a nemzetben és vallásban hívők között látom. – írta egy elemzésében – Az elhajlás elsősorban eszmetörténeti gyökerű.

A televízió megjelenése elősegítette a tömegkultúrához való fordulást.

A konzervatív művészet egyesek számára nem érték.

Érdekes összehasonlítást láthattunk a gyártási költség, a nézőszám és a nyereség tekintetében.

Deák-Sárosi László pozitív példaként említette az Örök tél című filmet, a Funtanelli boszorkányt és Jelenczki István Nem, nem , soha című dokumentum filmjét.

Végezetül bemutatta néhány könyvét és kötetlen beszélgetéssel zárult a rendezvény.

Köszönjük!

s.k.

Megosztás