1992-től Szent György napján, április 24-én rendezik meg Magyarországon „A Rendőrség Napját”, mely a hivatásos állomány számára munkaszüneti nap.
Szent György (270 körül – 303. április 23.) római kori katona és keresztény mártír volt. Szentté avatását a legtöbb keresztény egyház elismeri; egyike a leghíresebb katonai szenteknek. Leginkább a sárkányt legyőző lovag képében ismert, emellett több ország és város védőszentjeként is tisztelik. Egyike a tizennégy segítőszentnek.
A György-legenda azt a keresztény meggyőződést fejezi ki, hogy a hit megszünteti a démonok uralmát, és a gonoszt minden alakjában legyőzi. Előkelő Kappadókiai családból származott, Diocletianus császár alatt hadiszolgálatba lépett. Kiváló kardforgató képességének és más tulajdonságainak is köszönhetően hamar magas pozícióba jutott. Ám amikor a császár a keresztényeket üldözni kezdte lemondott hivataláról és ellene fordult. Emiatt börtönbe vetették és miután a legkegyetlenebb kínzásokkal sem bírták őt hitétől eltéríteni 303-ban kivégezték.
Budaörsi Rendőrkapitányság