-Svájcban, alig 60 kilométerre keletre Genfi tótól a Rhone-folyó völgyébe torkollik dél felől egy különleges völgy: a Val d’Anniviers (németül: Eifischtal), amelynek őslakosai azt a hagyományt örökölték elődeiktől, hogy ők Attila hun király katonáinak leszármazottai. S nem csak a származásukra vonatkozó hagyományaik különösek, hanem az ősi tájnyelvük is. E völgy (nevezzük Hun-völgynek) sajátos ősi tájnyelve beékelődött a tőle keletre fekvő német nyelvű és a nyugatra fekvő francia nyelvet használó völgyek közé.
A svájci hivatalos történelemkutatás azonban hallani sem akar semmilyen hun leszármazottakról országuk területén, nem ritkán hangoztatják, hogy mindezt csak mi, magyarok találtuk ki. A pogány, barbár Attila hun király „sajtója” Nyugat-Európában a mai napig nagyon rossz.
E völgyben született ükapám: Martin Salamin, és ükanyám Rossier Magdolna. Ükapám a völgy torkolatánál fekvő Chippis falu polgármestere volt 1829-1935 között, s innen települt át – egy a Hun-völgyet sújtó hatalmas vízáradat után – 1835-ben Pestre családjával: feleségével és két kis gyermekével.
A Hun-völgy különleges topográfiájának ismerete segíthet annak megértésében, hogy hogyan maradhatott meg a völgyben máig is olyan sok emlék, ami a völgylakók keleti eredetet bizonyítja. A dél-észak irányú völgy északi torkolatánál – a Rhone-folyó völgyében – a bejutást egy 400 m magas sziklafal akadályozza, a völgyet keletről és nyugatról magas hegygerincek határolják, míg délen 4000 m fölé emelkedő örökké havas csúcsok zárják. E körülzártságnak köszönhető, hogy több mint ezer esztendeig (a 451-es Catalaunumi csatától számítva az első öszvérút 1502-es megépítéséig) a völgy kultúrája minden külső hatás nélkül háborítatlanul megmaradhatott, sőt ma is sok különleges emlék utalhat a keleti származásra. A hagyományok szerint a bezártság ezer esztendeje alatt a völgybe kívülről senki sem juthatott be, de ha véletlenül valakinek mégis sikerült, az biztosan sohasem tért onnan vissza.
A völgylakók eredetére vonatkozó legfontosabb forrás az az apától-fiúnak továbbadott hagyomány, hogy Attila 20 vagy 200 katonáitól származnak, akik a Catalaunum-i ütközet után a Rhone-völgybe keveredve az ellenséges környezettől ebbe a völgybe menekültek. A svájci hivatalos történészek véleményével – miszerint ezt a magyarok találták ki – ellentétben az első írásos híradásokat 1781-től svájci egyházi személyek írták. A svájci tudósítások alapján adott hírt magyarul Toldy Ferenc ükapám 1834-ben a svájci hunokról – pedig akkor nem tudhatta, hogy a Pestre költözött Martin Salamin és az ő unokája később összeházasodnak és a magyarországi Salaminok ősei lesznek.
A völgylakók származására több – egymást helyettesítő vagy akár egymás kiegészítő – elmélet is napvilágot látott:
– A már említett galliai hadjáratból (a Catalaunum-i csata után) keveredett ide 20, vagy 200 katona (451).
– Attila itáliai hadjárata (452) után hun katonák telepedtek le az Alpok déli völgyeiben, majd akiket a longobárdok támadásukkal (569) arra kényszerítettek, hogy meneküljenek és átkeljenek az Alpok magas, örökké havas gerincén – a Heremence-hágón át – a Hun-völgybe.
– a szaracénok Rhone-völgyi megjelenése (730-746 között) során a Rhone-völgyben élő hun leszármazottak a Hun-völgybe menekültek.
– a kalandozó magyarok Szent Galleni „kalandja” során (936) magyarok (is) kerülhettek a Hun-völgybe.
Bizonyára csodálkozásra késztetheti a történelmünk iránt érdeklődőket, hogy ma, 2014-ben – Toldy Ferenc első magyar nyelvű tudósítása után 180 esztendővel! – még mindig újdonság számba megy, hogy Svájcban hun leszármazottak élhetnek. Ám nincs mit csodálkoznunk ezen, hiszen máig is a finn-ugor eredet a hivatalos, a keleti származás említése pedig tabu.
Toldy Ferenc 1834-es híradását 1853-ban Horváth Mihály püspök tanulmánya követte, aki a szabadságharc alatti miniszteri pozíciója miatti 1849-es elítéltetése és kivégzése elől Svájcba menekült, s ott felkereste a Hun-völgyet, ott komoly kutatásokat végezve egy alapos tanulmányban összegezte a völgyben talált emlékeket, régi hely- és földrajzi elnevezéseket. A Hun-völgyről az első alapos monográfiát Fischer Károly Antal készítette, aki 1884-ben és 1886-ban kereste fel a Hun-völgyet, hogy utánajárjon a különleges völgy őslakói eredetének. Kitűnő kutatási eredményeit magyarul szerette volna megjelentetni, ám ezt nem engedélyezték, így német nyelven adatta ki a félezer oldalas könyvét Zürichben (1896). A magyar kutatók között említhető Bernard Savioz-t, aki svájci közgazdászként-történészként kutatta a völgy őslakosainak hun (keleti) eredetét, s 1985-ben megjelentetett francia nyelvű könyve egyedülálló kutatási eredményeit összegezte.
A híradásokban villámként csapott be Kiszely István 1987-ben megjelent kis füzete, amely rövid összefoglalóját adta a Hun-völgy történetének. Ám nemcsak figyelemfelhívó füzetet jelentetett meg, hanem többször kiutazott a Hun-völgybe, kutatásokat végzett, vérmintákat vetetett és azokat megvizsgáltatta.
Fischer Károly Antal 1896-ban megjelent könyvében már arról írt, hogy sokminden emlék már eltűnt, s talán késő van arra, hogy bizonyítékokat találjunk a völgylakók hun-magyar (keleti) eredetére. A 2005-ben és 2007-ben végzett helyszíni kutatásaink, s az eddigi legalaposabb irodalmi elemzések azonban azt mutatták, hogy a völgy életének felgyorsult változása ellenére még mindig számos bizonyíték található a völgyben az őslakók keleti eredetére. Kutatásainkat segítette Marc-André Salamin Svájc meghatalmazott nagykövete (2002-2005), akinek családja ugyancsak e völgyből származott.
A helyszíni és irodalmi kutatásaink eredményeképpen 10 pontban összegeztük a hun (keleti) eredetet alátámasztó bizonyítékokat – s hogyha egy-egy bizonyíték-csoport nem győzte meg a tisztelt érdeklődőt, húzza ki a maga számára, marad még így is éppen elég.
Hun kereszt
E bizonyítékok az alábbiak:
1. A völgylakók emlékezete – mondaviláguk.
2. Õsi „pogány” kultikus helyek, kövek, szokások.
A völgy alapvetően mészkő hegyei közé került hatalmas vulkánikus sziklatömbök a völgylakók számára kultikus jelentőségűek voltak. Ezek közül is érdemes kiemelni a St. Luc község melletti hatalmas vulkanikus sziklatömböt: a Pierre de Servagos-t (francia: ejtsd: Pier dé Szervázs – a Farkasok köve), amit a helyiek ma is Szervágó-nak ejtenek. Fischer szerint a völgy honfoglalói itt „ültek szert” (l. Pusztaszer), és itt vágták le az állatokat az áldozatbemutatásokhoz („vágó”).
3. Tájszólás, nyelv, családnevek, hely- és helységnevek.
A völgy tájnyelve, a fennmaradt családnevek, hely- és helynevek hűen megőrizték a keleti származás emlékeit, melyek összegyűjtésében 16 kutató is segített. Az ő segítségükkel mintegy 500 tájszót, ősi családnevet, helység- s földrajznevet sikerült összegyűjteni és elemezni. Ez a gyűjtemény – közöttük számos magyarul is értelmezhetővel – egyértelműen igazolta a keleti származást.
4. Családnevek írása.
A völgy ősi írás- (és használati) módjában elöl van a családnév, s azt követi a keresztnév. Ez a névhasználat csak a magyaroknál, a kínaiaknál és a japánoknál – no meg a Hun-völgyben – használatos.
5. Rovásírás, rovásjelek.
Nagy szenzációt – a svájci hivatalosoknál nagy felzúdulást – jelentett az 1990 júniusában a Hun-völgyi Penszék (Pinsec) kis községében, egy 500 esztendős istálló egyik gerendájában talált rovásírás (jelsorozat) – valamint a számos rovásjel a házakon, a jobbról balra vezetett írás nyomai.
6. Tulipán-, nap-, hold- és virágdíszítések.
A völgylakók keleti eredetére utal a völgyben megőrzött díszítéskultúra. Ezek közül is kiemelkedik a tulipán-, a nap-, a hold- és csillagdíszítés a házak homlokzatain.
7. Halotti tor.
A halotti tor egyértelműen keleti szokás, Nyugat-Európában nem nagyon ismeretes, hogy valaki eltávozásakor lakomát-ivászatot tartsanak. A Hun-völgyben máig él ez a szokás, s alig 100 esztendővel ezelőtt is nagy tivornyával búcsúztatták a halottat.
8. Bajuszos szentek a völgy templomaiban, kápolnáiban.
A keleti arcvonásokat mutató hetyke bajuszos szentek ábrázolása a völgyfoglalók katonai mivoltára és a keleti eredetére utal.
9. Vérminta, antropológiai vizsgálatok.
Kiszely István a völgy orvosának segítségével vérmintát szerzett be az őslakosoktól, s azokat elemzésre elküldte Oszakába Hideo Matsumoto Nobel-díjas professzornak. Az vizsgálatok eredménye ugyancsak a keleti eredetet támasztotta alá
„…az őslakosok vére belsõ-ázsiai markerű, azaz vérsavójuk olyan speciális immunanyag-megosztást mutat, amely Európa népeire nem jellemző, viszont megtalálható azon területeken, ahonnan a hunok jöttek, ugyanakkor kimutatható az avar lakosság és a honfoglaló magyarok ősi szállásterületein.”
10. A végtelen fonat szimbólum Mezopotámiából a Kárpát-medencén át a svájci Hun-völgybe.
Egy különös szimbólum – a „végtelen fonat” – terjedése ötezer esztendőn át jól szimbolizálja a svájci Hun-völgy őseinek vándorlását. A mezopotámiai Telloban találták meg a Kr.e. 3. évezredből származó Szövetség-táblát (ma a Louvre-ban látható), amely alján a végtelen fonat a szövetséget szimbolizálta Nimrud és Magur (Nimród és Magor) között. Ez a végtelen fonat szimbólum megtalálható a Kaukázus déli lábánál is a Krisztus születése utáni századokból származó leleteken, a honfoglalás előtt a 9. században épített tarnaszentmáriárai templomnál, az 1223 után épített Jáki templomnál (a templom tornyának egyenlő szárú keresztjének végtelen fonat díszítése). Végül ugorjunk a 19. századba a Hun-völgyi St. Luc (Luk) faluba. 1845-ben egy hatalmas tűz pusztította el a község felét, benne a polgármesteri házat is. A helyreállító építőmester megőrizte a hagyományokat, benne a mester kézjegyével: egy végtelen fonat szimbólummal. A mester bizonyára sohasem hallott az ötezer esztendős Szövetség-tábláról, Mezopotámiáról, csak őseitől örökölte az évezredeket túlélt szimbólumot, amit aztán mesterségének „kézjegyeként” használt.
E bizonyítékok részletes összegzése, a több évtizedes kutatások eredménye gazdag fotó és dokumentumanyaggal 2011-ben megjelent könyvünkben adtuk közre.
Dr. Salamin András
