Sok sok évvel ezelőtt éltük át életünk egyik legemlékezetesebb nyaralását.Végre elérkezett a várva várt szabadság, elindultunk Balaton Zamárdiba. Megéreztünk az üdülőbe és mivel már többször jártunk ott, barátsággal üdvözöltek bennünket, és egy földszinti két szobás lakást kaptunk egy hétre. Lepakoltunk majd fürdőruhára vetkőzve elindultunk a parti föveny felé természetesen az ékszerekkel együtt, hiszen az rajtunk biztonságban van- gondoltuk.
Este az üdülőben vacsoráztunk. Finom volt a vacsora és már a desszert következett, amit én az örök fogyókúrázó nem ettem meg, hanem a férjemnek adtam, aki jó szívvel meg is ette. Szerintem ennek a desszertnek végzetes következménye lett a későbbiekben, de ezt akkor még nem is sejtettük.
Majd egy hatalmasat sétáltunk, hazatérve még tévét néztünk, miközben hallottuk, hogy a háziak az ablakunk alatt locsolják a virágokat, majd nyugovóra tértünk. Kint egy kicsit fújni kezdett a szél, de a szobában meleg volt, ezért, férjem ellenkezése dacára résnyire nyitva hagytam az ablakot. A karkötőmet és gyűrűimet az éjjeli szekrényre tettem, mintha egy delejes varázsnak engedelmeskedtem volna.
Egyszer csak arra ébredtem, hogy a szél erősen veri az ablakot. Felkeltem és becsuktam, majd visszafeküdtem. Majdnem elaludtam, amikor az ablaktáblák újra egymáshoz verődtek. Felültem. Kicsit furcsának tűnt a dolog, hiszen a mielőbb csuktam be –gondoltam,majd újra felkeltem és megint becsuktam az ablakot.A párom ebből mit sem hallott,úgy aludt.Majd reggel lett. Felébredtünk.Nem láttad a pecsétgyűrűmet? – kérdezte férjem izgatottan. Nem, biztosan a fürdőszobában hagytad- mondtam hanyagul és már a másik oldalamra akartam fordulni, amikor a tekintetem rámeredt az ágyam mellett lévő éjjeli szekrényemre.
Úristen! Nincsenek itt az ékszereim kiáltottam és kiugrottam az ágyból. Kirohantam a másik szobába, ahonnan az ajtó nyílt a folyosóra- A kulcs belül volt, a táskám a földön, a pénztárcám sehol, az irataim, a pénzem, mind odalett.
Rohanás a recepcióra. Telefon! Rendőrség! Miközben vártuk a rendőröket megjelent két önkéntes rendőr, kezükben a pénztárcámmal és benne az irataimmal. Mint mondták, a Szántódi révnél járőröztünk, gyerekek találtak rá a kukában. A benne lévő bejelentő kártya mutatta az utat ide, az üdülőbe .
Közben megérkeztek az hivatásos rendőrök is. Kihallgatták a személyzetet, akik elmondták, hogy miközben locsolták a virágokat ők látták, hogy mi bent a szobában tévézünk. Tehát megfigyelve voltunk- gondoltam és gyanúm akaratlanul is rájuk terelődött. Ők este felszolgáltak a vacsoránál és ők hozták azt a pudingot is, amiből én nem ettem csak a férjem két adagot. Vajon mi volt a pudingban. Egy kis altató? Talán. Az összeesküvés elméleteket is akkor gyártják,amikor nincsenek ésszerű magyarázatok. S jöttek a gondolatok amelyek a legképtelenebb megoldásokat generálták.
Mert hogy bennünket kifigyeltek,az bizonyos. Az ékszerek csábító erővel hatottak és lehet ,hogy a puding kissé rásegített a mély alvásra. De ezt bizonyítani úgysem lehetett,tehát maradt a talány,amivel a rendőrök nem is foglalkoztak.. A fantáziám szülte gondolatokat megtartottam magamnak. Bizonyíték hiányában a tettes ismeretlen lett és még kártérítést sem kaptunk mivel én voltam a hibás: miért hagytam nyitva résnyire az ablakot? Jó kérdés. Az ügy lezárult. Szegényebb lettem , de tapasztalattal gazdagabb.
Major Edit
