Bizony megtörténhet minden a való életben is ugyan úgy mint a filmekben. Felkészülni nem tudunk a váratlan eseményekre legjobb esetben örülhetünk, hogy megúsztuk ép bőrrel.
Egy ilyen esetet szeretnék Önöknek most elmondani, ami már sok évvel ezelőtt történt,ha lehet mondani elvész az idők végtelenében,de elfelejteni sosem lehet.
Nyár volt a szabadságolások ideje. Balaton Zamárdi felé vettük az irányt egy már megszokott üdülőbe.Az úton minden rendben volt és felhőtlen örömmel róttuk a kilométereket,mígnem megérkeztünk. A szükséges holmikon túl a legnagyobb természetességgel viseltem magamon azokat a kiegészítőket,mint gyűrű és egy kis karkötő, amit hétköznapokon is viseltem nap, mint nap,nem csak nyaraláskor.Már csak azért is magammal vittem mert úgy gondoltam nálam továbbra is biztonságban van. De mennyire tévedtem!.
Megéreztünk az üdülőbe és mivel már többször jártunk ott, ismerősként üdvözöltek bennünket, majd kitüntetésül egy földszinti két szobás apartmant kaptunk egy hétre. Lepakoltunk majd felfedező útra elindultunk a parti föveny felé.
Este az üdülő éttermében vacsoráztunk. Akkor még nem volt divat a svéd asztal ezért menü választással szolgálták fel.Végezetül édességként puding következett, amibe én csak belekóstoltam a többit a páromnak adtam.
Vacsora után nagyot sétáltunk, hazatérve még tévét néztünk miközben hallottuk, hogy a háziak az ablakunk alatt locsolják a virágokat, majd nyugovóra tértünk.
Kint egy kicsit fújni kezdett a szél, de a szobában meleg volt, ezért ellenkezése dacára résnyire nyitva hagytam az ablakot. A kar kötőmet a két gyűrűmet az éjjeli szekrényre tettem, valahogy úgy,mintha egy delejes varázsnak engedelmeskedtem volna.
Egyszer csak arra ébredtem, hogy a szél erősen veri az ablakot. Felkeltem és becsuktam, majd visszafeküdtem. Majdnem elaludtam, amikor az ablaktáblák újra egymáshoz verődtek. Felültem. Érdekes én az előbb becsuktam-gondoltam majd újra felkeltem és megint becsuktam az ablakot Feltűnt, hogy férjem szokatlanul mélyen alszik, ezért ő semmit sem hallott az egészből. Majd reggel lett.
Nem láttad a pecsétgyűrűmet? – kérdezte férjem izgatottan. Nem, biztosan a fürdőszobában hagytad- mondtam hanyagul és már a másik oldalamra akartam fordulni, amikor a tekintetem rámeredt az ágyam mellett lévő éjjeli szekrényemre.Hűlt helye volt a gyűrűmnek és a kis karkötőmnek.
Kirohantam a másik szobába ahonnan az ajtó nyílt a folyosóra- A kulcs belül volt, a táskám a földön, a pénztárcám sehol, az irataim, a pénzem, mind odalett.
Rohanás a recepcióra. Telefon! Rendőrség! Miközben vártuk a rendőröket megjelent két önkéntes rendőr, kezükben a pénztárcámmal és benne az irataimmal. A Szántódi révnél járőröztünk, amikor több gyereket láttunk kutatni a kukában egyikük kezében volt ez a pénztárca- mondták. A benne lévő bejelentő kártya mutatta az utat ide az üdülőbe ezért találtunk ide – mondták.
Közben megérkeztek a hivatásos rendőrök is. Kihallgatták a háziakat, akik elmondták, hogy miközben locsolták a virágokat ők látták, hogy mi bent a szobában tévézünk. Tehát kifigyeltek bennünket – gondoltam és gyanúm akaratlanul is rájuk terelődött.
Ezek után irány a Siófoki Rendőrkapitányság ahol órákig ültünk miközben kint tombolt a nyár.Mondanom sem kell hogy odalett a szünidőnk.
Mivel semmi bizonyíték nem került elő,ennek hiányában a felvett jegyzőkönyv tanúsága szerint a tettes ismeretlen lett és még kártérítést sem kaptunk mivel én voltam a hibás, mondván,miért hagytam nyitva résnyire az ablakot.
Azóta sem tudom a megfejtést. Néha a pudingot tartom vétkesnek,talán abban volt valami altató? Ki tudja!
De sokszor eszembe jut és utólag hálát adok a sorsnak hogy nem vettem észre semmit abból ami a szobában történt. Nem hallottam semmit kivéve az ablaktáblák összezörrenését.De a sötétben falhoz lapuló tolvajokat nem.És ez volt a szerencsénk!
Major Edit
