Flórián Diocletianus egyszerű katonája volt, de jelképpé vált: az emberség, önzetlen segíteni akarás és hősies bátorság jelképévé.
Budaörsön a szobrát a régi tűzoltó szertár – ma Szertár kávézó – falán láthatjuk. Pertl Evetke budaörsi szobrászművész alkotása.
Eleink számára a tűzvész fokozottabban jelentett veszélyforrást, mint manapság.
A szalmatetős házak, vagy a szérűskertek aratás után ha lángra kaptak, nehezen tudták megfékezni a tűz terjedését.
„1790. március 2-án a Kleinhäusler, azaz a Zsellér utcában tizenhét ház égett le” (Filipszky István. Budaörsi Lexikon)
Talán már csak a régiek emlékeznek rá, hogy hol is állt a bikaistálló, ahol a tenyészállatokat tartották. Egyszer az is kigyulladt. Szerencsére a bikákat még időben ki tudták menekíteni. Jó időbe telt, mire összefogdosták valamennyit a határban.
Budaörsön 1889-ben megalakult a tűzoltó testület. Felügyeletét Ebner Mátyás soros községi bíró látta el, élén Frank Antal és Feldhoffer Antal állt. Budaörs ekkor mindössze 820 házból és 4376 lakosból állt.1890-re már 104 működő tagot számolt az egyesület. Budaörs akkori lakosai sorában tevékenykedő iparosok alakították, melyek szent célul tűzték ki maguk előtt a város és lakosaik mentő tűzvédelmét.
Előfordult, hogy a gyerekek gyufával játszottak és olyankor megtörténhetett a baj.
Ha észlelték a tüzet, akkor felhangzott a kiáltás: -Tűz! Tűz! Olyankor mindenki vödrökkel rohant a helyszínre. A kúttól az égő házig csatárláncba álltak és mentették, ami menthető.
Amikor a harangozó értesült a tűzről, félreverte a harangot, vagyis úgy rángatta a kötelet, hogy a harang nyelve a harangtestnek csak az egyik oldalát verte. Hamarosan kivonult az Önkéntes Tűzoltóság is.
Először lovakat kellett keríteni, amivel a tartályt és fecskendőket a helyszínre tudták szállítani. Vízvezeték persze még nem volt, ezért a szívócsövet a legközelebbi kútba eresztették.
Ha olyan présház égett, amelynek a közelében nem volt kút, és az odavezető út is körülményes volt, olyankor bizony csak a főfalak maradtak meg. Elpusztultak a szüretelő edények, a kádak, sőt a szőlőprés is…..
Présházak az Odvashegy aljában, amelyek a múlt században leégtek.
A tűzkárosult gazda évekre eladósodott,ha ismét mindent fel akart építeni.Ilyenkor a képviselő-testület házról házra járva adományokat gyűjtött. Az összegyűjtött pénzt egy füzetbe írták, amit a pénzzel együtt átadtak a károsultnak.
Becsüljük meg a mai budaörsi önkéntes tűzoltók áldozatos munkáját.
Forrás: Michael Ritter – Egy naptári év szokásai Budaörsön.
s.k.
