Ambrus András, a gyergyóalfalui születésű színművész 2025. november 29-én lépett a 101. évébe. Mikor a székelyek „Őrtüzet” gyújtottak a Hősök terén, az ünnepség keretében kitüntették a történelem viharait átélt idős művészt, aki a díj átvételekor –mikor szólott a nagy létszámú közönséghez– kifejezte óhaját, hogy meg szeretné érni a 2026-os választást.
Nehéz tél következett, András egészsége válságossá vált. Ha gondozója, Valéria nem ápolta volna olyan figyelmesen, nem élte volna meg a tavaszt. De a székelyeket kemény fából faragták! Megjött a szép idő és barátunk, mint egy főnix éledt föl, s 2026. április 12-én 10 órakor saját lábán, csillogó szemmel, bajsza körül a tőle megszokott huncut mosolyával járult a szavazóurna elé, hogy leadja voksát, mondván, minden egyes szavazat számít, hogy eldöntsük a magyarság további sorsát: gyermekeink, unokáink jövőjét.
Isten éltesse egészségben, boldogságban a budaörsi Nap-hegyen élő barátunkat, hogy még sokáig köztünk legyen, sokáig mesélhesse átélt történeteit és megélje a szavazása kívánt eredményét.
„De túl minden bún, minden szenvedésen,
Önérzetünket nem feledve mégsem,
Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Magyarnak lenni: nagy s szent akarat,
Mely itt reszket a Kárpátok alatt.
Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:
Viselni sorsunk, ahogy meg van írva;
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön-örökre!…”
(Sajó Sándor: Magyarnak lenni – részlet)
Polgár Marianne
