A budaörsi Párkapocs Műhely beharangozója:
Az előadás ingyenes, ne hagyjátok ki!
„Lehetünk jobb apák. Mindig tudunk fejlődni.
Ezt az üzenetet szeretném átadni, amikor előadást tartok, és ezt a tapasztalatot szeretném megadni, amikor tréninget szervezek.
Az előadás nagyjából másfél óra, mindig interaktív, a közös felfedezés és a saját élménnyel találkozás jegyében zajlik. A résztvevők száma nem korlátozott, ajánlott apáknak, anyáknak egyaránt. A másfél óra végére még egy nagyobb résztvevői csapat is megérti, hogyan működik a három apakulcs, illetve kinek-kinek milyen irányban érdemes elindulnia, hogy fejlődni tudjon a gyermekével való kapcsolódásban.”
Amikor nem vagyok apa, akkor is apa vagyok. És amikor apa vagyok? Amikor időben és térben együtt vagyunk? Akkor is apa tudok lenni? Azzal szívesen hencegek, hogy én az intéznivalók között is a gyerekekre gondolok. Azzal már kevésbé, hogy még a gyerekek között is az intéznivalókra.
Számomra a legnehezebb mindig, minden helyzetben az volt, hogy fejben is ott legyek, ahol testben. Nem kivétel ez alól az apaság sem, különös tekintettel azokra a pillanatokra, amikor mitikus hárpiák módjára három gyerek suhog és visít körülöttem fejhangon. (Úristen, hogy írhat valaki ilyet a saját gyerekeiről – így.)
Süveges Gergőt közös gimnáziumi éveink óta mondhatom barátomnak, és mindig is irigyeltem. Játszi könnyedséggel hoppant az ölébe az egész élet: magától értetődő természetességgel vette feleségül kamaszkori szerelmét, majd követték egymást szépen, sorban a gyerekek, összesen négyen, és a mosoly, ha évről-évre több szarkalábat is rajzol a szeme köré, mindig ott ül az arcán. (Na, most meg el lett tolva az egész giccsbe.)
Tudom, hogy Gergő sokat ad elő család- és apaság-témában, de bevallom, a kézirat kézhezvételéig csak az eredményt láttam. Az otthonát, a családját, a világát. Mint ahogy a feleségem receptjeit sem szoktam olvasgatni, hanem csak az elkészült étellel találkozom. És azt gondolom, mint Gergő esetében: ez igen. Ez jó. Valószínűleg a recept önmagában nem győzne meg. Ha leírva olvasom, hogy 1 tk koriander, nem esnék hasra. De a készet megtapasztalva már érdekel: mi a titok?
…
Nem voltam mindig apa, és most sem vagyok mindig az. Férj vagyok, barát, munkatárs, néha főnök, néha beosztott, és gyakran valaki, akinek a szavait több százan hallgatják.
És apaként a legelső, amit tudomásul kell vennem, hogy a gyerekem sem csak az én gyerekem. A testvérei testvére, a barátai barátja, a tanárai tanítványa, a sporttársai sporttársa. Külön-külön nagyok a világaink, és olyan kicsi a metszetük, amiben apaként és gyerekként találkozunk. De hátha Gergő könyve segít abban, hogy ezt a kis metszetet olyan széppé és boldoggá tegyük, hogy a fénye túláradjon rajta, és beragyogja az egymáson kívüli világainkat is.
Édesapám húsz éve nincs már körülöttem. Csak az létezik már belőle, ami bennem van. És belőlünk, apákból is csak az marad fenn, amit a gyerekeink megőriznek belőlünk. És hogy mi lesz megőrzésre méltó, az itt és most dől el. Ehhez kapunk Gergőtől kulcsokat.
Jó kulcsolódást… azaz kapcsolódást kívánok.
Barátsággal:
Kovács András Péter
(SzK)
