A méh háziasítása az I. e. 6–4. évezredben mehetett végbe, és a vadméhek lépeit már az előember is fosztogatta. A méhet nemcsak mézéért, hanem viaszáért is nagyra becsülték.
Álljon itt a méhekről szóló érzékenyítő mese:
A méhecske hazatalált
A csoportszobában a középsősök éppen a kedvenc gyümölcslevesüket kanalazták, amikor a nyitott ablakon berepült egy méhecske. A rend egy csapásra felborult.
A gyerekek elkezdtek a kezükkel hadonászni, kalimpálni. Nagy hangzavar keletkezett.
-Juj!Megcsíp, megcsíp! – kiáltotta egy kislány. -Vigyázz!
-Vérszívó, vérszívó! – harsogta egy kisfiú, de az óvó néni gyanította, hogy csak a lányokat akarja ijesztgetni. Gyorsan kinyitotta a teraszajtót.
A dadus néni a konyharuhával arrafelé terelgette a rémült méhecskét, az megtalálta a menekülő útvonalat és kirepült a szabadba. Az óvó néni gyorsan becsukta az ajtót. Helyreállt a rend.
-Gyerekek! Nem kell hadonászni, ha berepül egy méhecske. Ő nem akar titeket bántani, csak a gyümölcsleves illatára tévedt be hozzánk.
Az ebéd után a gyerekek bejöttek a mosdóból. Megkeresték az ágyukat és lefeküdtek. Óvó néni most nem vett elő mesekönyvet, hanem a méhecskéről kezdett mesélni.
-Reggel egy szorgalmas méhecske elindult a kaptárból a mindennapos dolgára. A többiek a bejárat körül döngicséltek, de volt olyan, aki már visszatért a virágpor gyűjtő körútjáról.
A méhek sokan élnek együtt a kaptárokban. Úgy is mondják a méhészek, akik gondozzák őket, hogy családokban laknak. Egész nap szorgalmasan dolgoznak. Gyűjtögetik a virágport és a nektárt, amiből majd méz lesz. A hátulsó lábukon van egy kis kosárka, abba szállítják a virágport. Tudjátok , a méz nagyon egészséges. Biztos nektek is adott az anyukátok, amikor fájt a torkotok. Közben a testükkel beporozzák a virágokat a gyümölcsfákon. Nagyon nagy hasznot tesznek ezzel az emberek számára, mert így lesz majd gyümölcs a virágból. Nélkülük nem ehetnénk finom almát, zamatos barackot, hamvas szilvát.
Persze, fájdalmas, ha véletlenül megszúr valahol, ha nem figyeltek eléggé és hozzáértek. Ő is félti az életét. Jó, ha tudjátok: a méh magától soha nem támad.
A mi méhecskénk már többször megtette az utat a akácostól a kaptárokig. De most egy kicsit messzire tévedt. El is fáradt már. Gondolta, egy kicsit megpihen ott, ahonnan az a jó illat árad. De észrevette, hogy ott nem szívesen fogadják. Huss, kirepült a nyitott ajtón! Megmenekült! Szállt egyenesen hazafele, mert sötét felhők gyülekeztek az égen. Nem akarta megvárni, hogy utolérje az eső, mert a finom szárnyai rögtön eláznának, és akkor vége az életének!!
Vigyázz magadra méhecske! Érj haza épségben! – fejezte be a mesét az óvó néni.
Közben eleredt egy csendes eső. A gyerekek biztosak voltak benne, hogy a kis kedvencük minden baj nélkül hazaért. Az esőkoppanás álomba ringatta őket. Néhányan a méhecskékről álmodtak.
Uzsonnára éppen vajas -mézes kenyeret kaptak a gyerekek.
s.k.
