Az én kedves Mariskám

2020-07-11 | Budaörs
Mariska nem egy személy, hanem egy fa. Egy barackfa. De én csak kedves Mariskámnak hívom.

Parányi kertembe a kertbarátaim rábeszélésére 2018 őszén ültettem egy Mariska barackfát. Sokan úgy emlegetik, hogy az budaörsi fajta.

Így szól a hivatalos leírás róla: Érési idő: július közepe, vége
Fehér húsú őszibarack. Gyümölcse közép nagy 80 g. átlagtömegű, gömb alakú, sárgászöld alapszíne a napos oldalán pirosan csíkos. Húsa zöldes fehér, bő levű, éretten félig magvaváló, jellegzetes zamatú, jó ízű. Korán termőre fordul és rendszeresen bőtermő. Fája erős növekedésű. A szárazságot jól tűri. Gombabetegségekre és levéltetű fertőzésre kevésbé érzékeny.

Szóval gondosan kiástam a helyét, ahogyan azt az általános iskolás koromban a gyakorlati foglalkozáson megtanultuk. 1mx1m –es gödröt ástam, 1méteres mélységben. Komposztfölddel összekevertem az altalajt.  A formás magoncot visszametszettem, szintén a szakérői tájékoztatást megfogadva. Ahányszor a kertbe mentem, mindig köszöntem neki, a karomat védően köré fontam. Megdicsértem, hogy milyen szépen fejlődik. Nagy örömömre, az első évben már virágokat hozott. Finom rózsaszínű virágcsodákat, de termést még nem nevelt.

Hideg téli estéken rágondoltam, hogy most biztos didereg az én Mariskám.

Aztán tavasszal örömmel tapasztaltam,hogy felébredt téli álmából.  Még a rügyfakadás előtt eljött a metszés ideje. Még soha nem metszettem barackfát. Bevallom, szorongva fogtam hozzá. Elméletileg tudtam, hogy úgy kell kialakítani a lombkoronát, mint egy félig nyitott tenyér, hogy a nap belül is jól érje az ágakat és a gyümölcsöket. Nagy kő esett le a szívemről, amikor elkészültem a metszéssel.

Örömmel figyeltem a virágba borulást, a virágokon döngicsélő méheket. Hasznos munkát végeznek azok a szorgalmas kis rovarok!

A fa töve köré bársonyvirágot ültettem, állítólag az jó hatással van a fára.

Jaj, csak betegséget ne kapjon Mariska! Nehogy tafrina támadja meg! (Ezt az egy betegséget ismerem. Levélfodrosodásnak is nevezik.) Aztán egyszer csak észrevettem, hogy az ágvégeken a levelek összezsugorodnak, szárazzá válnak. Itt a vég! –bánkódtam. –Ez csak a tafrina lehet.

Elpanaszoltam Baráthné Bátai Beának, a kertbarátok elnök asszonyának, hogy mi történt. Ő azt javasolta, hogy diófa levelet áztassak, és azzal fújjam le.  Úgy is tettem.  És lám! Megállt a betegség!

Amikor napokig nem esett, akkor esővízzel megöntöztem.

Azóta szépen termőre fordult a kis fácska. Annyi barack mutatkozott rajta, hogy néhányat le kellett szednem.  A régi budaörsiek is inkább kevesebbet hagytak rajta, azok viszont nagyobbak, szebbek lettek. Június végén már pirosodott, színesedett a gyümölcs.

Tegnap hármat érettnek találtam és elvittem az unokáimnak. Nagyon örültek neki. Mint én gyerekkoromban, amikor a nagymamám nekem hozta az első barackot. Köszönöm,kedves Mariskám.

s.k.

Megosztás