Bandur Erzsébet emlékei

2022-09-12 | Budaörs
Erzsikét nagyon sokan ismerik, hiszen évtizedekig óvodavezető volt. Sok-sok gyermekkel, szülővel került kapcsolatba. Ezért aztán lépten-nyomon ráköszönnek az utcán. Megkértem, hogy meséljen életéről, pályájáról.

-Bihar megyében, egy kis faluban születtem.Miután benne voltunk a II. világháború időszakában, szüleim több helyen keresték a megélhetést, hiszen öten voltunk testvérek.

Így kerültünk Nagyvárad szomszédságába Mácsára,ahol Édesapám italboltot, Édesanyám fűszerboltot vezetett.

1943 után Édesapámat elvitték a frontra, így nem maradhatott Mácsán a család sem.

Először Nagyváradra, majd miután a németek, majd a románok elfoglalták a várost – Édesapám rokonai fogadtak be bennünket a Békés megyei Kétegyházán, az öt gyerekkel.

Nagyon nehéz időszakot éltünk meg. Mi gyerekek Komádiban kerültünk rövid időre, internátusban.

Szomorú hírt kaptunk Édesapánkról,hogy orosz fogságba került. Ott súlyosan megsebesült. Így 1945 elején több hadifogollyal együtt hazakerült Kétegyházára. Ott szerzett tudomást arról, hogy a nagycsaládosoknak a szomszéd településen, Eleken a svábok kitelepítése miatt kaphatunk juttatott háznak nevezett lakást, némi földterülettel.

Időközben a háború is befejeződött. Megkezdődött az újjáépítés, különösen Budapesten.

A két bátyánk úgy döntöttek, hogy felmennek a fővárosba dolgozni. Budaörsön sikerült nekik albérletet szerezni.

Az általános iskolát Eleken kezdtem meg.

Néhány év múlva a szüleim is úgy döntöttek, hogy feljönnek Budaörsre. A két bátyámmal együtt dolgozott édesapám is.

Budaörsön először az Árpád utcában laktunk. Kedves emlékem van abból az időből.

Mikor 14 éves lettem, a szomszédunkban lakó nagyobb lányokkal (Pálinkás lányokkal) én is elmentem a Törökbálinti Állami Gazdaságba munkaegységben aratási munkát végezni. Igyekeztem jól teljesíteni, mégsem kaptam meg azt a bért, amit a nagyobb dolgozók.

1952-ben a Községi Tanács felparcellázta a Széles utca még be nem épített oldalát. Szüleinknek sikerült megvásárolni egy házhelyet.

A budaörsi általános iskolába jártam, befejezése után Ruhaipari Technikumba jelentkeztem. Sajnos , csak a szakmunkásképzőbe , a férfi szabó részleghez vettek fel. Oda nem szerettem volna menni.

Felhívták a figyelmemet, hogy esetleg Óvónőképzőbe mehetnék. Már csak Miskolcra sikerült felvételt nyernem, ahol kollégiumi ellátást is biztosítottak számomra.

Miután a család nagyon nehéz anyagi körülmények között tudta csak a tanulmányainkat biztosítani (nővérem Tanítóképzőbe járt), fontos volt, hogy jó tanulmányi eredményem legyen, mert így a kollégiumi költséget le tudták csökkenteni.

Miskolci diákként értek az 56-os események. Nem tudtam hazajönni, nem volt vonatközlekedés. Így egyedül maradtam a kollégiumban.

Hálásan gondolok vissza Sárközi Andorné Éva nénire, az igazgatónőre, aki nagyon odafigyelt rám. Felköltöztetett a kollégiumból a tanáriba. Ott jó körülmények között lakhattam. Volt rádió is, így figyelemmel tudtam követni a forradalom alakulását.

A tanítás olykor-olykor, el-elindult. Azonban mindig félbe is szakadt, és a diákok ismét hazamehettek.

Amikor az osztálytársaim szülei meghallották, hogy én egyedül vagyok a kollégiumban, több szülő is kérte, hogy menjek hozzájuk. Így jutottam el több Borsod megyei faluba. De eljutottam Egerbe is. Ott nagyon heves harcok voltak. Kijárási tilalmat is elrendeltek. Ezért nem volt egyszerű elmenni az egyik befogadó családtól a másikig. Nagyon nehéz időszak volt.

A Képző elvégzése után, 1957-ben először Törökbálintra kerültem. Csupán 1 évig voltam ott, majd 1958-ban hazakerültem Budaörsre.

Édesapám az új házunk udvarán.

Időközben elkészült a Széles utca családi házunk. Sok minden hiányzott még, de be tudtunk költözni.

Budaörsön Füzér Ferencnéhez kerültem beosztott óvónőnek.

1962 elején a Szabadság út 64-ben működött a TSZ-nek egy gyermekőrző épülete, melyet a szülők kérésére óvodává nyilvánítottak. Engem neveztek oda , 21 évesen , óvodavezetőnek.

A “Kisóvoda”

Az egycsoportos óvodában nagyon-nagyon szerény körülmények között kezdődött el óvodai életünk.

Lassan-lassan bővült az óvoda, már kétcsoportos lett.

Az akkori szülőknek áldozatos szorgalma és folyamatos társadalmi munkájuk nyomán – pl. a Budai Járásban meghirdetett udvar-versenyen második helyezést értünk el.

A szülők áldozatos munkájának köszönhető az is, hogy a jelenleg Kincskereső óvodának a Kossuth Lajos utca felőli részét teljesen átrendezték – játszó udvarrá alakították a szülők. Ma abban a részben új óvodai részleget tudott építeni a Városi Önkormányzat. Ma Kincskereső óvoda néven működik.

Munkatársakkal.

A III. sz. Óvodában sikeres 10 év után felkértek egy újonnan épülő 120 férőhelyes óvoda vezetésére.

Az óvodát teljes mértékben az akkor működő MEZŐGÉPTRÖSZT finanszírozta. Kritérium volt az intézmény helyének és vezetőjének kiválasztása. Engem választottak ki erre a feladatra.

Így kerültem oda, a ma Vackor Óvoda néven működő óvodába.

Az épület átadásától nyugdíjazásomig- majd 25 évig – vezettem az óvodát.

A tantestület Hauser József igazgató idején.

A 80-as években még újabb feladatot is kaptam. A később felépült forfa-óvoda is a vezetésem alá került, mely 13 évig, a szétválasztásig tartott.

Nyugdíjba vonulásom után még dolgoztam az akkoriban megnyíló Családsegítőben, mint szociális munkás.

Munkámat helyi, járási, és megyei szinten is elismerték (Hauser József-Szakály Mátyás díj és Arany János Pedagógus Díj.)

Most sem tétlenkedem – örömmel vezetem a Budaörsi Pedagógus Klubot.

s.k.

Megosztás