Talán 30 év – nem tévedés, harminc éve – azt láttam, hogy egy áruháznál egy kisfiú megérkezett a kerékpárjával, és a hátizsákjából sorba vette ki a flakonokat, üvegeket és beledobta a hulladékgyűjtőbe a megfelelő helyre. Körbe- körbe tisztaság, sehol egy darab szemét. Lebilincselve álltam ott és arra gondoltam, hogy nálunk mikor fog ez megvalósulni?
Vendéglátóimnál a háziasszony leszedte a tejfölöspohárról az alufóliát és egy külön tartóba tette, szintén szelektívgyűjtés céljából. Még az a kis darabka is újrahasznosításra került. Sok kicsi sokra megy – tartja a mondás.
-Hogy tanulták ezt meg a németek? – kérdeztem a kint élő unokaöcsémet.
-A médián keresztül. -válaszolta.
Azóta már nálunk is adott a lehetőség, hogy mi is külön gyűjtsük a hulladékunkat. (Közben felnőtt egy korosztály!) De mennyire élünk, vagy visszaélünk a lehetőséggel?
A Városháza közelében lévő, bekerített tárolóból a megadott napokon mindent elvisznek. De mit hordanak oda a környéken lakók? Mindenfélét! És nem teszik ám a megfelelő tárolóba! Reklámtáskákba, műanyagzsákba gyömöszölve válogatás nélkül beállítják középre.
-Örülj neki, hogy nem az erdőszélre hordják! – vigasztalt a barátnőm.
Valóban, annak tényleg örülök. De annak már végképp nem, hogy valaki egy nagyméretű festékesvödröt, félig tele beleszáradt festékkel, odarakott. Az márpedig veszélyes hulladék kategória!!
Bezzeg a németek….
Persze a média mellett az oktatásnak és legfőképpen a családi példamutatásnak van jelentős szerepe. Jó lenne, ha nem kellene addig várni, míg felnő egy újabb generáció.
s.k.
