Biatorbágy megteheti?

2023-02-24 | Közélet
Az agglomeráció eszetlen túlnépesedésének (főleg a drasztikusan megnövekedett autószámnak) megakadályozására, Budaörsön hegyeink lefaragásának, beépítésének megállítására mégis lenne megoldás?

Előzmény:
Jogszabály-módosítások készülnek a szakminisztériumokban az agglomeráció robbanásszerű lakosságnövekedési problémáinak megoldására – tudta meg a Karc Fm a dél-budai agglomeráció egyik érintett települése, Biatorbágy pénzügyi és városfejlesztési bizottságának elnökétől.

Nánási-Kézdy Tamás elmondása szerint a térség országgyűlési képviselője, Menczer Tamás segítséget kínált az érintett települések polgármesterei és főépítészei által felvetett problémákra. Remény van arra, hogy a nyárra várható új építési törvényben az önkormányzatok visszakapják a lehetőséget a településképi engedélyezésre, az építkezések befolyásolására.

De a biaik addig is átmeneti megoldást szavaztak meg

A településen most átmeneti megoldást szavazott meg a képviselő-testület a helyi civilek kezdeményezése nyomán a Fidesz–KDNP-frakció javaslatára. A több mint 20 éve magántulajdonba adott, majd felparcellázott és értékesített, most épülő lakóövezetre változtatási tilalmat rendelt el egy évre, ami opcionálisan 3 évre meghosszabbítható.

Ez alatt az idő alatt az önkormányzat igyekszik orvosolni az olyan rendkívüli problémákat, mint például a vízhálózat és a szennyvízkapacitás, valamint az úthálózat bővítése, az intézményi infrastruktúra felzárkóztatása. Ezzel együtt pedig elkészül az új településterv, amelyben egyértelműen megtilthatják további lakóövezetek kijelölését és jogszerűen „kitehetik” a Biatorbágy megtelt táblát.
Forrás: index.hu

(SzK)

Megosztás