Brutusz, a kutyaúr gazdára vár

2020-03-19 | Budaörs
Sosem hittem benne, hogy létezik szerelem első látásra, míg néhány héttel ezelőtt meg nem tapasztaltam. Végigmentem a soron és megláttam Brutuszt. Egy nagy, barnás tónusú, nyugodt kutyust találtam az egyik kennelben, aki előző héten még nem volt ott. Megálltam előtte, odadugta a fejét a rácshoz és félszegen csóválta a farkát. Megsimogattam és közben egymást néztük. Ennyi volt.

Azóta nem tudom kiverni a fejemből a tekintetét.

Idősebb kutyus, sebesülésekkel az arcán. Ha abbahagyom a simogatást, sírós, kicsit rekedtes hangon vakkant, kérve, hogy még maradjak. Legszívesebben ott tölteném az időmet mellette egész délelőtt. Teszem a dolgom, de valahogy mégis folyton visszatérek hozzá.

Ha olyan sétáltatók érkeznek, akik még bizonytalanabbak és kérik, hogy kistermetű, nem húzós kutyát javasoljunk, akkor rábeszélem őket, hogy Brutusszal sétáljanak. Persze ő egyáltalán nem kicsi, de aki eddig hallgatott rám, az nagyon szépeket mondott róla és következő héten újra őt választotta. Felnőtt ember számára nem kihívás őt sétáltatni, mert kényelmes, pórázhoz szokott és szerényen várja, hogy törődj vele.

Okos, jól nevelt és remekül szocializált idősebb úr.

Ő az, aki ha melletted élhet, csendben fog feküdni a közeledben míg a gép előtt ülsz, olvasol vagy tévét nézel és a szemével követi majd, hogy mit csinálsz. Néha odajön, az öledbe teszi okos fejét, kérve, hogy kicsit törődj vele is. Kellemes tempójú sétákra számíthatsz mellette, ahol nem kell azon aggódnod, hogy rángatni fogja a pórázt, ha szembejön egy másik kutya.

Nyugodt, szép éveket tölthetnél vele, és rájönnél, hogy mennyire hiányzott eddig az életedből.

További képeket és információkat a Budaörsi Állatmenhely honlapján lehet találni. Személyesen vagy telefonon lehet érdeklődni a menhelyen vagy a 06-70/601-6700 telefonszámon.

Fekete Adrienn

Megosztás