Fogadni mernék, hogy most sokan egyetértően gondolják, hogy persze, persze, mert idegesít a kommentátor szövege. Hát szó, ami szó, amikor először hallgattattam el a meccset kísérő szöveget, csakugyan valami ilyesfajta bosszúság vezetett. Mint egykori focikommentátornak, lassan rá kellett jönnöm, hogy utódaimtól a technika fejlődése elvette feladatuk jó részét. Kevés maradt, ami jelenlétüket fontossá tenné, indokolná.
Már akkor elindult ez a folyamat, amikor megjelentek a játékosok hátán a számok. De ez még nem volt olyan nagyon súlyos. Ugyanis – ha hiszik, ha nem – eleinte elég hosszú ideig a számok nem a játékosok identitását jelölték, hanem a posztjukat…
Hogy teljesen világos legyen ez az elég hosszan érvényben tartott csacsiság, hadd tisztázzam:
a 7-es szám nem valakit jelzett, hanem valamit, nevezetesen azt, aki aznap jobbszélsőt
játszott. Ha a legközelebbi mérkőzésen másé volt ez a poszt, akkor más volt a hetes. Eléggé sokára vették észre a játék urai, hogy mindenkinek legyen saját száma. Majd következett a ma is érvényes mód: kinek-kinek legyen saját száma, függetlenül a betöltött helyétől, és csak azután léptek újra nagyot, és még a játékos neve is megjelent a meze hátulján. Ez alighanem végleges. Legalábbis ezt remélem…
Mindenesetre nem volt nélkülözhetetlen, hogy a kommentátor mindig megnevezze, kinél van éppen a labda, vagy ki szabálytalankodott, mert vagy a száma, vagy a hátán viselt neve elárulta. Ráadásul ha „isten mencs” tévesen nevezte meg szegény kommentátor az illetőt, nézői tetten érhették (és szóvá is tették, hogy finoman fogalmazzak). Szóval én szolidáris voltam egykori tevékenységem jelenkori művelőivel, sajnáltam őket, hogy egy lényeges eleme a munkájuknak feleslegessé vált, és mint voltam bátor megjegyezni, még kínos helyzetbe is kerülhettek emiatt.
A véletlen úgy hozta, hogy egyszer a néma kép volt csak látható egy egyébként izgalmas
találkozón, és hirtelen rádöbbentem, hogy gyorsabban és biztosabban veszek észre szabálytalanságokat, legyen az les vagy éppen durva megmozdulás. A játékvezető tán még csak mérlegel, én már mondom is a szerintem helyes döntést. Ha kétségeim vannak, sebaj, mert nem is egy – és akár lassított – felvételen is megkapom a kérdéses ügyet. A bírónak, ha kivételes esetben VAR-hoz folyamodik, még az a kínos helyzet is előfordulhat, hogy meg kell másítania a döntését. Ez ilyenkor a kommentátorra nézve is kellemetlen, mert neki, a rá osztott szerep szerint már addigra illik állást foglalnia – vagy bevallania, hogy nem képes erre. Ez utóbbit pedig nagyon nem szeretik… Meg is értem.
Mi marad így neki? Az adatok a Google-ból vagy a szakmai lapokból? A statisztikák az éppen játszó két csapat korábbi mérkőzéseiről? A meg nem erősített értesülésekből, pletykákból? Mindezeket csak akkor használhatja fel, ha a játék éppen áll. Mert aranyszabály, hogy a kép az első, a legfontosabb, a képpel nem lehet versengeni. Még akkor sem, ha a kép egy unalmas találkozót mutat.
A fenti helyzet kialakulása és a többi itt megpendített mozzanat okán, ne vessenek meg érte, én már csak nézem a focit – de nem hallgatom.
R. V.
