Hideg téli estéken rágondoltam, hogy most biztos didereg az én Mariskám.
Aztán tavasszal örömmel tapasztaltam,hogy felébredt téli álmából. Még a rügyfakadás előtt eljött a metszés ideje. Még soha nem metszettem barackfát. Bevallom, szorongva fogtam hozzá. Elméletileg tudtam, hogy úgy kell kialakítani a lombkoronát, mint egy félig nyitott tenyér, hogy a nap belül is jól érje az ágakat és a gyümölcsöket. Nagy kő esett le a szívemről, amikor elkészültem a metszéssel.
Örömmel figyeltem a virágba borulást, a virágokon döngicsélő méheket. Hasznos munkát végeznek azok a szorgalmas kis rovarok! Amikor napokig nem esett, akkor esővízzel megöntöztem.
Aztán szépen termőre fordult a kis fácska. Annyi barack mutatkozott rajta, hogy néhányat le kellett szednem. A régi budaörsiek is inkább kevesebbet hagytak rajta, azok viszont nagyobbak, szebbek lettek. Június végén már pirosodott, színesedett a gyümölcs. Boldogan vittem belőle az unokáimnak.
A következő évben már nem mertem megmetszeni. Pedig a metszés elengedhetetlen a barackfák esetében. Olvastam erről szakkönyvekben, néztem a You Tube-on a szakmai tanácsadást, de hiába. Elméletileg tudom, hogy a fa ágainak egy nyitott tenyeret kell formáznia. Végül megkértem a budaörsi Zengl Jánost, akiben feltétlenül megbíztam. Nagyon szívesen meg is metszette, és jó tanácsokat adott a szőlővel kapcsolatban is.
Aztán eljött a következő tavasz. Megint ott álltam tanácstalanul a fácska mellett. Most melyik ágát vágjam le? Nem mertem hozzáfogni a metszéshez. Mit volt mit tenni, felhívtam Jánost. – Már megmetszettem! – szólt bele a telefonba, mielőtt bármit mondtam volna.
Hálás örömmel köszöntem meg neki.
A tavalyi évben a nagy szárazság ellenére remek termést hozott a kedves Mariskám.
Most a közelgő hajnali fagyok miatt aggódom. Hiszen olyan szépen színesednek már a rügyek, és a beporzó méhecskéknek is jönniük kellene már!
Túléli a hideget az én kedves Mariskám?
(A fotó 2020-ben készült)
s.k.
