Ez az előadás egy sorozat része, ahol a klímaváltozás egyre sokasodó jeleit látva, szakemberek keresik az okokat, értelmezni próbálják a jelenségeket. Biokertész, mezőgazdász, tájépítész és csillagász szakemberek megfigyeléseit hallgathatják az érdeklődők a Makovecz- házban őszi estéken.
Judit előadását saját készítésű diákkal tette színesebbé.
-Különös az idei Teremtés hetének alapgondolata. -tudtuk meg -Miféle reményünk lehet ez után az aszályos, forró nyár után, hiszen annyi kárt okozott szerte a világon az egyre nyilvánvalóbb globális felmelegedés?
Mégis, ahogy megérkeztek az első őszi esők, csodálatos újjászületés tanúi lehetünk, ha a kertekben, erdőkben járva, ámulva szemlélődünk a várva várt langyos szeptemberi napsütésben. Egyre gyakoribb, hogy a július, az augusztus nem az év legszebb időszaka a kertben, hanem csupán egy keservesen túlélhető, szúnyoginváziókkal, szénanáthával terhelt ötödik évszak, amit örömmel hagyunk magunk mögött, amikor végre megérkezik az enyhülés.
Szinte hihetetlen, hogy milyen szép számmal maradtak túlélők a virágok, fák, bokrok között, akiknek ez a forróság sem volt végzetes, és a vízhiánnyal is sikeresen megküzdöttek!
Úgy tűnik, az egyszikű növények, különösen azok, amelyeknek föld alatti menedékük van, ahová behúzódhatnak, most diadalmaskodhattak a kétszikűek fölött. Hagymák, gumók, koloncos víztározó gyökerek őrizték az élet, a megújulás csíráit a forró nyári napokon, és most friss zöld tőlevélrózsákkal hirdetik diadalmasan a szeptemberi „tavasz” érkezését.
A növények alkalmazkodó képessége valóban csodálatra méltó, és egyben mélyen elgondolkodtató. – folytatta – Igaz, nem képesek gyors helyváltoztatásra, hiszen csak magjaikkal tudnak nagyobb távolságokra eljutni, a klímaváltozás elől hűvösebb tájakra menekülni, de képesek alkalmazkodni az új kihívásokhoz egy bizonyos határig. Aztán ha már végleg eltűnik egy faj, helyébe lépnek más növények, lassan megváltozik az életközösség fajösszetétele, de a közös cél, a föld, a kert növénytakarójának megőrzése, gazdagítása mindennél fontosabb!
De hová tűnt a július? -teszi föl Judit a kérdést. – A szó szerint „embert próbáló” kánikulát a növények a maguk módján igyekeznek túlélni.
Ha a felmelegedés okozta kihívásokra válaszokat keresünk, kézenfekvőnek tűnik, hogy fokozatosan le kell cserélni a kultúrnövényeket, hiszen tőlünk délre is van mezőgazdaság, meg kell tanulnunk az új fajok termesztését, hagyományos fajtáinkat pedig fel kell kínálnunk északi szomszédjainknak, vagy a hegyvidékek lakóinak. De hogy lehet évtizedekre előre tervezve gyümölcsöst, erdőt telepíteni, ha nem tudjuk, milyen lesz az éghajlatunk egy-két év múlva?
Emberi értelemmel nem találunk ugyan válaszokat ezekre a kérdésekre, de talán tanulhatunk a növényeinktől, ahogy öntudatlanul is fogyasztáscsökkentéssel, takarékossággal próbálkoznak a jövő nemzedék magvakba, gyökerekbe rejtett túlélésében bizakodva…
Mi, kertbarátok bizakodással telve köszöntük meg Lechner Juditnak a tartalmas előadását.
s.k.
