A Présház utcai szemrevaló épület történetéről a leszármazott – Michelberger Katalin mesélt.
„- A mi présházunk a pincével az 1900-as évek elején épült. A berendezési tárgyak, prések, kádak a szürethez szükséges eszközök ma is úgy állnak itt, mint hajdanában ,ahova letették őket. (A hatalmas prés még az 1850-es években készült.)
A présház, a pince megléte, karbantartása, a szőlő művelése, a bor kezelése nagyon fontos szerepet játszott dédnagyapám életében. Mivel nem rendelkezett nyugdíjas állással , a szőlő- gyümölcsös bevétele, a bor értékesítése jelentette az egyetlen megélhetési forrást idősebb korában..
Grósz József és felesége – Kranz Teréz, a papa 70. születésnapján.
Grósz dédnagyapám(1880-1966.) családjával a Károly király utca végén egy többgenerációs családi udvarban lakott. Ahogy teltek az évek egyre több unoka vette körül őket, egyre zsúfoltabbá vált az udvar. Dédnagyapám nagyon szorgalmas ember volt, akadt egy kis megtakarítása, így elhatározta, hogy épít magának csendes, nyugodt környezetben egy önálló otthont.
Ekkor már betöltötte az 58.életévét. Mindenki le akarta beszélni. Ilyen öregen minek, úgysem tudja sokáig élvezni. De bölcsen azt válaszolta, ha én nem is tudom, majd a gyerekeimnek, az unokáimnak jó lesz.
Milyen előrelátó volt! Azóta a hatodik generáció is élvezi a ház kényelmét, szépségét.
Tehát adott volt a présház , mint házhely, így erre építette fel az otthonát. Így lett emeletes a ház! Még ma is impozáns látványt nyújt az arra sétálóknak. Emeleti ablakaiból pompás kilátás nyílik egész Budaörsre.
Mivel dédnagyapám haladó gondolkodású ember volt, házát 1938-ban a legmodernebben építette fel. A földszinten megmaradt a présház- pince, mint fontos gazdasági egység. Nagy boltíves kapuját kívülről díszített vaslemez borítja.Volt gyönyörű csempézett fürdőszobája, szép cserépkályhája, különleges szépségű az ajtó homokfúvásos üvegezése, amit ma is megcsodálhatunk.
Különösen büszke volt fürdőszobájára, ami akkoriban nagyon ritka volt. A meleg vizet egy vörösrézből készült fürdőhenger adta, amelyen még zuhanyrózsa is volt. Vízvezeték persze akkor még nem volt,de épített egy nagy ciszternát, ami még ma is megvan. Ebből töltötték fel esővízzel egy pumpa segítségével a padláson levő nagy víztartályt.
Nyáron a padlás melegétől langyos víz folyt a fürdőhengerből , télen pedig befűtötték a kályhát.
Nagymamám sokszor mesélte, hogy a ház elkészültekor sorban jöttek a látogatók, hogy megnézhessék a ház belsejét.
Különösen fontos számunkra ez a ház. Nemcsak a dédnagyapám hanem a nagyapám Michelberger József emléke miatt is . Jó kezű asztalosként kereste a kenyerét.
Ő készítette a ház összes ablakát, ajtaját, sőt a sváb bútorokat is. Ezek a nyílászárók ma is tökéletesen záródnak. Nagyon fontos volt számára a fa minősége. Csak olyan deszkákból dolgozott ami legalább két évig állt a padlásán.
Dédnagyapám 86 éves koráig élvezhette a szép házát. Büszke volt munkájára.
1966 óta unokája néhai Michelberger András (az én édesapám) és családja otthona ez a ház.
Szeretettel őrizzük emlékeinkben elődeink szorgalmát, munkásságát. Vigyázzuk múltunk örökségét.”
A következő emlékeket Katalin édesapja osztotta meg velem, még évekkel ezelőtt.
-Grósz József nagyapám az elsô világháborúban a román és az olasz fronton harcolt mint szakaszvezető. Háborús sérüléseit a hadikórházként mûködô törökbálinti szanatóriumban gyógyították 1915-ben. (A képen bal oldalt ül) Majd visszaküldték a frontra, ahol újból megsebesült
Aztán a szorgalmas és kitartó munkájából megspórolt pénzből földet vásárolt és építkezésbe kezdett. A régiek mégis csak az ingatlanban látták a megélhetés biztonságát.
A veleszületett pedagógiai érzékkel megáldott Grósz nagyapámtól sokat tanultam, nemcsak gyakorlati dolgokat,hanem emberi tartást is.
s.k.
