Lassan egy hónapja aggódunk egy zenészért. Aki újságot olvas, az tudja, kiről van szó,hiszen minden nap felröppen róla hír, idegeket borzoló címekkel hívják fel a különböző portálok az olvasó figyelmét, hogy itt valami borzasztó dolog történik, vagy fog történni. Szerencsére még mindig az élők sorában van, és jó érzés hogy egy egész ország aggódik érte. Többek között én is. De gondoljuk csak el. Miközben sok ezer hozzátartozó szintén aggódik a kórházban fekvő betegéért, kénytelen tudomásul venni és betartani a szabályokat, – hiszen látogatási tilalom van –a zenész felesége külön engedéllyel naponta meglátogathatja, és másfél órát tölthet férje betegágyánál! Hozzá teszem, nem irigylem ezért, de mégis csak kivételezett helyzetet élvez. Kívánom, hogy ezzel is a gyógyuláshoz segítse a beteget.
Ezekben az időkben sokak felesége, vagy édesanyja, vagy férje szintén a kórházban van akár lélegeztető gépen, vagy még nem ott, de minden esetre kórházban van a négy fal között elzárva a külvilágtól. A betelefonáló érdeklődő hozzátartozónak pedig a beteg állapotáról nem adnak felvilágosítást. S akkor mégis valahol kinyílik egy kiskapu és a kettesek besétálhatnak rajta? Hogy is van ez? Hiszen tudtommal minden ember egyenlő. Vagy mégsem?
Major Edit
