Musk forradalmasította az autógyártást, és ezzel egy csapásra az egyéni klímaharcosok bajnoka lett. Megfelelő tudományos képzés híján vágott bele az űrhajók építésébe. Sikeresen. Amikor hetedik fia, a szokatlan nevű X A A-Xii gügyögni kezdett, és egyik első szava az volt, hogy „autó”, apja kijavította. „Mondd fiam, hogy rakéta! – írja az EURONEWS legutóbbi számában.
„Plitty-platty…”
Meggyőződése, hogy öt éven belül elindulunk a Marsra. Kemény gyermekkorának tudható be, hogy az empátia nem uralkodó tulajdonsága. Nem kíméli magát, de beosztottjait sem. Ha padlóra küldték, felkelt. Látnoknak is nevezik. A járvány kezdetén azt jósolta, hogy egy hónap alatt lecseng és a nullához közelít majd a fertőzöttek száma az Egyesült Államokban. Polgárpukkasztó üzenetei olykor pánikot gerjesztenek a Wall Streeten. Jóban volt a demokrata és republikánus politikusokkal egyaránt, pedig nem szívleli őket, mert meg akarják adóztatni.
„Épp a medencébe pottyantom a barátaimat” – tájékoztatta nem egyszer 66 millió Twitter követőjét az ötven éves dollármilliárdos. Az angol szólás jelentése, hogy épp a vécén trónol valaki. Hogy ehhez ne férjen kétség, Elon Musk maga számolt be arról, hogy közösségi posztjainak legalább a fele „egy porcelán trónon” született meg. Minden kételyt eloszlatva huszonegy perc elteltével a hangutánzó „plitty-plattyal” jelezte, hogy „barátai” a célba értek.
Elon Musk ma valóban a világ leggazdagabb embere. Az állapot persze nem kőbe vésett: a részvények, kivált a kriptovaluták árfolyama – amelyekkel Musk is üzletel – igencsak ingadozik.
Garasoskodás nélkül is legalább 151 milliárd dollárja van a Forbes becslése szerint, ez forintban több mint 49 ezer milliárd. A Time azonban ennél sokkal többre, 250 milliárd dollárra, 82 ezer milliárd forintra taksálja ingóságait. Ingatlan ugyanis nincs a nevén; nem is tartja fontosnak. Fontosabb számára az űrkutatás, és a napenergia hasznosítása. Egy maga által készített autót vezet, amely nem fogyaszt benzint és szinte sofőrre sincs szükség. Egyetlen csettintésétől a tőzsde szárnyal vagy összeomlik. Rajongók serege issza minden szavát. „A Marsról álmodik, miközben a Földön jár, szögletes állkapcsával és fékezhetetlenül” – így jellemezte őt a Time.
Övé a Tesla autógyár
Ő az az ember, aki meg akarja menteni a bolygónkat, miközben egy újat is meghódítana: bohóc, zseni, élenjáró, látnok, nagyiparos, showman és kókler szédült keveréke. Ő a merengő, kékbőrű emberisten, aki feltalálta az elektromos autókat és a Marsra költözik. A Boeinget és másokat megelőzve vetíti előre az Egyesült Államok űrhajózásának jövőjét. Autógyára, a Tesla, az általa létrehozott, több milliárd dolláros elektromosjármű-piac kétharmadát uralja. Musk a robotok és a napenergia, a kriptovaluta és a klíma, a mesterséges intelligencia fenyegető veszélyét elhárító agyi implantátumok és a földalatti és -feletti gyorsforgalmi pályák megkerülhetetlen főszereplője. Ráadásul ő uralja a Wall Streetet.
2021-ben elnyerte a NASA kizárólagos szerződését, hogy – 1972 óta először – amerikai űrhajósokat juttasson a Holdra és októberben az autókölcsönző óriás Hertz bejelentette, hogy százezer Teslával kívánja bővíteni flottáját.
Egyik rakétája elindította a NASA első, aszteroidák elleni bolygóvédelmi tesztjét, egy másik rakétája pedig megkezdte a kozmikus sugárzás tanulmányozását szolgáló, a maga nemében egyedülálló küldetését.
Néhány éve Muskot még őrült szélhámosnak nevezték, aki a csőd szélén áll. Most ez a félénk, bevallottan Asperger-szindrómás dél-afrikai, aki kegyetlen gyermekkora elől menekült és legyőzte személyes tragédiáit, a kormányokat és az ipart is ambícióinak megszállott erejével hajtja.
Nem humanista, nem is kedves
Musk számára mérhetetlen vagyona csupán mellékterméke annak a képességének, hogy nem csak látja, hanem meg is tudja tenni azt, amit mások nem, méghozzá olyan területeken, ahol a tét egzisztenciális.
A kozmikus ambíciók általában földi következményekkel párosulnak. Vállalatait szexuális zaklatás és a rossz munkakörülmények vádjával vonták felelősségre. Októberben egy szövetségi esküdtszék arra kötelezte a Teslát, hogy nagyjából 137 millió (!) kártérítést fizessen egy fekete bőrű liftkezelőnek, aki azzal vádolta munkáltatóját: figyelmen kívül hagyta a faji visszaéléseket. Vállalkozásait számos hatósági jogsértés miatt is megbírságolták. Amikor önvezető autójának szoftverét vizsgálták, akkor ijesztően sok esetben ütközött parkoló járművekkel. A balesetek sérülésekkel, sőt halálesetekkel jártak.
„Különleges aggyal született, és nagyon durva környezetben nőtt fel” – mondta Antonio Gracias, Musk régi és meghitt barátja, aki a Tesla és a SpaceX igazgatótanácsában is helyet kapott. „Néhány embernek adatott csak meg az a képesség, amivel ő rendelkezik: rendkívüli nyomás alatt is nagyszerű döntéseket hoz az emberiség jövőjének megváltoztatása szándékával.”
R. V.