Én pap leszek!

2020-05-18 | Budaörs
A háború éveiben Karol folytatni akarja az egyetemet, de azt a németek bezárták. A professzorokat, tanárokat, összesen 154 személyt, november 16-án elhurcolták. Úgy dönt, hogy akkor egyedül fog tanulni, azokkal, akik szintén folytatni akarják tanulmányaikat.

De először valamilyen munkát kell találnia – abból az okból is, mert Németországba hurcolják azt, aki nem tud állandó munkahelyet igazolni. Így kerül a kőfejtőbe, a Solvay-gyárba. Nagyon nehéz munka ez: részt vesz a sziklák felrobbantásában, amelyeket azután szétver kalapáccsal, majd felpakolja a vagonokra. Ezt vízhordási munka követi, közben néha van egy kis ideje tanulni.

Karol Wojtyla robotnik zakladow Solvay

Betegeskedő édesapja várja otthon, akinek ő az egyetlen támasza. Karol munkából jövet bevásárol, majd főz, takarít – elvégzi, ami szükséges. Apja már alig tud mozogni, így Karol mindig siet haza, hogy apja ne legyen olyan sokáig egyedül.
Közben megkeresi egyetemi társait is és hirtelen feltűnik Krakkóban Kotlarczyk rendező úr, akit még szülővárosából ismer. A professzor újra maga köré gyűjti a fiatalokat és magánlakásokban szervez nekik találkozókat, ahol olvasnak, szavalnak, vitáznak, beszélgetnek – és végre újra készülnek egy színházi előadásra is.

1941-ben meghal Karol édesapja. A temetés csendes, visszafogott – nem is lehet más a német megszállás idején. Karol magába roskad. Ezt barátai is látják és gyakran meghívják őt magukhoz, akár több napra is. Majd ő fogadja be saját otthonába a Kotlarczyk családot, akiknek nincs hol lakniuk – csakhogy ne legyen egyedül!
A lelkes fiatalokból álló kis csapat színdarabokon keresztül akarja jobbá tenni a világot a szörnyű háborúban. Szeretnék visszaszorítani a gyűlöletet, amellyel szinte naponta találkoznak Krakkó utcáin: a németek bárkit elkaphatnak az utcán és elhurcolhatják, letartóztatják a hazafiakat és a halálgyárakba szállítják őket.
Karol ekkor találkozik Jan Tyranowskival, a világi hívő kereszténnyel. A sovány, mosolygós, halk szavú férfinek feltűnik, hogy milyen gyakran látja őt a szentmiséken, milyen sokszor imádkozik a templomban.
– Nem akar az Élő Rózsafűzér tagja lenni? – kérdezi tőle.
– Kik járnak oda? – tudakolja Karol.
– A plébániánk fiataljai. Egy hónapban egyszer találkozunk. Egyetlen követelmény egy rózsafűzér-imádság elmondása naponta. Rendben?
– Szívesen.
Amikor már túl sokan vannak egy közösséghez, Tyranowski úr javaslatára ők maguk vesznek fiatalabbakat a szárnyaik alá és különböző témákról beszélgetnek velük: Istenről, imádságról, hivatásról, tudományról, a hétköznapokról, a pihenésről. Arról is, hogy lehet egy napot úgy beosztani, hogy mindenre jusson idő: munkára, pihenésre, olvasásra, de takarításra, testedzésre, imádságra is. Vezetőjük hamar észreveszi, hogy Karol milyen intelligens és mély gondolkodású, és egyre nehezebb katolikus olvasmányokat ad a kezébe.Karol előtt egyre világosabbá válik – hiszen mindig is erről álmodott – hogy segíteni akar az embereknek abban, hogy egyre jobbak legyenek és egyre közelebb kerüljenek Istenhez.
Amikor Kotlarczyk rendező úr egy új darabban fontos szerepet oszt rá, Karol meglepő választ ad:
– Engem már ne ossz be.
– Miért?
– Azért, mert én pap leszek.
– Ez lehetetlen.
– Pap leszek.
– Ha pap leszel, minden idődet egyházi környezetben fogod tölteni. A színházban minden embert elérhetsz. Papként sok időt elfecsérelsz felesleges dolgokra, jelentéktelen ügyekre.
– Pap leszek.
– Hiszen a színházban már bizonyítottál, nagyszerű színész vagy. Értek ehhez. Nagy színész válhat belőled.
– Pap leszek.
– Teljesen új környezetbe kerülsz. Nem biztos, hogy elfogadnak téged, vagy te tudsz ott élni.
– Pap leszek.
Kotlarczyk úr kér, kiabál, könyörög, megindokol.
– De hiszen a németek bezártak minden szemináriumot (papnevelő intézetet)!
– Én akkor is pap leszek.

(És így is lett! Kispapi, plébánosi, krakkói püspöki, érseki és bíborosi évek – és rengeteg tanulás – után, ő lett a katolikus egyház feje,  II. János Pál pápa 1978-ban. a szerk.)
(Ks. M. Malinski: Najchętniej grał na bramce, először 1985-ben megjelent könyve alapján)

SzK

Megosztás