Évadnyitó a Budaörsi Latinovits Szíházban

2026-09-04 | Budaörs
Szeptember 2-án évadnyitó társulati ülésen jártunk. Az alábbi sajtóanyag szolgál beszámolóként az ott elhangzottakról. Új művészeti vezetővel kezdi a 2026/2027-es évadot a folyamatosan bővülő Budaörsi Latinovits Színház

 

„Támogató környezetet szeretnénk építeni” – mondta Berzsenyi Bellaagh Ádám, a Budaörsi Latinovits Színház igazgatója a színház szeptember 2-án tartott évadnyitó társulati ülésén. A színházvezető beszédében kiemelte az elmúlt évad sikereit, beszélt a következő időszak legfontosabb eseményeiről is, valamint bemutatta az új társulati tagokat, köztük Pelsőczy Rékát, aki művészeti vezetőként csatlakozik a színházhoz.

 

A színházat immár nyolc éve igazgató Berzsenyi Bellaagh Ádám is bizakodva tekint a 2026/2027-es évadra. Köszöntőjében kiemelte, hogy egy nagyon intenzív szezon után a nyár jó alkalmat adott a pihenésre, a reflexiókra és a gondolkodásra, miközben augusztusban három nagy sikerű vendégszereplésnek tett eleget a társulat.

A társulatot Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere köszöntötte, aki reménykedve tekint a jövő felé. „Akármi történik, egy biztos: az Önkormányzat mindig ott lesz a színház mögött, mert nagyon büszkék vagyunk arra, ami itt történik – és az itt zajló munka a városnak is nagyon jót tesz” – mondta a polgármester, majd sikeres évadot és lelkes közönséget kívánt a társulatnak.

Augusztus 11-én A RÉPAKIRÁLY-t láthatta a közönség a Városmajori Szabadtéri Színpadon, augusztus 16-án az Ivánka bácsi csapata utazott Gyulára, majd augusztus 27-én a Cyrano de Bergerac volt látható a Városmajori Szabadtéri Színpad versenyprogramjában a Szemle Plusz keretében.

A közönség és a szakma mindhárom produkciót vastapssal fogadta: „Szívmelengető érzés, amikor az ember elmegy az országos színházi évadnyitóra, és sok ember gratulál neki. Nagyon büszke vagyok!” – mondta a színházvezető.

A nyári előadások mellett augusztus közepétől elkezdődtek a következő évad első két bemutatójának próbái. Máté Gábor Bereményi Géza Magyar Copperfield című regényéből készít előadást, a rendező Németh Nikolett dramaturg segítségével állítja színpadra az önéletrajzi történetet, amely október 10-től lesz látható a a Budaörsi Latinovits Színházban.

A Magyar Copperfield mellett A császár új ruhája című gyerekelőadás próbaidőszaka is megkezdődött már a nyár folyamán. Fodor Tamás rendező a cselekmény vázát megtartva új formát szeretne adni a jól ismert történetnek, ezért a bunraku keleti játékstílust hívta segítségül, és Németh Ilona bábjaival kelti életre a szereplőket. A Stúdió K Színházzal koprodukcióban készülő előadás bemutatója szeptember 30-án délelőtt lesz Budaörsön.

„A Stúdió K Színház régi partnerünk, és nagy örömünkre szolgál, hogy ezzel az előadással még szorosabbra fonhatjuk a kapcsolatot velük” – mondta el Berzsenyi Bellaagh Ádám, majd egy másik fontos együttműködésről is szót ejtett.

„A FÜGE Produkcióval most először hozunk létre közös produkciót. Nagyon fontosnak tartom, hogy a függetlenek jelen legyenek a Budaörsi Latinovits Színház színpadán” – emelte ki az igazgató, hozzátéve, hogy terveik szerint az évad során több független vendégelőadás is érkezik majd a városba, tovább gazdagítva a repertoárt. „Mindent egybevetve, sokoldalú évadunk lesz a nagy világirodalmi klasszikusoktól a magyar klasszikusokon át egészen a kortárs produkciókig.”

A színház eddig is nagy hangsúlyt fektetett a nemzetközi együttműködésekre, és ez a 2026/2027-es évadban sem lesz másként. A romániai Zsilvásárhelyen működő Elvira Godeanu Színház már nem ismeretlen a budaörsi közönség számára, hiszen a júniusban megrendezett SITFY Fesztiválon már találkozhattak fantasztikus előadásukkal, a Little Ponyval, most pedig a Bulgakov regényéből készült Morfium érkezik Budaörsre. Az előadás mindössze egyetlen alkalommal, szeptember 15-én lesz látható a Latinovits Színházban.

A SITFY Fesztivál egyik legnépszerűbb előadása a marosvásárhelyi Yorick Stúdió monodrámája, az Egy diktátor születése volt. Sebestyén Aba rendezése a nagy érdeklődésnek hála novemberben két alkalommal is visszatér a Budaörsi Latinovits Színház színpadára.

Budaörs másik játszóhelye, a gyermek- és ifjúsági előadásokat kínáló Városi Ifjúsági Klub is kiemelt szerepet kap a következő évadban: a színház történetében először műsorra tűznek kifejezetten felnőtteknek szóló előadásokat is.

A Medicine Enda Walsh kortárs ír drámaíró darabja, amely Németh Nikolett fordításában és dramaturgi munkájával, Berzsenyi Bellaagh Ádám rendezésében készül majd. A decemberben érkező abszurd, röhejes és egyben költői mű arra próbál rávilágítani, hogyan bánik a társadalom és az intézményrendszer a mentális problémákkal küzdő emberekkel.

Az évad második felében egy másik, kifejezetten felnőtt nézőket megszólító előadás is helyet kap a Városi Ifjúsági Klub repertoárjában. Borbély Szilárd egyik legismertebb műve, a Nincstelenek kerül színpadra – egészen különleges formában. A Jurányi Házzal közös előadás a TITÁNium Színházi Projekt keretében nyert támogatást, amelynek fő célja, hogy bemutatkozási lehetőséget adjon a fiatal alkotókat. Az előadás rendezője Rákos Olivér, akit a budaörsi közönség már megismerhetett színészként.

„A felnőtteknek szóló darabok bemutatása a Városi Ifjúsági Klub színpadán arra ad lehetőséget, hogy egy kicsit formabontóbb, kísérletezőbb jellegű előadások is megjelenhessenek a repertoárunkban” – fűzte hozzá mindehhez Berzsenyi Bellaagh Ádám, majd tovább sorolta a színház 2026/2027-es évadra tervezett bemutatóit, amelyből összesen nyolc lesz.

A nagy színpadon a Magyar Copperfield után egy klasszikus, Csehov Sirálya lesz látható. A december 19-i premier rendezője, Hegymegi Máté másodszor tér vissza Budaörsre, ezúttal két éve dédelgetett ötletét szeretné megvalósítani itt.

Jövő februárban pedig ismét egy Alföldi Róbert által rendezett bemutatóra kerül sor. A Budaörsi színházban sokadik éve dolgozó alkotó Ivan Viripajev Iráni konferencia című drámáján keresztül szeretne belelátni és beleláttatni azokba a folyamatokba, amelyek a világunkat mozgatják. Bár a darab az úgynevezett iráni konfliktust igyekszik vizsgálni és körüljárni, az azt kiváltó okok túlmutatnak a konkrét témán.

Az évad végén egy igazi össztársulati előadás születik  a színtársulat oszlopos tagja, Fröhlich Kristóf rendezésében, aki Németh Nikolett segítségével, a társulat improvizációinak mentén, a Bohemian Betyars dalaival állítja majd össze a Lagzi című előadás szövegkönyvét. A két alkotó a különböző mentális problémákat veszi górcső alá, azt vizsgálva, hogyan hatnak, reagálnak egymásra a különböző gondokkal küzdő emberek. Ehhez plusz rétegként hozzáveszik a város és vidék ellentétéből adódó konfliktusokat, de szóba kerül majd a generációk közötti különbség is.

A Városi Ifjúsági Klubban A császár új ruhája, a Medicine és a Nincstelenek mellé az évad végén érkezik Cseri Hanna előadása, a CAPTCHA, amely egy tizenhárom éves lány történetén keresztül beszél majd a kiskamasz nézőknek a mesterséges intelligencia életünkre gyakorolt hatásáról.

Az előadások mellett az idei évadban is folytatódnak a közönségtalálkozók és nyílt próbák Budaörsön: legközelebb a Magyar Copperfield próbafolyamatába kaphatnak betekintést a nézők a szeptember 19-én 13 órakor kezdődő nyílt próbán. Október 24-én pedig a Julius Caesar-t követően tart közönségtalálkozót a színház – ezúttal is Szegő János vezetésével.

Mindemellett új programsorozatot is indít a Budaörsi Latinovits Színház: „A színházi világban egyre pezsgőbb diskurzus alakul a bántalmazások témája köré, ami nagyon jó, de mi úgy érezzük, hogy sokszor megreked az ezzel kapcsolatos kommunikáció” – vezette fel az ősz második felétől induló, hiánypótló és mindenki előtt nyitott programsorozat kiindulási koncepcióját Berzsenyi Bellaagh Ádám, akinek célja, hogy a meghívottak közösen, 21. századi módon, termékenyen és előremutatóan beszélgessenek a problémáról.

Mint az évadnyitó eseményen elhangzott, az új művészeti koncepciók és előadások mellett a színház belső terei is megújultak, technikai fejlesztésként például a régi világosító hidat felváltotta egy új, három részből álló, motorizált szerkezet.

A Városi Ifjúsági Klub közönségforgalmi terei már az előző évadban felújításon estek át, a jövőben pedig fokozatosan fejlesztik a kiszolgáló- és háttértereket.

Továbbra is azon dolgozunk, hogy a színházunk minden szempontból biztonságos munkakörnyezet legyen” – emelte ki az igazgató, aki nem csupán a technikai megújulást értette ezalatt. A színház zéró toleranciát hirdet a munkaidőben történő alkoholfogyasztással és szerhasználattal szemben, valamint a bántó verbális vagy fizikai megnyilvánulásokkal szemben is. Komplex mentálhigiénés és rekreációs programot fejlesztenek az összes dolgozó számára.

Az igazgató beszéde zárásaként köszöntötte a társulat új tagjait. A színtársulathoz Bukovszky Orsolya csatlakozott, akit az előző évadban már két előadásban – a Dorothy Óz Birodalmában és a Cyrano de Bergerac című előadásokban – láthatott a közönség, a 2026/2027-es évadban pedig több új produkcióban is játszik majd.

A háttérdolgozókhoz csatlakozott Bartha Károly díszítő, Kertész Kristóf videós, Nagy Sándor szervezési és kommunikációs ügyintéző, valamint Takács Tirza világosító.

Nyolc év elteltével a Budaörsi Latinovits Színháznak pedig ismét lesz művészeti vezetője, Pelsőczy Réka személyében – aki rendezőként és színésznőként immár lassan egy évtizede vesz részt a színház munkájában.

„Ebben az évadban lesz tíz éve, hogy először dolgoztam itt, és már akkor az volt a meghatározó érzésem és élményem, hogy itt nyugodtan lehetek, olyan, amilyen valójában vagyok. Boldogságot éreztem. (…) Budaörsön van valami jó vibe.” – idézte fel első benyomásait Pelsőczy Réka, akiben a társulat egy hihetetlenül energikus, motivált csapatként él. Mint mondta, úgy látja, ez a színház szüntelen változásban van, de egy dolog állandó: az itt dolgozók hozzáállása, nyitottsága és kreativitása. „Itt mindig felfedezni véltem valami különlegességet, mert mi szerintem eléggé szabálytalanok vagyunk – sok helyről érkezünk, sokféle történettel” – zárta beszédét, hozzátéve: bízik abban, hogy jól tudja majd segíteni a társulatot és az igazgatót, munkájával a művészi fejlődést fogja szolgálni.

A most induló évad első előadása Az igazság gyertyái lesz szeptember 11-én. Ezt megelőzően a nézők személyesen is találkozhatnak a Budaörsi Latinovits Színház színészeivel szeptember 5-én a Pozsonyi Pikniken. A színházat a Színházak utcájában az SZ17-es standon találják majd az érdeklődők, akiket nagy kedvezményekkel és nyereményjátékokkal várja majd a budaörsi csapat. 11 órától pedig a Radnóti Miklós utcában, a Gyerek Pikniken a színház gyerekműsorát tekinthetik meg a kilátogatók Szőts Orsi, Bukovszky Orsolya, Juhász Vince és Sas Zoltán előadásában.

Forrás: Latinovits Sajtó

Major Edit

Megosztás