Ez a helyi kezdeményezés 2021-ben számos KÉSZ-csoport csatlakozásával országos imalánccá fejlődött. Ezért idén is szeretnénk kérni együtt a Szűzanya közbenjárását Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, melyhez ezúttal hívjuk a KÉSZ és a KÁMME határon túli társszervezeteit is.
Könyörögjünk közösen folyamatos imádsággal a békéért és a megtérésért március 25-én, pénteken reggel 8 és este 6 óra között!
Várjuk azoknak a csoportvezetőknek a jelentkezését, akik vállalják, hogy csoportjuk tagjai egy-egy órában elimádkoznak száz üdvözlégyet. Az imádságot lehet egyénileg vagy közösségben, otthon vagy a templomban is végezni.
Kérjük, hogy csatlakozási szándékotokat minél előbb jelezzétek az iroda@keesz.hu címen a vállalt időpont megjelölésével. Egy csoport több időpontot is választhat, ill. egy időpontban több csoport is imádkozhat egyszerre. Az időbeosztás ebben a táblázatban követhető nyomon, amelyet folyamatosan frissítünk:
KÉSZ-imalánc – időbeosztás-táblázat
Imádkozzunk Szűz Máriához, a béke királynőjéhez, kérve közbenjárását!
Krisztusban szeretettel:
Ákos atya
(Kép: a budaörsi plébániatemplom Mária-szobra)