Aligha tudnánk egységes nézeteket találni az átlagemberek körében, mert a valós orvostudományi és szociológiai fogalmakkal nem vagyunk tisztában. Az alábbiakba Tari Annamária pszichológus gondolatait osztjuk meg olvasóinkkal.
Amikor azt halljuk, hogy „két nem van: férfi és nő”, vagy azt: „fel kell hagyni az évszázados beskatulyázással”, akkor minimum két nagy csoport lesz, akik szinte kihívásként érzékelik ezen tételeket, véresen komolyan véve, hogy meg kell védeniük a hitvallásukat, az életről alkotott véleményüket és a sztereotípiáikat.
Amit mindkét oldalon megtalálunk: a biológiai és genderviták jellemzői, hogy keverednek a(z) – olykor teljesen tévesen használt – definíciók.
A biológiai nem
Amikor egy kisbaba megszületik, a legtöbb boldog szülő – ha addig nem nézte meg 4D felvételen a nemét – izgatottan várja, hogy kisfiú lett vagy kislány. A szülőágyon valószínűleg a „jaj, csak egészséges legyen” elvárás az alapvető, és nem is gondol arra, hogy nemével bármilyen probléma lehetne, hacsak a szülészorvos nem kezd bele egy nehéz mondatba.
Születéskor egy ember biológiai nemét több tényező határozza meg: a nemi kromoszómák és mirigyek típusa (herék vagy petefészek), a nemi hormonok, a belső nemi szervek (például méh vagy ondóhólyag) és a külső nemi szervek. Akik születéskor nem kizárólag tipikusan férfi vagy női jegyekkel rendelkeznek, azokat interszexuálisnak nevezik. A népesség 0,5-1,7 százalékára jellemző állapot, ami nyilván kevésnek tűnik, ha nem vagyunk érintettek.
De egyes jegyek nem mindig láthatóak születéskor, és vannak, akik egyértelműen nem besorolható külső vagy belső nemi szervekkel születnek. Előfordulhat, hogy valaki ezt nem tudja magáról, csak genetikai teszt esetén vagy hormonális vizsgálatnál derül rá fény. Bárhogyan is, ez meghatározó lesz az illető egész életére, kihatással lesz az identitására, a párkapcsolataira és a lelki egyensúlyára, mert el kell fogadnia azt a realitást, ami számára teljesen szürreálisnak és elfogadhatatlannak látszik.
A kulturális változások
Valószínűleg annak, hogy úgy érezzük, ez a jelenség most mindent ural, többek között az az oka, hogy bizonyos médiában most ez a trend. Ha a számok mögé néznénk, akkor talán kiderülne, hogy ez nem akkora méretű, mint amekkorának látszik, de egy lélektani jelenségre a gender mégis rámutat. A hagyományos nemi szerepek eltolódásának lehetünk tanúi, ami nem most kezdődött.
Margaret Mead kultrális antropológus, a kutatásai alapján (1930, Új-Guinea), különféle társadalmakat mutat be. Egyrészt megismerjük azt a kultúrát, ahol a férfiak és a nők egyaránt gyengédek, és nem agresszívek (ezek az arapesek), vagy azt, ahol a nők nem kedvelik a gyermek kihordását és a megszületett gyermekeiket sem. Itt mindkét nem dühös és agresszív (ezek a kannibál törzsek, a mundugumorok). De léteznek olyan társadalmak, ahol a nők nem csinosítják magukat, de egyaránt tevékenyek és hatékonyak a gyereknevelés, a halászat vagy az üzletelés terén, míg a férfiak ki vannak dekorálva. Ők hiúk, a művészet, a színház, valamint az apró-cseprő pletykák kötik le leginkább a figyelmüket (ők a csambulik).
Emellett olyan társadalmat is bemutat, ahol a felnőtt nemi szerepek megfelelnek a konvencionális elvárásoknak. Gyermekkorukban mind a fiúkat, mind a lányokat úgy nevelik, hogy felváltva legyenek gyengédek, gondoskodóak vagy éppen önérvényesítőek. Ezután a fiúkat egy komoly beavatási szertartásnak vetik alá, amely során – állításuk szerint – minden nőies élményt és viselkedést elfelejtenek (ők az iatmulok).
Karen Horney pszichológus azt a nézetet fejti ki, amely ma is elgondolkodtató lehet számunkra, miszerint: van különbség a nemi szerepek elsajátításának nehézségében, mert míg a lányok „léteznek”, addig a fiúk „tesznek”. Vagyis egy nő akkor is nő, ha csak „jelen van”, mert teste képes a szexuális tevékenységre, akkor is, ha frigid, hiszen ettől még teherbe eshet, és szülhet is akár, miközben a férfiaknak állandóan bizonyítani kell a férfiasságukat, vagyis nemi szerepük betöltésekor kénytelenek „cselekedni”, nem lehetnek passzívak. Mead azt mondja, hogy a férfiasság nem számít feltétlennek, nekik „naponta tartani kell, és újra kiérdemelni”.
A nevelés kérdése
A lányok kezdettől egy női világban nevelkednek, ahol az anyák a gondozók, és tekintélyük van, ami legalább látszólag megkönnyíti a női identitás kialakulását. Felnőve azonban egy olyan társadalomba kell belépniük, ahol a férfias jegyek válnak fontossá, amit és amiben a jólét kellékeit férfiak uralják.
Lawrence Kohlberg írja le, hogy az anyák szorongva, de folyamatosan alakítják fiaikban a nőiség lebecsülését azzal, hogy nevelésük során az érzelmi viselkedési jellemzőket elhagyatják velük, miközben lányaikban a nőies tulajdonságokat fejlesztik.
Azokban a családokban, ahol az anyai magatartásra az általános szigor a jellemző, és gátlásosságra meg az agresszió elkerülésére nevelik a lányokat, és rendszeres a fizikai büntetés, a nevetségessé tétel vagy a szexualitástól való félelem és a szobatisztaságra szoktatás körüli időszak szigora a jellemző, ott a fiúk maszkulin habitusa bizonytalan lesz, miközben a lányok nőisége, feminitása töretlennek látszik. Fontos különbséget tennünk abban, hogy a fenti anyai modell a nemi szerepek kialakulása szempontjából értelmeződik, és ebben a helyzetben – Kohlberg német pszihológus szerint – a lányok nemi identitása szilárdabbnak látszik. Amúgy az ilyen családi, anyai viselkedés egyértelműen az önértékelés és az énkép kialakulását veszélyezteti, vagyis érzelmi szempontból nem támogató, hanem épp ellenkezőleg, a személyiségzavarok kialakulása felé mutat.
A divat is beleszól
A feminin férfitípus a kilencvenes évek elején kezdett láthatóvá válni. Divatba jöttek azok a fotók, amiken híres férfi színészek, sportolók félmeztelenül látszottak, ahogyan általában a modellektől megszoktuk. Az erre adott akkori társadalmi reakció kettős volt. Sokan azt állapították meg, hogy megindult a homoszexuális vásárlóréteg megszólítása, azonban kiderült az is, hogy a nőknek tetszik az újdonság, és nyitottan fogadják ezt a jelenséget. A médiatrend következetessége elérte, hogy a férfiak is kezdtek megbarátkozni az új divattal. A jelenségben már jól látszik a fogyasztói társadalom egyik fő jellegzetessége: ha kellő mértékben és elég nagy médiafelületen jelenik meg egy új divattrend, akkor előbb-utóbb felvevőkre talál.
A cél – ebben a profitorientált világban – egyértelmű. Az addig visszafogottan költekező, önmaga megjelenítésére kevesebbet áldozó férfiakból tudatos vásárlóerőt kellett faragni.
Természetesen nem arról van szó, hogy attól nőiessé válik egy férfi, ha két ing helyett tizenkettő sorakozik a szekrényében, hanem sokkal inkább arról, hogy az öltözködési igények megváltozásával a szerepeik is kezdenek megváltozni, átalakulni. Európa számos országában már egyáltalán nem biztos az, hogy csak a férfi a család fenntartója, nem biztos az sem, hogy ő keres több pénzt, és egyáltalán nem biztos az sem, hogy ő a dolgok megmondó embere. Ebben a helyzetben a férfiak tulajdonságai és az élettel kapcsolatos érzelmei elkezdenek változni.
Sok elemzés szól arról, hogy a feminizmus hullámai mentén és a gazdasági folyamatok alakulásának következtében a női tulajdonságok is jelentős változást mutatnak a múlt századihoz képest. Ma már a nők nagy része nem otthon ül és mint a gyerekeket nevelő anya vagy háziasszony, hanem sokan fontos pozíciókat töltenek be, harcolnak a karrier kontra magánélet libikókájával, és olykor kedvük sincs már gyengédnek lenni. Bárhogyan is nézzük, egy személyiség tulajdonságai a korai életévei érzelmi tapasztalatain, a szülőkkel átélt élményeken és a belső lelki egyensúlyán fognak múlni.
Sokakat erősen befolyásol a média és a divat, de sodródhatnak mindenféle irányokba, a felnőttkori érett személyiségnek akkor is az az alaptétele, hogy képviselni tudja önmagát, legyen érzelmi kapcsolata önmagával, nem destruktív, hanem konstruktív, elfogadó és szeretetteljes. És az, hogy ki mennyire érzi magát nőiesnek vagy férfiasnak, hogyan definiálja magát (már ha erre szüksége van), az alapvetően az ő belső érzelmi apparátusának függvénye lesz.
Tari Annamária pszichoanalitikus
(R.V.)
