Gyermeknap a Budaörsi Repülőtéren

2024-05-21 | Budaörs
A repülés rajongói gyermeknapon sem maradnak programok nélkül, hiszen május 26-án, vasárnap 9.00-18.00 óra között egész nap ismét izgalmas élményekkel várják a kicsiket és nagyokat a Budaörsi Repülőtéren.

Így invitálnak a repülőtér munkatársai:

A rendezvényen rengeteg érdekes és izgalmas programmal készülünk:
óriás játékokkal és sporteszközökkel lehet játszani, lesz Óriás buborék játszó, jelmezes animátorokkal is találkozhatnak a gyerkőcök és a legkisebbekről sem feledkezünk el, hisz MVM babajátszó is lesz.

És ezúttal duplán érdemes az ég felé figyelni, mert az Utazó Planetáriumot is vendégül látjuk aznap, így a nap folyamán folyamatos csillagászati előadásokon vehetnek részt az érdeklődők. Dőlj hátra a kényelmes székben, és nézz az ég felé.

Repülőtér lévén persze a legnagyobb élmény a sétarepülés lesz, amit a repülés szerelmesei biztosan élvezni fognak. Gyertek és próbáljátok ki ezt a feledhetetlen élményt, vagy ha már voltatok, repüljetek megint. És mindezek mellett katonai járműveket is láthatnak a kilátogatók, sőt tankra is felülhetnek az érdeklődők.

Az egész napot érdemes velünk tölteni, a játék közben megéhezőket gasztroudvar várja, ahol finom ételeket és italokat lehet majd fogyasztani.

Összességében, ha te is szeretnél egy igazán emlékezetes Gyermeknapot eltölteni a családdal, akkor mindenképpen látogass el hozzánk a Budaörsi Repülőtérre 2024. május 26-án 9-18 óra között! A sokféle program és a jó hangulat garantáltan felejthetetlen élményeket fog nyújtani mindenkinek.

Az eseményre a belépés ingyenes, érdemes a teljes családdal, akár nagyszülőkkel is kilátogatni.

A rendezvény kiemelt támogatói:
HungaroControl, MVM, Szerencsejáték Service Nonprofit Kft.
Együttműködő partnerek:
Aeroglobe Kft., Fly-Coop Kft., Goldtimer Alapítvány, Tank.hu

Megosztás