Kiskunhalasról Soltvadkert irányába, Pirtón van egy benzinkút, szomszédságában egy fatelep. Tankolás után kérdeztem a kutast, hogy mi van nyitva, ahol enni lehet, persze elvitelre. Egy munkásruhában lévő férfi, akiről később kiderült, hogy a kút és a fatelep tulajdonosa, megkérdezte, hogy szeretem-e a zsíros kenyeret. Mondtam neki, persze. Nem értettem, mit akar. Közölte, hogy kövessem őt a fatelep jól befűtött étkezdéjébe. Mondtam neki, hogy kollégám is van. Hát akkor ő is jöjjön, felelte.
Elmondta, hogy Márton- napra a kemencében libát sütöttek egy hatalmas, mély tepsiben, majd a megsült libát kiszedve, beleforgatták a májat. Reggeli gyanánt pedig, úgy tepsistől behozta a munkásainak, akik már bent voltak az étkezdében. Mindenki szívélyesen fogadott. Kirakták a friss, ropogós kenyeret, lila hagymát, savanyúságot.
Ekkor már nem tudtam megszólalni. A harmadik nagyon finom különlegességet majszolva, megkérdezte tőlünk, hogy kóla vagy narancs. Elakadt a lélegzetem, miközben töltött. Kiment az étkezdéből, mikor vevője érkezett, de az ajtóból még visszaszólt, hogy addig együnk, ameddig látunk, és becsukta maga mögött az ajtót.
Kollégámmal egymásra néztünk. Nem értettük, mi történik velünk.
Miközben még írok, beérve egy kis faluba, látom, hogy egy kendős nénike áll a zebra előtt. Nem látja, hogy lassítunk, ezért finoman dudálva jelezzük neki, hogy keljen át. Ránk nézett és egy hatalmas puszit dobott nekünk. Úristen, milyen nap ez a mai?
De folytatom. Mikor visszajött jószívű vendéglátónk, akinek még a nevét sem tudom, megkérdeztem tőle, hogy mivel tudnánk meghálálni jóindulatát. Közölte, hogy a Jóisten majd meghálálja, és ha megint erre járunk, szívesen lát minket. Félelmetes és egyben felemelő, mit tud produkálni az élet. Az élet, amiben érdemes most egy picit megállni, elgondolkodni, hogy mivé vált? Elgondolkodni azon, hogy mit tudnánk tenni azért, hogy jó és jobb legyen, és persze azt is, hogy mi mindent tudnánk tenni egymásért? Ehhez ma elegendő volt néhány szelet libazsíros kenyér! Vissza fogunk térni vendéglátónkhoz, de akkor már mi viszünk neki valamit. Ez a jó ember példát mutatott emberségből és vendégszeretetével, amire most sem találom a szavakat. Talán rövid írásom címe a megfelelő szó, mert ami ma megtörtént velem, az valóban hihetetlen…
(R.V.)
