A fényesen ívelő nagy magyar karrierek hőskorszaka volt a kiegyezés utáni három évtized. Erre a korszakra ugyanis az, hogy a magyar tőkepiac megteremtődött, Magyarország agrártermelése egészen új alapokra helyeződött. Ebben a korszakban vetették meg alapjait a magyar iparosodás fényes történetének. A magyar talajból fakadtak ezek a nagy szervező talentumok, és emellett ott voltak a bevándorolt családok ivadékai is, akik a magyar himnuszban igazi magyarokká lettek és magukba szívták népünk erényeit.
Azt lehetne mondani, hogy könnyű volt a kiegyezés utáni időkben – amikor egy világkonjuktúra volt, és amikor egész Európában mindenütt nagy volt a fellendülés – alkotni és karriert csinálni. Ha ez az állítás bizonyos értéken igaz is, azt mégsem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy könnyű volt a nagy nyugati országoknak a maguk anyagi felkészültségével, fejlett iparával a kibontakozó tehetségeknek az érvényesülésre teret adni, de nálunk akkor, amikor a Lánczy Leók, a Kornfeld Zsigmondok, a magyar pénzügyi és hiteléletnek az új szervezetét alapították meg, amikor a Ganz Ábrahámok és Chorin Ferencek megvetették a magyar ipar alapjait, akkor ők még nem rendelkeztek ezekkel a nyugati országokban évszázadok alatti hangyaszorgalommal összegyűjtött erőtartalékkal. Nem álltak rendelkezésükre azok az adottságok, amelyek a nyugati fejlett ipari államokban már adva voltak és elősegítették a nagy iparbárók és pénzügyi vezérek munkáját.
A magyar gazdaságtörténelem lapjaira fényesen írták be nevüket a magyar ipar és pénzügyi fejlődésnek ezek az úttörői, akiknek a történetét és karrierjüknek egyes állomását vizsgáljuk, és megállapíthatjuk, hogy úgyszólván mind „self made man”-ok voltak,, akik úgyszólván semmiből, pusztán csak a ragyogó tehetség, a helyzetek pillanatnyi felismerése és a kitartó szorgalom révén érték el pozíciójukat és valósították meg azt a célt, amelyet előttük csak néhány évvel ezelőtt tűzött ki a nagy álmodozó, de mégis a magyar gazdasági reálpolitikának egyik legnagyobb alakja: Széchenyi István gróf.
xxx
Sorozatunkban bemutatjuk a magyar gazdaságtörténelem azon személyiségeit és azok munkásságát, akiknek szereplése nélkül lehetetlen lett volna ilyen tempóban elérni a magyar ipar széles skálájú fejlődését.
Elsőként Lánczy Leó-t mutatjuk be olvasóinknak, aki ezeknek a nagy magyar karriereknek egyik legjellegzetesebb alakja, a magyar nagyipari hitel megszervezője lett. Egyszerű kereskedő családból származó pesti fiatalember volt. Kereskedőnek készült, de művelt kereskedőnek. Amikor elvégezte a Kereskedelmi Akadémiát, egy nagy áruházban vállalt gyakornoki állást , de ez nem elégítette ki az ő nagy ambícióit, mert mindig szeme előtt lebegett annak a nagy angol kereskedőnek a példája, aki áruismerete mellett mindig megszerezte a klasszikus műveltséget is.
A fiatal Lánczy sokat tanult és olvasott, a közgazdaság és a politika klasszikus műveiből is. Ezekben az időkben bonyolították le az európai államokban a kiegyezés utáni jelentős pénzügyi tranzakciókat. Az egész európai hiteléletet ekkortájt fektették azokra a modern alapokra, amelyeken keresztül a szabadkereskedelmi gondolat jegyében megindulhatott az új világkereskedelem útja a hitelélet megfelelő szervezése alapján.
Kereskedés helyett – a tőkepiac
Ezek a példák lebegtek Lánczy Leó szeme előtt is, amikor belátta azt, hogy Magyarország is csak úgy juthat be ebbe a fejlődési irányvonalba, ha megszervezik az addig teljesen hiányzó tőkepiacot. Otthagyta tehát a gyakorlati kereskedelmi pályát és a kiegyezés utáni esztendőben, 1868-ban már egy nagy bank tisztviselője lett, ahol szorgalmával, tudásával és gyakorlati ismereteivel az első helyre küzdötte fel magát. Mint fiatalember, üzleti kiküldetésben, gyakran megfordult Londonban, ahol közvetlenül is bepillanthatott az angol hiteléletbe.
Mint minden fényesnek induló karrier, úgy Lánczy karrierje is egy pillanatra megtorpanni látszott: hetvenes években bekövetkezett átmeneti gazdasági krízis Láncy Leó bankjára is kedvezőtlen eredményeket hozott. A bank likvidált, de a nagy tehetségű Lánczyt ekkor egy másik bankcsoport hívta meg, amelynek ügyeit 1879-től teljesen önállóan vezette és örvendetesen fellendítette. Ez a bank beolvadt 1887-ben a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankba, amelynek ugyanakkor Lánczy Leó a vezérigazgatója lett.
Iparosodás és világkereskedelem
Tulajdonképpen itt kezdődött a nagy bankfejedelemnek sikerekben egyre gazdagabb pályafutása. A nagy intézet élén valósította meg azokat a példaadásokat, amelyeket részben gyakorlatilag látott maga előtt- külföldi útjai során – a nagy európai piacokon. Nagy eréllyel és szervezőképességével ekkor kezdte megvalósítani azt a gyakorlati elgondolást is, amely az ország nagyipari hitelének megszervezésén kívül a magyar kereskedelem, közlekedés és általában az ipar fejlesztését foglalta magában.
A magyar iparosodás történetében az ő szereplése külön fejezet. Az iparvállalatok egész sorát hívta életre. De nem elégedett meg egyedül azzal, hogy megvesse a nagy magyar gyárak alapjait, hanem gondoskodott arról is, hogy megszerezze a magyar gyáripari vállalatok prosperitásához szükséges pénzügyi eszközöket is. Átfogó programjában és üzleti elgondolásában nem végzett soha csonka munkát.
Jól tudta azt, hogy egy ország ipar nélkül, egy megteremtett ipar hitel nélkül, egy ipari termelés megfelelő nagyszerű közvetítő kereskedelem nélkül és a magyar termelés értékesítése megfelelő nagyszerű közvetítő kereskedelem hiányában elképzelhetetlen. Ezért, mint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, három évtizeden keresztül lankadatlan szorgalommal működött közre abban, hogy nem csak a maga szűk határain belül érvényesüljön, hanem a magyar kereskedő is bekapcsolódjék a világkereskedelembe, a távoli piacokig is.
A közlekedés átszervezése
Valóban, ebben az időben, a magyar kereskedelem utazói nemcsak a vidéki városokban fordultak meg, hanem megjelentek az összes balkáni városban, Bukovinában, és igen sok kereskedő dinasztia tagja kapott alkalmazást olyan világcégeknél, mint a párizsi Dreyfusok vagy pedig olyan bankházaknál, mint Mendelshohnék és Rothsildék.
Láncy Leó érdeme a magyar közúti közlekedés átszervezése is, ami mellett nem feledkezett meg arról sem, hogy a nagy Budapest gigantikus fejlődésének lehetőségét ne szolgálja azzal, hogy az építkezések finanszírozását is elvégezze bankja útján, mert jól tudta, hogy az építkezési tevékenység az, amely az építkezési iparoknak egész légióját juttatja foglalkozáshoz. Lánczy Leó, amikor Magyarország indusztriálódásának ezt az úttörő munkáját elvégezte, bizonyára próféciális szemekkel látta meg azt, hogy elkövetkezhetnek azok az idők – amelyek a század utolsó évtizedeiben be is következtek – , amikor a népességi statisztika alakulása múlhatatlanul szükségessé tette azt, hogy a magyar ipar szívja fel magába a népszaporodás révén előállott emberanyag-felesleget, amely a mezőgazdaságban nem tudott elhelyezkedni.
xxx
Láncy Leó magyar politikus, közgazdász, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank elnöke, iparkamarai elnök, szab legegyedülállóbb személyisége, szabadelvű országgyűlési képviselő, főrendi tag és valóságos belső tanácsos, aki modern bankárként egészen új szellemiséget képviselt, a magyar dualizmus korának kétségtelenül az egyik legegyedülállóbb személyisége volt, és olyan beruházások köthetők a nevéhez, mint a budapesti villamos- és HÉV vonalak építése, a fővárosi telefon-hálózat kiépítése és a Vígszínház felépítése.
Monográfusai joggal állapították meg azt, hogy őt, közgazdasági munkája, valósággal az akkori magyar gazdasági élet egyik legnagyobb államférfiújának magaslatára emelte.
R. V.
Forrás: Az Újság c. folyóirat könyve, 1932.
(Ez az első rész, a folytatásban: Kornfeld Zsigmond báró)
