Hideg, de napsütötte délelőttön beszélgettünk kettesben Beával hivatali szobájában. Még nem láttam ilyen szomorúnak ezt az épületet. A könyvtár a covid-19-nek „köszönhetően” kongott az ürességtől.
Régóta ismerjük egymást, hiszen éveken át hol Verával, hol veled intéztük könyves ügyeimet. Úgy hiszem, hogy velem együtt a könyvtár gyakori látogatói is örömmel fogadták a hírt, hogy a pályázók közül téged választottak a városi könyvtár vezetésére.
Én is ebben reménykedem. A kiválasztásban bizonyára a javamra szolgált az is, hogy már nagyon régóta, harmincnegyedik éve vagyok a pályán kisebb-nagyobb kihagyásokkal, és huszadik éve dolgozom ebben a könyvtárban, ami már az életem része lett.
Beszélj néhány szót magadról. Hogyan sodródtál a könyvtáros pályára?
Az érettségi után az ELTÉ-re készültem magyar-orosz tanári szakra. Apámnak voltak orosz gyökerei, jól beszélte a nyelvet, talán ez is szerepet játszott abban, hogy én is megszeressem. Megjegyzem, hogy ugyancsak az apai oldalról németalföldi ide telepedett eleink is lehettek, Haag vezetéknevem ezt őrzi. De visszatérve, a kérdésedre, miután nem nyertem felvételt az egyetemre és helyette a tanítóképzőbe irányítottak, ezt kihagytam. Két éven át dolgoztam különböző munkahelyeken, egyebek között egy iskolai könyvtárban is, míg aztán némi szerencsével sikerült állást kapnom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár repülős csoportjában.
Megmagyaráznád közelebbről, hogy hová repültél?
No, nem az égben, hanem a mélyvízben landoltam… Itt egy olyan csoportba osztottak be, amelyik időről időre kisegítette azokat a fővárosban működő kerületi könyvtárakat, ahol átmeneti emberhiány volt. Egy hónap betanulási időt kaptam arra, hogy beleszagoljak a könyvtári munka csaknem minden fázisába, gondolhatod, hogy ez egy milyen intenzív és kemény, de nagyon alapos kiképzés volt. Ez felkészített engem arra, hogy azokban a kerületi könyvtárakban, ahová ezt követőleg hol hosszabb, hol rövidebb ideig kisegitőként ténykedtem, mindenütt használhatónak bizonyultam. A gyakorlati tudást tulajdonképpen az ott dolgozó lelkes könyvtárosok segítségével szereztem meg. És egy idő után azt vettem észre, hogy ez a könyvek közötti élet, ennek a pályának a sokoldalúsága, sokszínűsége, az emberekhez való közelség, és az ezzel járó folyamatos önképzés lehetősége milyen erősen megfogott. Ettől kedve már tudtam, hogy ez az én utam.
Bizonyára nem elégedtél meg akkori tudásoddal.
A napi munkám mellett végeztem el először az alapfokú, majd a középfokú könyvtárosképző iskolát. Így telt az első tíz évem a pályán. Közben férjhez mentem és megszülettek a gyerekeim.
Otthon maradtál?
Természetesen. Ezt az élményt a nőknek nem volna szabad kihagyniuk az életükből. Négy éven át voltam gyesen a két kislányommal. 1986-ban költöztünk Budaörsre, a férjem a szülei háza mellett, a közös telken teremtett otthont nekünk. A gyes után egy ideig még visszajártam a repülős csoportba, de a két kicsi mellett egyre nehezebb volt bejárni naponta a fővárosba. Próbáltam valamilyen „testhez álló”, de közelebb lévő munkalehetőséget találni: ebben a könyvárban, ebben a szobában is próbálkoztam, de nem volt üres álláshely. Egy idő után sikerült elhelyezkednem a Bleyer Jakab Általános Iskola könyvtárában. Szomorúan búcsúztam, de mégiscsak megkönnyebbülés volt számomra, hogy sikerült a közelünkben megmaradni a választott pályámon. Mindössze egyetlen évet töltöttem itt, akkortájt volt egy zűrzavaros időszak abban az iskolában, ami igazgatócserével is járt. A könyvtáros hölgy, akivel együtt dolgoztam, átment egy másik iskolába, nekem pedig felmondtak…
Két hosszú év következett, amikor nem volt munkám. A férjem, aki egyébként tőzsgyökeres budaörsi polgár, meghallotta, hogy a városi könyvtárnak a közelünkben lakó Filipszky István lett az új igazgatója. Addig mondogatta, hogy menjek el hozzá, hátha tud segíteni nekem, hogy rászántam magam. Nem volt hiába, mert nemsokára lett egy üresedés és megkaptam a közművelődési könyvtáros kinevezésemet.
Mindig csodálkoztam azon, amikor ide jöttem hozzátok azzal, hogy ezt vagy azt az új kiadású könyvet szeretném kikölcsönözni, többnyire kiderült, hogy Vera is, meg te is már átböngésztétek, vagy már el is olvastátok… Mikor volt erre időd?
Kizárólag csak éjszaka… Én egy igazi éjszakai bagoly vagyok, későn alszom el. Egész életemben faltam a könyveket. Az olvasás ma is mindig feltölt, megnyugtat, tanít és szórakoztat.
Mit gondolsz, van olyan könyvtáros, aki nem szeret olvasni?
Remélem, hogy nincs… Úgy vélem, hogy aki nem szeret olvasni, az nem szereti az embereket sem. Nemrég került a kezembe a Balla Zsófia esszéit csokorba foglaló kötet. Szó szerint idézem: „ a jó irodalom, akárki írja, eltaposhatatlan, olyan, akár a fű, fölrepeszti az aszfaltot, megízesíti az ételt, eufóriássá tesz. Leszokhatatlan. Ez a világ egyetlen ártalmatlan kábítószere”. Mit mondhat erre egy könyvtáros? Bár mindenki hozzá hasonlóan gondolkodna…
Olyan embernek látlak, akire nagyon „ráillik” ez a szép szakma . És te azért lehetsz jó ebben a hivatásban, mert nem csak egyetlen dolgot tudsz nagyon jól. Inkább sokfelé figyelsz.
Igen, valóban sok irányba vagyok nyitott. De szeretem az olyan feladatokat is, amikor valaki érdeklődik egy téma iránt, és esetleg bátortalanul megemlít egy könyvet is. Ilyenkor én beindulok, és nemcsak azt az általa kért könyvet adom a kezébe, hanem képes vagyok nekiállni, utána keresni, és összeszedni minden olyan irodalmat, kiadványt, könyvet vagy folyóiratot, ami segíthet neki. Az ilyesmi is a szívemhez és a személyiségemhez illő, élvezetes feladat.
Eddig térben közel voltál az olvasókhoz is, a kollegáidhoz is. Egy könyvtár vezetése, irányítása, ez a szellemi segédmunka rengeteg papírmunkát, elmélkedést, fejtörést is igényel. Nem gondolod, hogy ez óhatatlanul távolodást jelenthet majd az olvasóktól és a kollegáktól? A korábbi igazgatókkal csak ritkán találkozhattak az olvasók.
Úgy érzem, nem kell ettől tartanom. Szeretnék időben is, térben is jelen lenni a könyvtár mindennapjaiban, ott lenni a kollegáim között, és semmiképp nem akarom elefántcsonttoronyba zárni magamat. Bízom abban, hogy sikerül jól megszerveznem a munkámat, hogy jusson idő a velük való együttlétre, és az olvasóink ne csak egy előadás megnyitóján találkozhassanak velem.
Hogyan fogadták a kollegáid az igazgatói kinevezésedet?
Amikor Csabai Károly igazgató úr felállt, néhány hónap múltán kiírták a pályázatot az igazgatói székre. Elég idő jutott nekem arra, hogy dönthessek: beadjam a pályázatot vagy nem. Amikor megtettem, összehívtam a kollegáimat és elmondtam nekik, hogy pályáztam. Éreztem, hogy nincs ellenükre, talán drukkoltak is nekem. Jól ismerjük egymást, egymás kvalitásait, és én kivétel nélkül nagyra becsülöm mindegyikőjüket. Most, ebben a covid által sújtott világban is megtisztelnek a bizalmukkal, ez nagy segítséget és erőt ad nekem. Tartjuk egymásban a lelket és várjuk ennek a furcsa háborúnak a végét.
…és a családod?
A lányaim már felnőttek, élik a saját életüket, megdicsérték a bátorságomat, és együtt örültünk a sikernek. De nagy bánatom van ezzel kapcsolatban. Az édesanyám is nagyon izgatottan várta az eredményt. Ő soha nem volt beteg, túl a nyolcvanon sem. De egy nap váratlanul rosszul lett. Nem került kórházba, de az ezt követő harmadik napon a mentők már nem tudták megmenteni. És persze már nem tudott velünk örülni.
Lehet, hogy korai erről beszélni, de jó lenne hallani néhány szót a terveidről is.
Ami már megtörtént, azt mondom előbb. Fél órával meghosszabbodott a nyitvatartási időnk, de szerdánként zárva lesz a könyvtár az olvasók előtt. Továbbra is szeretnénk megtartani azokat a hagyományos alkalmakat, amelyeket már megszoktak és megszerettek az olvasóink. Minél több érdekes előadást szeretnénk hallani, közösen törjük már a fejünket azon, hogy a pandémia legyőzése után kiket szeretnénk meghívni. Elsősorban budaörsi vagy a városhoz valamilyen módon kötődő személyekre gondolunk, az olvasóink szeretik hallani azokat, akik az életükről, a hivatásukról vagy érdekes élményeikről beszélnek. De szeretnénk ismert és népszerű embereket, írókat, költőket, tudósokat, orvosokat, színészeket is ide csábítani, hogy olvasóink szemtől szembe is láthassák, hallhassák azokat, akiket a tévéből, rádióból már ismernek. A korábban is kedvelt zenei programokról és mini-kiállításainkról sem fogunk elfelejtkezni.
Van valami elképzelésed arra, hogyan lehetne a kamaszokat, a fiatal korosztály tagjait ide csábítani?
Ez a mai kor könyvtárosainak a legnagyobb és ma már legnehezebb problémája, az élet és az életmód változásával ez egy nehezen megoldandó feladat. Ez a tendencia észlelhető az egész világon. Tudnék külföldi példákról, kísérletekről beszélni, de ehhez feltételekre és sokkal több pénzre lenne szükség. De úgy érzem, mégis van remény. Volt egy időszakasz az életünkben, ami vagy négy-öt éven át tartott, amikor valóban meg voltunk rémülve azon, hogy szinte csak idősebb korosztályra csökkent a látogatóink száma. De mostanában, jó két esztendeje mintha visszafordult volna a kocka.
Jönnek a fiatalok, egyre többen, gyermekes anyukák kisgyerekkel, nem ritka látvány nálunk, hogy babák másznak nagy lelkesedéssel a hosszú szőnyegen. Több nagycsaládos anyuka is jön rendszeresen különböző korú gyerekeivel. Szeretnek itt lenni, a gyerekek hozzánk jönni, sok a játék, sok a könyv. Közben azért fél szemmel rájuk figyelve átsurrannak hozzánk és válogatnak könyvet maguknak is a polcokról. Mit nem adnék, ha ez a járvány után is megmaradna!
Hogyan történik nálatok a könyvbeszerzés? Ez az igazgató privilégiuma, vagy valamennyien beleszólhattok?
A megvásárolni kívánt könyvek listáját minden adandó alkalommal közösen állítjuk össze, és gyakran az olvasóink is jönnek ötletekkel. A végső szó az enyém, hiszen figyelnem kell arra is, hogy ne lépjük át a rendelkezésünkre álló keretet. Az az összeg, amit évente megszavaz erre a célra a testület, eddig mindig elegendőnek bizonyult. A város vezetői minden tekintetben igyekeznek segíteni a könyvtári munkát. Mi is gazdálkodunk, és még soha nem fordult elő, hogy nem tudtunk volna előfizetni egy nívós, de drága és keresett folyóiratra, vagy nem tudtunk volna egy elöregedett számítógép helyett újat vásárolni a pénzhiány miatt. De ezen kívül más kulturális célra fordítható forrásokból, alapítványokból, olykor pályázatokból is mindig csurran-cseppen valami a büdzsénkbe.
Bevallom, én már régóta úgy érzem, hogy ez a valamikori kocsmaépület, amely sok évtizeddel korábban kezdte meg ezen a helyen valóban áldásos működését a város lakóinak örömére, már eleget szolgálta a közösséget. A könyvtár megérdemel egy modern, jól felszerelt, akár több funkciós épületet. Ez az épület hősiesen szolgált, sokféle bővítésen, felújításon, ráépítésen is átesett, de már húsz éve – belépve a 21. századba – valljuk be: kinőtte magát. Itt nincs egy tágas közösségi tér, nincs elég hely a könyvek tárolására, a belépők fogadására, valahogy az egész épület belül szűk, kényelmetlen és sötét.
Nem kétlem azt, hogy az olvasók, és mi is, akik itt dolgozunk e falak között, jobban éreznénk magunkat egy 21. századi igényeknek megfelelő könyvtárban. Talán a hegyoldalban épült új házak lakói is jobban ideszoknának hozzánk.
Álmodozhatunk tágas fogadótérről meg elegendő helyről a könyvek tárolására, és az is jó lenne, ha a kiállításainknak és az előadásoknak is tágabb tere lenne, talán filmklubot is tudnánk működtetni, hiszen óriási kínálat van filmekből is az emeleten. Mi álmodozhatunk, de azt, hogy a jövő mit tartogat számunkra, hogy a figyelem mikor fordul felénk, azt nem mi döntjük el.
Köszönöm neked, Bea, ezt a beszélgetést, és kívánok sok örömet, sikert megkezdett munkádhoz.
Talán…
A könyvtár mellett már régóta látom kiírva, hogy eladó egy nagyméretű telek. Talán… Talán ez lehetne a témában egy megoldás? Ha a város be tudna fektetni egy könyvtár-projektbe, ami ugyan tőkét nem hoz a város konyhájára, de minőséget és szellemi tőkét azért adna a város lakóinak. És adna jobb minőségű munkahelyet is a könyvtárosoknak, akik éppúgy a kultúra letéteményesei itt a városunkban, mint akár a színház színészei, a zeneiskola tanárai vagy az egymással összefogott építészeink. Talán, ha a város lépne egy nagyot és megvehetné ezt a telket… Igen, akkor talán komolyan el lehetne kezdeni az álmodozást. A telken egy új könyvtárépületen túl még a város egyéb esetleges terveinek a megvalósításához is jutna hely.
Ez csak egy lehetőség. Lehet, hogy rossz és naiv elképzelés. De ez esetben profi ötletelők talán találnának egy másikat. És bizonyára léteznek vagy előbb-utóbb lesznek kulturális célokat megcélzó pályázatok is…
És most a választott városatyákhoz fordulok. Negyven éve élek a városban, figyelemmel kísértem negyven év sok irányú és jól észrevehető változásait. Ennek fényében kéretlenül, de talán a gr. Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtár olvasóközönségének a nevében is, ezúttal megszólítom Önöket egy kéréssel. Menjenek el a városi könyvtárba és nézzenek ott körül alaposan. Nézzék meg a gazdag gyűjteményt. Egy-két közeli település könyvtáraiba is ellátogathatnának. Nem tartom kizártnak, sőt bízom abban, hogy Önöknek is az lesz a véleményük ezt követően: igen, valóban eljött az ideje, hogy Budaörs város polgárainak választott képviselői is megálmodják és előkészítsék az utat egy tágas, modern, 21. századi igényeket mindenben kielégítő városi könyvtár létesítéséhez.
Kérem Önöket, ne tolják félre kérésemet és javaslatomat azzal, hogy járvány van. Meggyőződésem, hogy járvány idején is minden embernek lehet, és kell is álmodnia, gondolkodnia, döntenie és cselekednie.
R. V.
