-Médike hosszú évtizedeken keresztül volt a Lyra oszlopos tagja – emlékezett Németh Magdolna, kórustitkár. -Nagyon jó, megbízható tagja volt a közösségnek. Mindig lehetett rá számítani, mindig mindenben segített, ha megkértük rá. Soha nem hagyta ki a próbákat és a szerepléseket.
Szeretett a közösségünkhöz tartozni. Mindenki nagyon szerette Őt, és Ő ezt mindig viszonozta is. Mikor egészségügyi okok miatt visszavonult, nagyon sajnáltuk.
A betegségében is sok tagunkkal tartotta a kapcsolatot az utolsó pillanatig.
A Lyra Dalkör fotósa volt, melyet albumban is megörökítettünk, Egy nagyon szerethető, jó embert veszítettünk el.
Médi – ahogyan a legtöbben ismerték- szenvedélyes amatőr fotós volt. Számos fényképet őriz albumokban az úrnapi virágszőnyegről, városunk utcáiról. Évek óta gyűjtötte a budaörsi kapukról készült felvételeit, amelyeket nemcsak a fényképezőgépe lencséjén, hanem a szívén keresztül is látott. Ebből az anyagból készült a Városunk kapui, pinceajtói című kiadvány. Ezzel Eck Mária emléket állított , és elévülhetetlen érdemet szerzett Budaörs számára.
Búcsúztatása római katolikus szertartás szerint október 18-án, szerdán 15 órakor lesz a budaörsi Ótemetőben.
Nagyon fogsz nekünk hiányozni, Médike!
s.k.