Darvas Iván a 20. századi magyar színházművészet egyik legkarizmatikusabb egyénisége volt. Filmszínészként rendkívüli népszerűségre tett szert, bár ő elsősorban színpadi színésznek tartotta magát. Páratlan eleganciája, utánozhatatlan sármja, intellektusa, fanyar humora és szikár tartása igazi ikonná avatta, írja róla a Vígszínház, amelynek 1965 és 1989 között volt a tagja, és amely különleges esttel és kiállítással is megemlékezik egykori művészéről.
„Jellegzetes beszédmódja, különös hanghordozása szinte védjegyévé vált. Játékának belső izzása, ahogy a legapróbb rezdülésekből is sorsot tudott formálni, egyszerre volt zavarba ejtően személyes és elemi erejű.”– írják róla megemlékezésükben.
Börtönből börtönbe
Darvas Iván az 1953-as Liliomfi című film főhőseként lett országosan ismert, ezért amikor a börtönből szabadulva segédmunkásként volt kénytelen dolgozni, az ország egyik legismertebb színművészeként kezdte hajnalonta a munkát a metróásáson vagy a fröccsöntő üzemben. Börtönbe azért került, mert 1956-ban a forradalmi bizottság nevében kihozta a börtönből a bátyját, mint politikai foglyot, aki kémkedési ügybe keveredett, ezért ítélték el. A forradalom leverése után Darvas Ivánt már azzal vádolták, hogy fegyveres támadásban szabadította ki bátyját a Gyűjtőfogházból, ezért ítélték 32 hónap börtönre, amiből 22 hónapot le is ült.
Az én szűk két évemet – mert hisz’ csak 22 hónap volt, amit bent töltöttem – nem tartom és akkor sem tartottam meddőnek. Sűrű és hasznos két évnek bizonyult. […] Azt hiszem, hogy a haza az a hely, ahol az ember hasznosan tud szenvedni. Amikor a szenvedés hasznára válik, amikor föl tud rá valamit építeni, az a haza. Ha ez bárhol másutt történt volna meg velem, nem tudtam volna levonni belőle konzekvenciát, nem tudtam volna erre ráépíteni semmit, hanem elveszítettem volna két évet. Én így
nyertem két évet, méghozzá az életemben meghatározó két évet – nyilatkozta később egy interjúban, amit Sztankay Ádám idéz Darvas Ivánról szóló portréjában.
Amikor 1959. április 4-én amnesztiával szabadult, felesége, Tolnay Klári tudatta vele, hogy szeretne elválni. A két színész 1946-ban ismerte meg egymást az Orfeusz és Eurüdiké című darabban: Darvas mindössze 21 éves volt, Tolnay Klári ekkor már egy kislány édesanyjaként, 11 évvel idősebb. A színházi szakma nem sok jövőt jósolt a kapcsolatuknak, de a szerelem tartósnak bizonyult – igaz, házasságukat nem kerülték el a viharok.
Darvas Iván egy ideig viszonyt folytatott Váradi Hédivel, Tolnay Klári pedig Mensáros László iránt táplált gyengéd érzelmeket, ráadásul Darvasba a nevelt lánya is beleszeretett. A házasságnak tíz év után vetettek véget. Darvas Iván később Házy Erzsébet operaénekessel kötött házasságot, majd 1972-ben Morocza Irén fotóst vette el, akitől két gyermeke született.
Élete a színpadon
Darvas Iván a börtön- és a segédmunkásként töltött évek után Aczél György segítségével került vissza a pályára, először Miskolcon. Később a Vígszínház lett a színházi otthona, ahol Várkonyi Zoltán igazgatása alatt a kortárs és klasszikus
drámák sokaságában játszott főszerepet. Az orosz anya és magyar apa gyermekeként
született színész úgy vélte, a börtönben megszerzett tapasztalatai épp úgy hozzájárultak színészi eszköztárához, mint az a rettenet, amelyet a világháború során kellett átélnie.
1969-ben kapta meg az érdemes művész címet, 1975-ben lett kiváló művész. Az első Kossuth-díját 1978-ban vehette át, a másodikat 1998-ban. 1990-ben újra politikai szerepet vállalt, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) színeiben országgyűlési képviselő lett. Mandátumát 1994-ig töltötte be. 2007. június 3-án, nyolcvanegy éves korában halt meg. Nyilvános temetése nem volt, sírja sincs.
Közreadta: R. V.
