Mi az értelme az efféle zarándoklatoknak?
„Az ember sokszor rádöbben arra, hogy nem ért még célba, problémák vannak az életében. Amikor gondjaink vannak, elindulunk, hogy választ keressünk a kéréseinkre, megoldást a problémáinkra. Nem elfogadjuk, hogy mi ilyenek vagyunk, ilyen a világ, ilyen a családunk, hanem imádságos szeretettel, bizalommal útra kelünk. Az út kitakarja az embert: sok olyan dolgot előhoz belőlünk is, a környezetünkből is, ami érték, ami fény. Ilyenkor tudunk egymásnak segíteni, egymásra figyelni, együtt imádkozni, beszélgetni, meg egy-egy sört meginni, az is belefér. Jó dolog zarándokolni.
A zarándoklathoz miért van szükség társakra, vezetőkre?
Az ember társas lény, jó, ha ebben az elmagányosodott világban egymás felé tudunk fordulni, megfogjuk egymás kezét. Arra biztatom a kedves testvéreket is, hogy ne zárkózzanak el a világtól, hanem keressenek magukhoz illő társakat, barátokat, családokat, akikkel jó együtt lenni, akikkel jó akár egy ilyen zarándoklaton részt venni.
Sokan elhozták a gyermekeiket, önnel is eljöttek. Mit ért meg egy gyermek a zarándoklatból?
Olvastam valahol, hogy Magyarországon egy család 7-8 percet tud a gyermekére figyelni, ez kevésnek tűnik. Amikor a család együtt útra kel, nem lehet telefont nyomogatni, tudunk egymásra figyelni, beszélgetni. Én mindenkit erre bíztatok, bármilyen irányba lehet zarándokolni. Mi a gyerekekkel a pandémia alatt például elmentünk az összes környékbeli templomba. Felkerestük az elhagyatott templomokat is, pap vagyok, bárhol tudok misézni és nagy élmény volt a gyerekeknek, hogy felfedeztük a szülőföldünket. Úgy van az ember, hogy messzebbre gyakrabban elmegy, de a saját környezetét kevésbé látogatja.
Gratulálunk a Nobel-békedíj-jelöléshez és ennek kapcsán kérdezem: mit jelent önnek a béke? Hogyan lehet békét teremteni ebben a békétlen világban?
Egy gyerek, amikor bekerül hozzánk, tele van feszültséggel, idegességgel. Nincs benne béke. Ilyenkor nem is tud teljesíteni, szorzótáblát tanulni vagy bármilyen feladatot ellátni. Nagyon-nagyon fontos, hogy a gyerekekben békét teremtsünk, de önmagunkban, felnőttekben is.
Igen, vannak gondok-bajok, de elsősorban mibennünk legyen béke. Aztán a családban. Azt látom, hogy ha férj-feleség között békesség van, akkor a család megy előre, száll, mint parittyakő az égen. Ha feszültség van, akkor egymás terveit, álmait elkaszálják, zugokba félrehúzódnak. Akkor a család nem az öröm helye, hanem a szenvedésé. Ez érvényes az egész társadalomra is. Tudatosan kell törekedjünk arra, hogy béke legyen.
Ha tudjuk is ezt, nehéz megvalósítani. Mi ennek a módja, hogyan fogjunk hozzá?
Tanuljuk meg egymást szeretni. A főparancs nagyon egyszerű: szeresd uradat, Istenedet és csak neki szolgálj teljes szívedből, teljes erődből. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Jézus nemcsak utasításokat ad, hanem megmossa az apostolai lábát. Ne felejtsük, hogy Júdás zsebében már ott csörömpöl a 30 ezüstpénz, amiért eladta mesterét, de Jézus előtte is leborul. A zarándoklat után lehet, nekünk is lesz mit lemossunk a lábunkról.
Jézus még a kereszten sem veszíti el a türelmét. Nem kiabál, nem veszekedik. Ez nagyon fontos, mert sokszor úgy érezzük, megengedhetjük magunknak, hogy idegesek legyünk, kiabáljunk egymással. A „nagyfiúk” az országok között még háborúzni is elkezdenek. Mert idegesek. Jézus Krisztus nem kapja fel a vizet.
Hogyan tudott Krisztus békés maradni azokban a nehéz időkben?
Jézus egész élete zarándoklat volt, ő maga is többször körbejárta szülőföldjét. Mi volt Jézus első munkája? Az első munkanapját nem azzal kezdte, hogy írt egy nagy pályázatot az Európai Uniónak a világmegváltás infrastrukturális fejlesztése érdekében és nem is azzal, hogy felállt egy nagy szószékre prédikálni. Zarándokolt.
Azt írja a Szentírás, hogy két fiatalember volt mellette, András és János, akik a Jordán folyónál megkérdezték: Mester, hol laksz? Gyertek, nézzétek meg, hívta őket. Elindultak Názáretbe. Vettem a fáradságot és beírtam a Google-ba, hogy Názáret és Jordán folyó távolság, azt írja, 52 km. Képzeljük magunk elé Jézus Krisztust a két fiatalemberrel, 30 évesen, élete teljében, amint gyalogosan hazaindul, 52 kilométerre!
Honnan lehet tudni, hogy élete teljében volt, egészséges ember volt?
A torinói lepel a legtöbb tudományos tanulmány alapján hiteles. Annyira bele van nyomódva Jézus fizikai teste ebbe a lepelbe, hogy amikor elkészítették a 3D-s lenyomatát, egy jól fejlett, fizikailag ép férfitest került elő. Szeretem Jézust magam elé képzelni, ahogy fáradtan, izzadtan megérkeznek Máriához. Magam előtt látom, hogy jó nagyot kurjant: „Édesanyám, megérkeztünk! Jöttem két fiatal titánnal, együtt akarjuk megváltani a világot. Adjon valami harapnivalót, éhesek vagyunk, mint a farkas!” Mária bemegy a konyhába, sertepertél, csörömpöl, tojásrántottát készít vagy talán csirkét vág, nem tudjuk pontosan, milyen vacsorával készült az ő drága szent fiának, de azt biztosra veszem, hogy egy korsó borral ment eléjük és megkínálta őket: öblítsék le az út porát, koccintsanak. Annyira jó ezt látni! A zarándoklat végén miért ne tudnának örvendeni egy jó pohár bornak?
Közben Jézus elmondja, hogy igen, fiúk, a mennyei atya elküldött, hogy váltsuk meg ezt a világot. Nem nagy ügy, nem kell megijedni, szépen elmegyünk mindenkihez, elmondjuk, hogy sokkal jobb békében, szeretetben élni, mint háborúzni. Tanítsuk az embereknek a szeretet parancsát. Szóval ilyen egyszerű, jösztök-e? Igen? Nagyszerű! Anyu, kész van a tojás? Aznap este ott is aludtak, írja a Szentírás. Olyan szép dolog, hogy igen, Jézus befogad. Azt gondolom, hogy a mi zarándoklatunk is ugyanerről szól. Hiszem, hogy Jézus Krisztus nevében és jelenlétében indulunk Máriához, nem Názáretbe, hanem Szentkútra, de a lényeg ugyanaz.
Ön mindig meg tudja őrizni a békéjét? Nem bosszantja fel semmi?
Annak idején papi gyűlésen mise után együtt ebédeltünk vagy negyven paptársammal és szóltak, hogy az egyik fiú elszökött. Nem is egy, hanem három! Most képzelje el, mindenki vigyorgott rajtam, biztattak, hogy menjek, keressem meg a szökött fiaimat. Úgy éreztem, elsüllyedek a föld alá az elöljáróim előtt, mindenki előtt. Milyen ciki ez, hogy a fiúk se szó, se beszéd, eltűntek. Beültem az autóba és azt éreztem, hogy a franc egye meg, ha utolérem, jól nyakon verem őket. De mintha Jézus Krisztus odaült volna mellém az autóba és azt mondta volna: „Te, fiam, tudod, hogy ezek a gyerekek bármit is tettek, az nem jogosít fel téged arra, hogy letérj a szeretet útjáról.” Hát igen, Uram, én ezt tudom, erről sokat prédikáltam, de ez most az én becsületem, meg a Szent Ferenc Alapítvány tekintélye, meg egyáltalán, na! Legalább a fülükön egyet csavarok! Olyan jó volt, ahogy szinte hallottam fizikailag, ahogy Jézus azt mondta: „Képzeld el, fiam, ha én lenyúltam volna a keresztről és Heródest nyakon vertem volna…”
Akkor nem lennék ferences szerzetes és nem zarándokolnánk Jézus Krisztus keresztje alatt Mária-kegyhelyre. Igen, Jézus a legnehezebb helyzetekben is meg tudta őrizni a lelke nyugalmát, a békéjét. Nem borult ki, még ott, a kereszten is tudott értünk imádkozni. „Atyám, bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek.” Sokszor kérdezik tőlem, mikor lettünk mi Mária gyermekei. Hát nagypénteken, a kereszt alatt. Addigra Jézustól mindenét elvették: a ruháját, a tekintélyét, a becsületét. Függött ég és föld között, de ott állt az édesanyja, aki bizalommal, szeretettel nézett az ő drága szent fiára. Krisztus a kereszten ajándékoz meg minket Máriával, amikor ránéz Jánosra és azt mondja: ‘János! Mária, édesanyám, nézd, íme, ő a te fiad!’ Mária igent mondott Isten kívánságára és így lettünk mindannyian a mennyei édesanyánk gyermekei. Ezért jogos és szép is, ha az ember anyák napján elzarándokol a mennyei édesanyjához. Mi mást vihetnénk, mint verejtékünket, fáradtságunkat, az időnket…
Öt évvel ezelőtt elveszítette földi édesanyját, akihez nagyon szorosan kötődött. Hogyan tudta ezt feldolgozni?
Tüdőrákban halt meg, ott voltunk mellette vagy 6-8 héten keresztül. Az orvosok azt mondták: „Mire lehull az utolsó levél is a fáról, akkorra anyukátok is megtér a Jóistenhez”. Így is volt. Szegény húgom nagyon nehezen tudta ezt elfogadni, s mondtam neki: „Nézd, édesanyánk megtanított élni, járni, beszélni, táplálkozni, szeretni, és most megtanít meghalni… elmúlni.” Nemcsak élnünk kell egymást mellett, hanem szépen, csöndben a halálra is fel kell készüljünk és el kell kísérni egymást az örök élet felé. Nem szabadna, hogy tabu legyen az elmúlás, a betegség, a halál. Megvan mindennek az ideje a nap alatt.
Forrás: RIPOSZT
Közreadta: R. V.
