Több éve már ennek a történetnek. De azóta sem tudom megfejteni azt ami azon az estén történt.Színházban voltam.Mikor vége lett a színházi előadásnak, már nagyon későre járt. A darab rendkívül jó volt, a tapsvihar sehogyan sem akart véget érni. Én is önfeledten ünnepeltem vörösre tapsolva a tenyerem.
Legördült a függöny és mire kitolongtunk a ruhatárba, majd onnan az utcára, újból eltelt egy hosszú félóra. Majd jött a busz, talán már az utolsó lehetett, sikerült felkapaszkodnom és még ülőhelyet is kaptam nagy megkönnyebbülésemre. Kár hogy ilyen messze lakom a várostól-gondoltam és az ablakon át már csak a sötét éjszakába megbúvó kertváros alvó házait láttam,néha egy két még világos ablakot.Az autóbusz száguldott,egyik megállót követte a másik.A város utolsó előtti busz megállójában a velem együtt leszállók mind szétszéledtek már hirtelen már csak én maradtam az utcán. A nagy csendben erősen kopogott a cipőm sarka kipp-kopp, egy-kettő, egy-kettő, de az én ritmusomba valahonnan egy harmadik lépésütem is beleszólt. Valaki követ, villant át gondolataimban a rossz érzés. Hogy megbizonyosodjak e felől, egy picit lassítottam, majd megálltam. A vélt követőm lépései ekkor szintén elhallgattak.
Majd újra indultam és a követő léptek újra megindultak. Most már biztos voltam benne, hogy engem követ valaki. Nem mertem hátra nézni.Rémülten gyorsítani kezdtem, de a követőm léptei is felgyorsultak. A rémület most már teljesen a hatalmába kerített és szaladni kezdtem, majd rohantam, ahogy csak bírtam. A követőm ütemét már nem is hallottam, de tudtam, hogy ott van a nyomomban. Szinte hallottam a lihegését. A rémülettől szinte aléltan értem a kapunkhoz, ami már zárva volt. A kulcscsomót ott szorongattam a kezemben, de a kulcslyukat sehogy sem találtam el. A követőm már ott lihegett a hátam mögött, szinte éreztem jéghideg ujjait. Utolért!És akkor jött a meglepetés. Ugyanis a fantáziám túlszárnyalta a valóságot. Az utánam siető észrevehette a félelmemet, és úgy gondolhatta,hogy megtréfál. Amikor megálltam megállt,amikor újból indultam ő is indult. Nem vettem észre, hogy egy játék részese lettem. Mikor utolért megérintette hátulról a vállam és ennyit mondott: Ipi Apacs, te vagy a fogó!- és nevetve elrohant. Sosem tudtam meg ki volt.De igencsak furcsa humora volt! Minden esetre jól végződött ez az esti kaland,amit a mai napig nem tudok elfelejteni.
Major Edit