Jövőre megvalósulhat a Dél-budai Centrumkórház

2021-05-07 | Közélet
A jövő a centrumkórházaké. Magyarország legmodernebb, dél-budai kórháza 1,2 millió ember számára nyújt majd egészségügyi szolgáltatást.

Az egészségügy fejlesztési stratégiája Budapesten és Pest megyében négy nagy centrumkórházzal számol, de ezek közül csak a Dél-budai Centrumkórház tekinthető zöldmezős beruházásnak, a többi bővítés vagy felújítás. A Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatói tisztségét is betöltő egészségpolitikus a lapnak azt mondta: a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak csak az építészeti terve 20 ezer oldal, a teljes intézményfejlesztési tervdokumentáció pedig 150 ezer. Azért ennyi, mert a megfogalmazott tervek az innováció, a technológia állandó fejlődését követik, ebből adódóan állandóan módosulnak, ráadásul az orvostudományt érintő napi kihívásoknak is meg kívánnak felelni.

Az engedélyezési tervek elkészültek, hamarosan beadják őket az illetékes hatóságoknak. Az engedély birtokában a generálkivitelező a kiviteli terveket két részre bontva, először a mélyépítési, majd a létesítmény magasépítési munkálataihoz tartozó építési terveket készíti el.

Jövő tavasszal, az alapkőletétel után indulhat az építkezés, a kormány döntése értelmében az Európai Unió Helyreállítási és Ellenálló képességi Eszköze (RRF) által biztosított forrásból. Az előzetes számítások szerint 300 milliárd forintot tesz ki maga az építkezés és az orvosi eszközök beszerzése, a fennmaradó 30 milliárdból a kapcsolódó beruházásokra – például a Budapesti Fejlesztési Központ hatáskörébe tartozó közlekedésfejlesztésre, illetve közműfejlesztésekre – költenek.

A Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. (BFK) kiírta a Dél-budai Centrumkórház közlekedésfejlesztésére vonatkozó közbeszerzést.

A tervezési közbeszerzés fő célja a Dél-budai Centrumkórház megközelíthetőségének megfelelő kialakítása. A kiírásban két fő szempontot jelöltek meg:

figyelembe kell venni a lehető legtöbb közlekedési móddal történő eljutás lehetőségét,
valamint a mentőjárművek előzményben részesítését.

Egy különszintű csomópont is létrejön.

A szövegből az is kiderül, hogy a Dobogó út hozzávetőlegesen 412 méter hosszú szakasza négysávosodik a Lapu utca és a Balatoni út között – a mentők előnyben részesítésnek figyelembe vételével. Emellett létre jön egy új különszintű csomópont az M1–M7 autópálya, a Budaörsi út, a Gazdagréti út, a Lapu utca és a Dobogó út kereszteződésében.

További feladatok:

csomópont tervezése a Balatoni út – Dobogó út kereszteződésében,
mentő-, és buszsávok létesítésének vizsgálata, tervezése,
egyéb beavatkozási lehetőségek vizsgálata a tervezési területen.

(SzK)

(Forrás: magyarepitok, index)

Megosztás