Fia azt írta a közleményben, hogy bár az egész családjuk kényesen ügyelt a rendszeres fertőtlenítésre, maszkviselésre és a biztonságos távolságtartásra, mégis sokakhoz hasonlóan a sportlövő is elkapta a koronavírust. Kórházba került, állapota azonban nem javult, április 9-én reggel Sinka László, a Magyar Sportlövőszövetség főtitkára az Origónak megerősítette, hogy Igaly Diána elhunyt.
Igaly Diána Budapesten született 1965. január 31-én. Édesapja, Igaly József, válogatott sportlövő volt, aki 1976-ban politikai okokból, pártonkívülisége miatt nem utazhatott a montreali olimpiára. Diána tízéves sem volt, amikor gyakorolni kezdte a lövést, 13 évesen igazolt versenyző lett. 1982-ben a magyar bajnokságon harmadik volt. Első nagy sikerét az 1983-as junior Európa-bajnokság hozta Bukarestben, amelyet megnyert.
Két olimpiai bajnoki címe mellett – 2000-ben Sydney-ben bronzérem, 2004-ben Athénban aranyérem – négyszeres világbajnoka is volt a skeetlövősportnak. Első vb-aranyát 1990-ben a moszkvai világbajnokságon érte el csapatban. Egyéniben 1998-ban Barcelonában és 2002-ben Lahtiban is világbajnok lett. Az 1994-es milánói vb-n szintén csapatban nyert aranyérmet.
Törökbálinton élt családjával. 2007-ben édesapja emlékére Budaörsön megalakult az Igaly József Lövészklub. Ennek érdekében a budaörsi lőtér 2012-ben szponzorok segítségével és önerőből felújításra került.
2012 áprilisában a MOB sportolói bizottságának tagja lett. 2013 novemberétől a magyar koronglövők szakágvezetője volt. 2019-ben életműdíjat kapott a Magyar Sportlövők Szövetségétől.
(internet)
Megdöbbenéssel fogadtuk halálhírét.
„Adj, Uram, örök nyugodalmat neki,
és az örök világosság fényeskedjék neki!”