Küzdelem egy jobb világért

2021-11-21 | Közélet
„Pályakezdő fotós voltam, amikor 2019-ben először jártam riporton L. Ritók Nóránál. Zúgott a fejem, mire vége lett az interjúnak, mert buborékomból kikukkantva itt szembesültem az igazi élet igazi problémáival. Nóra csak sorolta a lehetetlen helyzeteket, amelyekkel küzdenek Berettyóújfalu járásban, számomra pedig szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy létezik ember, aki fel tudja venni a harcot az egyre jobban leszakadó vidék súlyos gondjaival, kiszolgáltatottságával, jövőkép nélküliségével…”

–…aztán Nóra az interjú után kivitt minket Toldra , ami egy zsákfalu Hajdú-Bihar megyében, ahol az Igazgyöngy Alapítvány egy „pilot programot” indított a szegregált faluban. Helyes kis tanodában jártunk, megnéztük a brikettáló gépet, ami a téli tüzelőt gyártotta, a határban nőtt a hagyma, férfiak kalapáltak és az asszonyok dolgoztak a kézműves műhelyben. Úgy tűnt, mégis van jövő, csak kell legalább egy ember, aki hisz benne.

Azóta, ahol tudom, ámulattal követem Nórát, olvasom a blogját, cikkeit, bejegyzéseit, tapsoltam, amikor SzuperWMN-díjat nyert, és dühöngtem, amikor a vírushelyzetre hivatkozva lecsökkentették iskolája támogatását. Aztán újra tapsoltam, amikor három nap alatt összegyűlt a hiányzó összeg civil felajánlásokból – sőt még több is. Időközben a saját találkozásaimból is megtapasztaltam, hogy bár a világ az elmúlt két évben egyáltalán nem lett barátságosabb hely, még sincs ezzel az országgal baj, vagyis hát nem az országgal van a baj, mert vannak emberek, akik nem süketek és nem vakok mások problémáira.

Nóra Berettyószentmártonban született, ami azóta Berettyóújfaluhoz tartozik, de a szülei még az azóta eltűnt tanyavilágban nőttek fel. Hat osztályt tudtak ott elvégezni, más lehetőség nem volt. A téeszesítés után kénytelenek voltak beköltözni a faluba. Mindketten továbbtanultak, édesanyja már Nórával volt terhes, amikor a nyolcadikat végezte, később könyvelt a téeszben, majd vöröskeresztes titkár lett. Édesapja a középfokú végzettség megszerzése után rendőrnek ment, végül nyomozóként nyugdíjazták. Nóra tehát nem értelmiségi családból született.

Nóra édesanyja egyszer a téeszben egy könyvvásáron vett két képzőművészeti albumot. Az egyik egy Siskin album volt, a másik a Louvre képtárának anyagát mutatta meg. Az ezekben látható képek nézegetése és a vizuális kifejezés iránti vágy indította Nórát a művészi pálya irányába, földrajz-rajzszakos tanári diplomát szerzett, idővel pedig felvették az Alkotóművészek Országos Egyesületébe, hivatásos képzőművész és képgrafikus lett és megalapította az Igazgyöngy elnevezésű alapítványt, ami egy olyan társadalmi vállalkozás, ahol a szociális dizájnnal foglalkozó szakember tervezi meg a tárgyakat és dönt a rájuk kerülő gyerekrajzok motívumairól, amelyeket a vállalkozás munkatársai készítenek el, és a maguk ízlése szerint színeznek ki. Az így elkészült tárgyakat a Szuno webshopban és más üzletekben is meg lehet vásárolni.

Esélytelenek
A családok szerkezete és a munkaerőpiac folyamatosan változik és ez az alapítvány is, létrehozása óta, egyféle pionírszerepben van. Az állandó változásokhoz adaptálódnia kell, ha valós válaszokat akar adni a problémákra. Amikor még nem volt közmunka, tucatjával szerepeltek várólistán azok, akik szívesen dolgoztak volna az Igazgyöngy társadalmi vállalkozásában, a közmunka lehetősége azonban visszavetette ezt.
„-A közmunka nem támogató rendszer a generációs szegénységben élők életstratégiájának megváltoztatásában – mondja Nóra határozottan – A gyerekek szakemberhiányos, szegregálódó vagy szegregált iskolákban tanulnak, ahonnan nem kapnak elég alapot szakmák tanulásához. A lakhatási szegénység is rémes… de ők soha nem érhetik el a hangzatos családtámogatásokat. A pénzügyi tudatosságuk is nagyon alacsony és védtelenek a fogyasztói társadalom hatásaival szemben. Ők is vágynak a jóléti társadalom szimbólumaira. Hiszen a világ arról szól: az vagy, amid van. – Már rosszul vagyok, amikor meglátok egy hirdetést, hogy nulla forintért elvihető a telefon… – folytatja. – Pontosan tudom, sokan rá fognak mozdulni, de a részleteket nem fogják fizetni. Esélytelen, hogy ezek a családok kimásszanak az adósságcsapdákból. Ha elhelyezkednek a legális munkaerőpiacon, akkor egy tartozásnál harminc, kettőnél az ötven százalékát vonják le a fizetésüknek. Innentől kezdve nem vonzó a bejelentett munkahely, és így nem tudunk perspektíva lenni a napi tízezer forintot fizető fekete zónában, „zsebbe” kapott napidíjjal szemben. Az eladósodás egy olyan bilincs rajtuk, ami nem enged váltani. A feketemunka viszont átmenetileg megoldja a problémáikat, és ez nekik elég” – mondja Nóra.

Folyamatosan dolgoznak leszakadó családokkal
Az Igazgyöngy toldi telephelyén mezőgazdasági munkákkal és állattartással is foglalkoznak. Jellemzően kitojt tyúkokat vesznek, amiket nagyipari körülmények között egy ideig tartottak, de már nem tojnak eleget, így olcsón hozzájuk lehet jutni. De keltek is már csibék, és van liba, kacsa, gyöngytyúk és disznó is, a krumplit, zöldségeket, tojást, húst helyben kínálják a családoknak. Toldon nincs bolt, így ez is segítség.
És akik az Igazgyöngyben dolgoznak, számíthatnak arra, hogy a problémáik megoldásában több segítséget kapnak adósságkezelésben, továbbtanulásban, lakhatási körülményeik javításában is. Szeretnék azt az üzenetet közvetíteni, hogy ebben a legális, fejlesztő foglalkoztatásban tervezhetőbbé válik az élet.
Toldon az alapítvány fejlesztőmunkájának pilotprogramja mellett még tizenhét településen dolgoznak folyamatosan a leszakadó családokkal. Jól ismerik már a túlélési stratégiákat, a szocializációs mintákat és a megoldhatatlannak tűnő problémákat, mint például a speciális nevelési igényűek helyzete, akikkel e státusz miatt csak addig foglalkozik a rendszer, amíg iskolába járnak. Ha felnőnek, már senkit sem érdekel, hogy milyenek az életvezetési képességeik, tudnak-e megfelelő döntéseket hozni. De a fekete zóna megtalálja őket. Kezesek lesznek a kölcsönfelvételhez, és sokan prostituálódnak is.

Az uzsora melegágya
Az alacsony keresetek és adósságok szolgáltatáshiányos településeket szülnek, melyek már nem élhetők a fekete zóna nélkül. Így megy minden a maga (kerülő)útján, amíg „nincs nagyobb baj”. Ahol gyér a közlekedés, ott lesz, aki pénzért fuvaroz, ahol nincs bolt, ott lesz, aki élelmiszert árul, ahol nincs dohánybolt, mégis elérhető lesz a cigaretta, és ahol nincs kocsma, lesznek illegális italkimérések.
Ezekben a szolgáltatásban különösen vonzó, hogy a termékekhez „felírásra” is hozzá lehet jutni a hónap második felében, amikor már nincs egy fillér sem. Amikor a postás hozza a családi pótlékot, a nyugdíjat, a gyest, vagy megkapják a közmunkabért, akkor nemcsak az áll sorba, aki a címzett, hanem az is, akinél ott a lista a tartozásokkal. Ennek a valóságtartamát senki nem vitatja. Bármennyit kérhetnek a követhetetlen tartozások listáján, az adósnak meg kell fizetnie. Nóra szerint ez az uzsora melegágya, ami még mélyebbre húzza a családokat.

-Én nem attól félek most már, hogy itt valaha éhséglázadás lesz, mert nem lesz, a fekete zónában mindenki túlélő. A kérdés az, lehet-e jövőképet kovácsolni abból, ha ez az egész csak egy illegális túlélési stratégia? Az Igazgyöngyben hiszünk abban, hogy adósságkezeléssel, folyamatos oktatással, közösségfejlesztéssel, kríziskezeléssel, legalább egy generáción át végzett munkával – amelyben fejlesztjük a gyerekeket is -, megvan az esély arra, hogy a következő generáció más legyen. A mostani generációval dolgozunk a következőért.

„-Fontos felismerésünk volt, hogy mindegy, milyen fejlesztést kapnak a gyerekek az iskolában, ha a közeg, amiben élnek, a család, a közösség azokat a hatásokat leamortizálja. Ezért kell, hogy velük is foglalkozzunk, ezért nagyon komplex a modellünk, mert mi a problémahalmaz minden elemével próbálunk valamit kezdeni” – mondja L. Ritók Nóra.

Persze az Igazgyöngy Alapítvány programja nem a fiókban volt letéve, ahonnan csak elő kellett venni. Semmi ilyesmi nem volt, amikor Nóra a kilencvenes években elkezdett tanítani Berettyóújfaluban. Amikor annak idején rajztanárként belépett az osztályba, nem haptákba vágódott gyerekek fogadták, csillogó szemmel, hogy mi is lesz a feladat, hanem különösen nehezen kezelhető, többségében hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok, akik mindent akartak, csak éppen rá figyelni nem. Mégis sikerült megnyernie őket, és tevékenysége sikeres lett, olyannyira, hogy amikor egy igazgatóváltás után az egyházivá vált iskolát 1998-ban elhagyta, többen kapkodtak utána a környékbeli iskolákból, hogy boldogan átveszik.

„Mi most az utat tapossuk”
„-A hitelesség a kulcsszó, erre vigyázok a legjobban, hogy megmaradjon, és az is fontos, hogy átláthatók maradjunk. Lehet persze vitatkozni azon, hogy jó-e az, ahogy próbáljuk a problémát elmozdítani a mélypontról. Nincs előttünk minta, csak sikernek kommunikált állami próbálkozások, és végig nem vitt civil „zárványfejlesztések”. De a probléma mindig megmaradt. Mi most az utat tapossuk. Társadalmi hatékonyságméréssel dolgozunk, tudatosan, következetesen, a problémákat elemezve, azzal mindig szembenézve. Vekerdy Tamás mondta egyszer, hogy ha azt elérnénk, hogy az iskola ne ártson, már előrébb lennénk. Mi sem ártani szeretnénk, hanem megoldást keresni a gyerekszegénység újratermelődése ellen” – mondja Ritók Nóra.

Abban az időben indult el a művészeti iskolák hálózata egy időben azzal, amikor az általános iskolai oktatásból forráshiány miatt eltűntek a szakkörök, de igény lett a művészeti tevékenységre. Így nyílt lehetőség a zeneiskolák mintájára más művészeti ágakat is iskolarendszerben tanulni, ennek köszönhetően a táncművészet, képzőművészet és a dráma is megjelent a palettán. Nóra 1999-ben úgy döntött, hogy egy államilag finanszírozott, de alapítványi fenntartású iskolát hoz létre. Azt látta ugyanis, hogy a művészeti nevelésben kihasználatlan edukációs potenciál rejlik, sőt ezen keresztül lehetőség van a hátrányos helyzetűek felzárkóztatására is. Az alapítványi fenntartás nagyobb szabadságot adott, lehetőséget a gyermekközpontúbb, alternatív módszerek használatára is.

A kezdetektől fontos volt számára, hogy az Igazgyöngy Művészeti Iskola ne elitképző legyen, ne csak azok érhessék el, akik meg tudják oldani a beutazást Berettyóújfaluba, ezért elkezdtek a környező településekre kijárni. Az egyik siker hozta a másikat, de úgy döntöttek, hatszáz fő fölé nem mennek, mert ezt a létszámot tudják szakmai fejlődésben tartani. Így jelenleg hat településen vannak jelen délutáni szakkörökkel az iskolákban. A náluk tanuló gyerekek hetven százaléka hátrányos helyzetű.

Az iskola módszertana folyamatosan fejlődött
Ma ezt „hármas fókuszú vizuális nevelésnek” nevezik, amelyben a vizuális kommunikáció fejlesztése, a hátránykompenzálás és a szociális készségek fejlesztése egyformán fókuszban van. A módszertan szerint az órán mindhárom célnak teljesülnie kell: a pedagógusnak törekednie kell arra, hogy a diák sikerélményt éljen át, fejlődjön az együttműködési és megfigyelési készsége, javuljon a finommotorikája, vizuális memóriája, logikai gondolkodása és fejlődjön a csoportban a tolerancia.

A falon látható nagyméretű akrilképek a gyerekek munkái, elkészítésüknek külön módszertana van. Kooperatív tanulásszervezéssel építik fel, és inklúziós üzenete is van: ép és SNI-s gyerekek, romák, nem romák, hátrányos helyzetűek és jó körülmények között élő gyerekek közösen dolgoznak rajtuk.
Az Igazgyöngy diákjai akkor és most is sikeresek voltak nemzetközi pályázatokon, de az igazán izgalmas kérdés az volt, hogy tudnak-e olyan hatást gyakorolni ezeknek a gyerekeknek az életére, hogy egyéb más területeken is mérhető változás következzen be. Voltak után-követések arra vonatkozóan, hogy az Igazgyöngyben tanuló gyerekek hány százaléka tudott szakképesítéssel legális munkahelyet szerezni, hány százalék tudott elköltözni a szülőktől, hány százalék kriminalizálódott, hányan alapítottak családot, szülnek nagyon fiatalon – a felmérésekből azonban nem jöttek vissza jó adatok. Be kellett látni, hogy hiába adott egy jó iskola (művészeti iskola), mégsem sikerült elég hatást gyakorolni a gyerekek életére. A generációs szegénységben élő gyerekek olyan családokból jöttek, ahol semmi nem motiválta őket arra, hogy más utakat válasszanak, mint a szüleik, akik szintén nagyon keveset kaptak az oktatástól.

Nóráék nem dőltek hátra
2009-ben elkezdtek a gyerekek családjaival is foglalkozni. Egyre jobban értették ezeknek a családoknak a nehézségeit, mind jobban bevonódtak az életükbe, megértették az uzsora működését, az egészségügyi helyzetüket, a táplálkozási gondjaikat, az iskoláztatás nehézségeit, a fogamzásgátlási problémákat, és így egyre szerteágazóbb tevékenységekkel a lakhatási szegénységtől kezdve a családgondozáson, a szocializáción és a közösségfejlesztésen át a munkahelyteremtésig tudták őket segíteni. Húszéves időszakkal tervezve elkezdték a toldi pilotprogramot, amelyben esélyteremtő modellt fejlesztenek, a modell sikeres elemeit pedig (kapacitásuktól függően) más településekre is átviszik.

A rajzpályázat azért van az Igazgyöngynél erősen fókuszban, mert az a gyerekeknek ad sikerélményt. De a rajz csak szerencsés „melléktermék”, valójában a hozzátársuló készségfejlesztésen van a hangsúly, amelyek segítik azt, hogy más tantárgyak ismeretanyagát és a tanulást is megerősítsék. A toldi tanodában a pedagógiai program az életkornak megfelelő, komplex, a bejárás pedig önkéntes.
De Nórának meg kellett értenie azoknak a gondjait is, akik a rendszerben dolgoznak:, a szegregált iskolában tanító kiégett pedagógust és a rendszerben működő ügyintézőket, akiket gúzsba köt az eszköztelenség, a rossz protokoll, és a túlterhelt adminisztráció. Mára jó a viszonya az alapítványnak a különböző hivatalokkal, de nem volt zökkenőmentes az idáig vezető út. Az alternatív megközelítés az oktatási rendszeren belül mindig is nehézkes volt, és Nóra sok kiváló civil kezdeményezést nézett végig, ami végül csak szakirodalmi jegyzetként ma egy fiók mélyén lapul. Ám az ő iskolája mégis fennmaradt.

„-Nekem egyszer valaki azt mondta, hogy az ilyen szervezeteket, mint az Igazgyöngy, nem támogatni, hanem irtani kellene, mert kiszolgáljuk az állam inkompetens szerepét. Hátradől az állam, és azt mondja: végül is nincs baj, megoldják a civilek. Igen, lehet, hogy ezt erősítjük, de nem lehet várni, mert mi lesz akkor ezekkel a gyerekekkel? Pillanatok alatt egy újabb generáció kerül ki, amelyik problémák sorát termeli, és ez az ország élhetőségét fogja veszélyeztetni, ha túl nagyra nő ez a tömeg. A leszakadó térségek felől nézve én nagyon erősen látom ennek a veszélyét” – mondja Nóra elgondolkozva.

Az állam elindított egy programot, amit a Máltai Szeretetszolgálat koordinál és a Belügyminisztériumhoz tartozik, ez a Felzárkózó Települések Program. Ennek az a célkitűzése, hogy háromszáz leszakadó települést segítsenek. Az Igazgyöngy ebben a programban az egyetlen nem egyházi megvalósítóként van benne, szakmai önállóságukat megőrizve dolgoznak együtt az önkormányzattal Told felemeléséért, remélve, hogy jó gyakorlataikat mások is átveszik a programon belül. Nemrég új ingatlanba költözött a toldi tanoda, itt kényelmesebb körülmények között zajlik a tanítás, mint eddig.

A húsz évre tervezett program a tizenegyedik évnél tart
Ez idő alatt a hatásmérések szerint a gyerekek tanulmányi eredménye látványosan javult, az évismétlések, a tantárgyi bukások száma minimalizálódott és az iskolai lemorzsolódás is csökkent. Családból való kiemelés egyszer volt, akkor is a szülő kezdeményezésére, és bár az utóbbi években picit megtört az ív, de továbbra is folyamatosan csökkennek a kriminalizációs esetek is . „Vagy – ahogy Nóra mondja –, a
közösségfejlesztés, az íratlan etikai kódex és a közösségi szabályok elfogadása miatt csökkentek azok az esetek, amikor olyan cirkusz van a faluban, hogy az rendőrségi beavatkozást igényel. A fogamzásgátlási programnak köszönhetően tizennyolc évesnél fiatalabb lány nem szült Toldon már évek óta. A „képessé tevés” jegyében sok feladatot sikerül átadni már a helybelieknek.”

Nóra szerint pontosan az a távlati cél: minél több feladatot átadni. Az Igazgyöngy tulajdonképpen azért dolgozik Toldon, hogy felszámolja önmagát.
Ha a jelenlegi felnőtt generációnál nem is sikerül elérni, de bíznak benne, hogy azon diákok között, akiket nyáron diákmunkára alkalmaztak, lesznek olyanok, akik munkahelyként találják meg akár a jelenlegi társadalmi vállalkozást, és lesz annyi tudásuk, hogy ennek a munkaszervezési részét el tudják vinni.

„-A mi társadalmi vállalkozásunk nem a kézműves termék vagy a lekvár, hanem az ember, akit munkavállalásra teszünk alkalmassá – hangsúlyozza Ritók Nóra. – Aki itt van, azt próbáljuk itt tartani és ezzel is fenntarthatóvá tenni a vállalkozást. Ide, Toldra, jelenleg épeszű ember nem hoz vállalkozást, mert nincs egyetlen olyan tényező sem, ami a sikert támogatná. De valamit kezdeni kell az itt élőkkel, és mi szándékosan egy nagyon nehéz helyre jöttünk, és ha itt sikerül, akkor a programunk könnyen adaptálható lesz.

Az kellene, hogy az állam ezekből a funkciókból átemeljen a családpolitikájába, és olyan családpolitikai rendszert működtessen, amelyben nemcsak azok a családok kapnak támogatást, akik tanultak, biztos egzisztenciával és jó munkahellyel rendelkeznek, hanem azok is, akik leszakadnak. Most olyan, mintha a leszakadó családokról nem vennének tudomást. Az oktatás elvesztette esélykiegyenlítő funkcióját, soha nem volt akkora az oktatási szegregáció, mint most. Ha ez nem szűnik meg, és nem foglalkoznak rendszerszinten a probléma komplexitásával, akkor ez nem fog elmozdulni a mélypontról.

Bőségesen voltak konfliktusaim, amikor beleálltam ebbe a kérdésbe, mert tükröt tartottam az állami rendszernek. Mert nyilvánosan is jelzem a működési hibákat. Sok ügyből kerültem ki vesztesen, például az egyházi iskolák szegregáló hatásával kapcsolatban, a jelzőrendszer hibáinak jelzése, vagy korrupciós ügyek feszegetése miatt, vagy legutóbb a roma érdekvédelemmel kapcsolatban is.”

De kudarcok ide vagy oda, az Igazgyöngynek mégis óriási hatást sikerül kifejtenie azzal, hogy hat éve elkezdett a Berettyóújfalui Tankerülettel dolgozni, hogy az általunk kifejlesztett hármas fókuszú vizuális nevelést próbálják meg beépíteni az általános iskola első négy évfolyamába. Most a NAT szerint át kell dolgozni, de idén a tankerület bevonta az összes iskolát a területen: három járás iskolájában azokat a feladatokat viszik, amiket ő hétről hétre elküld a tankerületnek. Az ország többi részén is járják az iskolákat, tartanak képzéseket, és már online is indítottak egy akadémiát, amire egyénileg kapcsolódhatnak be pedagógusok, szülők, ha meg akarják tanulni, hogyan lehet a hármas fókuszt szem előtt tartani.

Hitelességünk egyre nő
Ezzel a programmal a határon túli magyar pedagógusszervezetekkel is együtt dolgoznak, Szlovákiában és Szerbiában pedig már akkreditálták is ezt a képzést, és sok magyar iskolában eszerint tanítanak. Ezt igazolják vissza az adó egy százalékából kapott támogatások, a felsőoktatási és egyéb szakmai kapcsolataik is..

„-A céges kapcsolataink folyamatosan erősödnek, de a magánszemélyek kisebb-nagyobb összegű utalásai is jelentős tételt képeznek. A követők száma növekszik. Ez pedig mind azt mutatja, hogy meg tudunk szólítani olyan rétegeket, amelyekben a szolidaritás érzése elindult – monda Nóra. – Nagyon fontosnak tartom, hogy mi mindig a szakpolitikát hangsúlyozzuk, a mi munkánkban nincs pártpolitikai elköteleződés. Vannak kifejezetten konzervatív támogatóink is. Az összes költségünk 67 százaléka jön civil és céges támogatásból, de külföldi szervezetek is támogatnak minket. Sokan segítenek nekünk még marketingben, szervezetfejlesztésben, jogi dolgokban, pro bono.”

Nóra szerint sok szempontból nagyon amortizáló ez a munka: szellemileg, lelkileg épen maradni, kiégés nélkül kezelni a helyzeteket, kifejezetten nehéz. Többször is mélypontra került már, de az évek során megtanulta kezelni a nehézségeket. „-Például a roma jogvédők támadásából nagyon nehezen álltam fel. Amikor annyi vonalon konfrontálódtam már a probléma miatt, és azok is ellenem fordultak, akiknek a helyzetén segíteni szeretnék, az már túl sok volt – folytatja Nóra. – Az volt a véleményük, és ezzel többen egyetértettek a roma értelmiség közül, hogy nekem rasszista a kommunikációm, „fehér gyarmatosító”-nak neveztek, az írásaim szerintük erősítik a többségi társadalom sztereotípiáit, mert a romákkal kapcsolatban nem a pozitívumokról beszélek… De abból nem tudunk problémát megoldani, ha az egyes személyes sikereket kommunikáljuk, miközben ekkora a baj. Ráadásul nálunk sosem volt kérdés, hogy valaki roma-e vagy sem. Sokkal inkább a generációs szegénységben átörökített szocializációs minták azok, amelyeket értenünk kell és megtörnünk ezeket.

Végül ezt le tudtam zárni magamban azzal, hogy már nem emelem be a munkámba a roma érdekvédelmet. A gyerekszegénység az, ami ellen az Igazgyöngy küzd, és nem a roma érdekvédelem. -És továbbra is vallom, hogy nem egy gyerekkel kell százat lépni, hanem százzal egyet, hogy változzon valami. Nekünk is vannak egyéni sikereink… De az, hogy olyan rendszert tudunk működtetni, és ennek a hatékonyságát mérve fejleszteni, ami családok, közösségek életére lehet hatással, sokkal fontosabb. Az pedig nagy vágy, hogy ezzel rendszerszintű változásokat is generálni tudjunk.

-Amikor megalapítottam az Igazgyöngyöt, nem gondoltam, hogy ilyen fantasztikus dolog lesz ez, minden nehézség ellenére, amin átmentünk az évek során. A családokkal, az ottani fekete zónával, az intézményrendszerrel, a politikai rendszerrel, a közvéleménnyel, a jogvédőkkel, az egyházzal is számtalanszor ütköztünk. De a szőnyeg alá söpört problémák már csak ilyenek: konfliktust generálnak. Ennek ellenére azt gondolom, hogy ez egy fantasztikus munka, mert olyan dolgokat láttunk meg, amit eddig soha senki nem írt le. És nagyon jó, amikor be tudunk emelni egy olyan szempontot, ami részévé válhat a problémamegoldásnak. A kollégáimmal együtt hiszek abban, hogy ez egy lehetséges jó út lehet.”
L. Ritók Nórával Chripkó Lili beszélgetett

Közreadta: R.V.

Megosztás